Velence 25
Hosszú ideje nem sikerült "komolyabb", vagyis 20 km feletti túrán résztvennem, és ez nagyon hiányzott. Sajnos a kondíciómon is meglátszódott. Erre a hétvégére szabaddá tettem magam és a fõváros közeli túrák közül esett a választásom a Velence 25-re, ahová már legalább 8 éve terveztem eljutni és most végre sikerült. Sokáig úgy tünt, egyedül veszek részt a túrán, de az utolsó pillanatban csatlakozott egy nagyon jó barátom, aki viszont elég ritkán teljesítménytúrázik, mégis bevállalta, hogy elkísér.
1/2 9-re sikerült leérni Sukoróra és 8.50-kor már el is rajtoltunk. A korábbi túrabeszámolókból már ismert színes térképvázlatot kaptuk, ami valóban elegendõnek bizonyult a tájékozódáshoz, fõleg, hogy a legtöbb helyen még szalagozással is megerõsítették a ritkán látható jeleket. Az indulásnál kicsit dilemáztunk, hogy merre, de egy helybéli bácsi profi módon segített: megkérdezte melyik táv, és már mutatta is az utat. A zöld kereszten indultunk el, majd a zöldre váltva közelítettünk az Anikó- forrás felé. A nagy meleget rögtön indulás után érezni lehetett, így kihasználtuk az útközben feltûnõ nyomoskutat és szemezgettünk a cseresznyefákról is. Az elsõ ponton cukorkát kaptunk, majd következett egy 7 km-es hosszú szakasz a 2. ep-ig. Itt nagyrészt nyílt terepen haladtunk, ami a tûzõ napon nem volt kellemes élmény. A szép kilátás viszont sokmindenért kárpótolt. A pont elõtt nem sokkal végre hûvös, erdõs részre értünk, vadregényes volt a patak mellett haladni. Az Angelika-forrásnál (2.ep) egy kedves idõsebb bácsi és egy fiatalabb fiú fogadtak életmentõ ásványvízzel és finom csokival. Itt többedmagunkkal leültünk hosszasabban pihenni, mielõtt újra a napon folytattuk utunkat. A következõ pont Sukoró volt, a faluig hol napon, hol árnyékosabb részeken haladtunk. Mivel végig lejtett az út, gyorsan leértünk. A falu szélén lévõ nyomóskút ismét nagy élmény volt, jó kis csõdület támadt körülötte.A Zsuzsi presszóban volt a pont, ahol nagyon sokan voltak (kerékpáros túra is zajlott) a pontõr bácsik lelkesen integettek és adtak pecsétet. Itt egy kávé, majd jégkrém elfogyasztása után folytattuk utunkat. Itt sikerült egy kb negyedórás kavarást beiktatni, mert az egyik szalag számomra nem volt egyértelmú, hogy egyenesen vagy balra, mi egyenesen mentünk tovább (térképet sajna nem néztem) de hamarosan rájöttem, hogy most még korai a piros háromszög, és a térképre pillantva meg is lett a helyes irány. Gyorsan visszatértünk a zöldre, de rosszul esett a faluból kivezetõ hosszú emelkedõ. Hosszas kacskaringózás után visszatértünk a korábban már érinett, nyílt terepen haladó piros keresztre, csak most visszafele mentünk rajta. Egyre több pihegõ, árnyékot keresõ emberrel találkoztunk. Végre lefordultunk az árnyékos részen haladó sárgára, majd sárga háromszögre. Itt viszont már elszállt az én erõm is, egyre többször álltam meg és éreztem úgy, hogy nem tudok tovább menni.Meredeken mentünk fel a sziklák mellett, majd ismét nyílt terep és fel a Pogány-kõhöz. Ha túratársam akkor nem öntött volna lelket belém, akkor lehet, hogy még most is ott állok. :-)) Felérve lerogytam egy minimális árnyékot adó tüskés bozót aljába, társam pecsételtette le a lapokat. Õszintén szólva nem is láttam a tömegben a pontõröket, de örök hálám nekik, ugyanis itt fent is volt víz!!! A nagy melegben életmentõ volt. Mivel be volt tervezve egy túra utáni fürdõzés a Velencei-tóban, ettõl megerõsödve vettük az utolsó kilómétereket és tántorogtunk be a már ismert útvonalon a célba. Ott nagyon kedves rendezõk vártak, bár sokminden kiesett a fáradságtól, de megmaradt a nagyon finom virsli és a kedves gratuláló szavak. Összességében egy nagyon jó túra volt, szerencsére nem volt zivatar (ettõl nagyon féltem) elsõ osztályú ellátás, jól követhetõ útvonal, nagyon kedves pontõrök. Nagy köszönet érte. |
