Túrabeszámolók


Erdőkerülő 25 - Foltán János Emléktúra

olahtamas-Túra éve: 20112011.07.03 07:51:57

Erdõkerülõ 2011 pontõrködés.


 


A rendezõi értekezlet kicsit elnyúlt, így reggel kissé álmosan mentünk Nagyorosziba, ahol gyors pontállítás, majd "tömegrajt" lett foganatosítva.


A következõ vonat érkezéséig egy gyors szalagozással kezdtünk, majd mi Pénzásásnál osztottuk a pecséteket.


Ezután autóztunk át Nógrádra, ami változatos idõjárással fogadott minket.


Eleinte gondolkodtunk is, hogy felállítsuk e a sörsátrat, de miután atros megérkezett, elnézve Csóványos felé, nem volt kétséges, hogy itt zuhé lesz.


Szerintem rekordidõ alatt állítottuk fel a sörsátrat, és mire a cövekeléshez értünk, már csepegett is.


Aztán rendesen rákezdett, és már kezdtünk fázni és aggódni, hogy megismétlõdik az elõzõ évi felhõszakadás, de szerencsénkre most csak fél óráig tartott.


Ezután meg úgy el kezdett tûzni a nap, hogy egy órán belül csontszáraz lett a sátor.


Az esõk és napsütések váltogatták egymást, mint ahogy a túrázok is jöttek-mentek.


Az utolsó esõ este 7 óra körül jött, amit már nem tudott megszárítani a lebokó nap sugara, de legalább nagyon szép fényekbe burkolózott a táj.


Fényképek: http://olahtamas.fw.hu/20110702erdokerulo/20110702erdokerulo.html


 


Naplemente Nógrádnál