Idén 2. alkalommal indultunk a telejesítménytúrán. Korán érkeztünk, így az elsõk között kezdhettük meg a 7:00 órási rajtot. Ismét a 25-ös távot választottuk. A tavalyihoz képest jóval kevesebb csomaggal, és nagyobb lendülettel vágtunk neki az útnak.
Az elsõ szakasznak a Fenyõfõi mûúting ( amit nem szeretek) megint nem akart vége lenni, és hiába kerestük az Iszonyatos nagy fát, valahogy nem került elénk. ( Persze többet járt a szánk mint a szemünk. ) S míg ezen tanakodtunk a túratársammal, csak odaértünk a mi elsõ ellenõrzõ pontunkhoz. Bevágtuk a nasit, leöblítettük aztán mentünk tovább. Ahogy a mûutról bebaktattunk az erdõbe, végre egy kicsit izgalmasabb rész következett. Kis idõ múlva ismét mecsodáltuk a Bodzás árok szikláit, megnéztük Pápát jó messzirõl, Alízháza után meg jó sokat morogtunk a "gyenge szekérút" miatt, ami inkább egy vízmosásnak tûnt. Egyszer-egyszer fennakadtunk a kidölt fákon, és persze már emlegettük azt a hires kaptatót is, azt az Üveghuta nevezetût, hogy majd ott káromkodunk úgy is eleget. A Hódos ér mellett battyogva elfogyasztottuk a magunkal hozott táplálék egy részét, aztán bemasíroztunk az általam "dzsindzsának" nevezett területre, ahol az ott táborozók néhány lelkesítõ szava mellett folytattuk utunkat. Megláttuk az emlegetett kaptató. Még nem mentem egy lépést sem rajta, de a víz már levert. Társam futásban indult neki, én meg olyan öregasszonyosan. Mikor felértem a tetejére, néhányan akik közben megelõztek már ott pihegtek. Mi nem tartottunk hatásszünetet, folytattuk tovább. Átvágtunk a szántón, és végre beértünk a hûvös erdõbe. A lábam már kezdett fájni. Idén is rossz cipõt válaszottam. Ahogy ereszkedtünk Porva-Csesznek felé, a lábunk meg-meg lódult, és kedvet kaptunk a futáshoz. Nekilódultunk, és a Viaduktig, a 4-es ellenõrzõpontig meg sem álltunk. A lábunk felfrissült, az enyhe lejtõn meg vitt a lendület. Közben jött a telefon, hogy a délutáni program korábban kezdõdik, így el volt döntve, hogy a Pakuts-pihenõnél levágunk, és kihagyjuk az Alsó-Cuha völgyet. Most úgysem olyan izgalmas, mint tavaly, mert alacsony a vízállás. Esélyünk sincs arra, hogy beleessünk a vízbe, úgyhogy emiatt is kihagytuk.
Az utolsó szakszt is futottuk, de most már nem kedvtelésbõl, hanem mert szorított az idõ. 11:50 -kor beestünk a célba. A büfé akkor készülõdött a fáradt utazók fogadására, de mi majdhogy illetlenül neki rontottunk a zsírosdeszkának, meg a hagymának. Marha jól esett!
Közben magunkhoz vettük a kitûzõt, meg az emléklapot, aztán tele pocakkal haza indultunk. Persze a nagy lendületnek is meg lett a böjtje, legalább is számomra. Két napos izomláz! Hát kell ez nekem?
Persze. Jövõre is! |
