Túrabeszámolók


Megalöszölő/Löszölő/Tökölő

TonnakilométerTúra éve: 20112011.07.10 09:06:39

2. MEGALÖSZÖLÕ 50


Ezen a hétvégén egyetemi évfolyam találkozónk volt a Bakonyban, ahol értetlenkedve fogadták, miért kell én szombat hajnalban lelépjek egy 50 km-es teljesítménytúrára, mikor a találkozónak helyszínt biztosító vadászház hûvös falai között a vaddisznópörkölt pont annyira ízletes, mint amennyire a sörösüveg falára lecsapódik a pára. A tisztelt olvasóim minden bizonnyal jobban megértenek. Ha jön a szombat, forr a vérem, muszáj túrázni menni!


Nem felelne meg a valóságnak, ha azt állítanám, hogy a túra minden percét élveztem. A túra napján 100 éves melegrekordok dõltek meg. Itthon a jó hûvös szobából megszépülnek a dolgok, de ami tegnap volt, az nem embernek való. Mindamellett nem bántam meg, hogy így döntöttem. Nagyon büszke vagyok arra, hogy – több száz túratársammal együtt- részese lehettem ennek az embert próbáló küzdelemnek.


Zsombor fiammal hét órára értünk a rajt helyszínére. A nevezésnél jó ismerõsként köszöntöttek, mintha hazajöttünk volna. Úgy látszik valami miatt, tavalyról megjegyeztek a szervezõk maguknak. S ez majd minden ellenõrzõponton így volt késõbb is. Mondjuk nem is vagyunk átlagos arcok, az biztos.


Gyorsan átfutottam az itiner térkép mellékletét és azonnal láttam, hogy nincs változás tavalyihoz képest. Az indulási idõ felkerült az igazolófüzetünkre és kiléptünk az iskola kapuján. Elmormoltunk egy „Isten segíts”-et és megkezdtük a mai küldetésünket.


Magam sem gondoltam volna, de minden szakasz, minden kanyar megmaradt tavaly óta az emlékezetemben. Az illatok, a képek, a hangok. A térképet, útleírást csak az ellenõrzõpontokon kellett elõvenni. Talán a kabócák vették tavaly óta halkabbra a nótájukat. Szerintem nekik is melegük volt.


Az elsõ szakaszon szõlõsök mellett haladtunk. Többen kapálgattak, kötöztek a takaros szõlõkben. Hol csak köszöntünk, hol néhány barátságos mondatot is váltottunk a derék földmûvelõkkel. Néha szemezgettem is az út menti meggyfák savanykás gyümölcsébõl.


A csodafegyverünket (vizes textilpelenka, szalmakalap kombó) már az elsõ ellenõrzõpont után be kellett vessük. Késõbb többen is „lebeduinoztak” bennünket és szaporán vetették a keresztet, amikor ékes magyarsággal megszólaltunk. Ha nem is kerülünk vele a nõi magazinok címlapjára, de tudjátok meg nagyon hasznos. Gyakorlatilag a fejünk egész végig árnyékban van, s ha idõnként vízzel megöntözzük jelentõs hûtõ hatást fejt ki. Szerintem sokat segített nekünk a legnehezebb órák elviseléséhez.


Már-már már legendává válik a túrának a Kási-vár és Nyim közötti szakasza. Öt kilométeren át nincs semmi árnyék, csak egyik löszdombról le, a másikra fel, amikor árnyékban volt 38 fok. A tisztelt olvasó képzeletére bízom, milyen érzés ilyenkor a déli órákban a tûzõ napon menetelni. Végül is ez egy teljesítménytúra! Mindenestre, amikor a viszonylag sok nyílt szakasz között erdõs részre értünk, határozottan kellemesebb volt a haladás. Az egyébként nagyon szép dimbes, dombos területen roppant válozatos helyeken haladhattunk. Erdõk, cserjések, mezõgazdasági területek váltogatták egymást. A fátlan löszdomb tetõkrõl pompás kilátást élvezhettünk. Eszembe jutottak a Mezõföld 100-as teljesítõi. Ott sem lehetett sokkal hûvösebb.


Minden túratárssal egyetértettünk abban, hogy a túra szervezése minden tekintetben professzionális volt. A jelzések felfestése hibátlan. A jelzetlen utakon a szalagozás több mint tökéletes. A teljes rendezõség egyen pólóban, a lehetõ legpozitívabb hozzáállással végezte a munkáját. Minden ellenõrzõponton, amit meg lehetett gépjármûvel közelíteni, korlátlan mennyiségben biztosítottak szódavizet a túrázóknak. És tényleg bármennyit ihattunk. Már én szabadkoztam, hogy maradjon az utánunk érkezõknek is, de mindenütt biztosítottak, ne aggódjunk, már szóltak az utánpótlás dolgában és már úton van a következõ vízszállítmány. A szervezõk nagyfokú elõrelátásáról és figyelmességérõl árulkodott, hogy ebben a hõségben ennyire kiszolgáltak bennünket. Mert hát itt a löszdombok között nemigen lehet természetes vízforrást találni. Persze még meg sem említettem a célban kapott legendás Áldos levest, a frissen sült langallót és a bodzaszörpöt. Nagyon finom volt, nagyon jól esett. Köszönöm. Köszönjük.


Az eredeti terveinkkel ellentétben mégsem aludtunk a célban, hanem hazajöttünk. Nekem nagyon lett volna kedvem a semmittevéshez, a túratársakkal való kötetlen beszélgetéshez, de a fiam erõsen szorgalmazta az utazást, mondván sokkal szívesebben aludna a saját ágyában. A sorok között olvasva én mást tudtam kiolvasni, de hát a 15 éves legénynek már nyiladozik a szeme. A tanuláson és sporton kívül más is érdekli. Ez az élet rendje.


Az extrém idõjárás ellenére pontosan egy percet javítottunk a tavalyi idõnkhöz képest. Még el kell mondanom, hogy a fiam ma sokkal jobban bírta a megpróbáltatásokat. Fordult a kocka, a tanítvány túlszárnyalta „mesterét”. Nagyon büszke volt, amikor az egyik, a teljesítménytúra elithez tartózó túratárs azt mondta neki, hogy egyszer még nagy túrázó lesz. Persze az még a jövõ zenéje, hogy rászolgál-e erre a megelõlegezett kitüntetõ dicséretre.


Ahogy az általam is nagyon tisztelt Nád Béla túratárs mondaná, ha nem is le a fejjel, de le a kalappal minden túratárs és rendezõ elõtt.