BUDA HATÁRÁN 50 - 2011.06.26. (vasárnap) Táv: 49.43 km; Szint: 1590 m.
Pénteken elõszedtem a tavalyi itinert, hogy segítségével felidézzem az útvonalat, és memorizáljam a kritikusabb jelzés- ill. útirányváltásokat. Ez egy rendkívül olvasós túra. Jóllehet a dús szalagozás sokat segít, azonban elõfordul, hogy - fõleg lakott területen - egy-egy szalagot "elfúj a szél". A gondos áttanulmányozás ellenére is becsúszott egy közepes elkavarás, ami azért fölöttébb dühítõ, mert egyfelõl "hazai pályán", a keresztbe-kasul összejárt Budai-hegyek területén történt, másfelõl három embert is "bevittem az erdõbe". De menjünk csak sorjában.
Jóval vonatindulás elõtt találkoztunk a Déliben Zsolttal, aki még a Metróban kiszúrta Diát, és most együtt várjuk, hogy beálljon a vonat. Amint lehet felszállunk rá, hogy legyen idõnk reggelizni. Hátra szállunk fel, hogy a célállomásnál minél közelebb legyünk a kijárathoz. A majdnem üres vonaton mindenki az utolsó kocsiba törleszkedik. Tanulság: Ha egy mód van rá, a leghátsó kocsiba soha. Alig nyeljük le az utolsó falatot, máris készülhetünk a leszálláshoz. Kimerítõ vonatozás után érkezünk meg a Campona háta mögé, Budatétényre. Innen még jó tízpercnyi járóföldre van a bevásárlóközpont másik széle, a fasírtfaloda parkolója, ahol a rajt található. Közben átgázolunk egy vándorcirkuszon, ami két épület közé táborozott le. A vacakolásal is elmegy tíz perc, végül 07:10-kor izzítunk. Dia túratársnõjével Andival már elindult. Zsolttal és Ferivel Gyõri Péterék társaságában slattyogunk az enyhén emelkedõs utcákon. Érdemes tudni legalább az elsõ néhány utca nevét, hogy ne kelljen menet közben silabizálni. Egészen meglepõ módon a Kápolna utcában található az elsõ pont.
1. ellenõrzõpont, Szent Mihály kápolna. (Totós.)
Hány "M" betû található az emléktábla feliratában? Az ilyen feladványoktól emelkedni kezd a hajam. Jó, hogy elõbb kimondtam a számot, mielõtt még beírtam volna, mert egy szerzõdéskötésben feltehetõleg jártas túratárs felhívja a figyelmemet, hogy az apró betûs részt is el kell olvasni... Arra emlékszem az itinerbõl, hogy innen valami gomba nevû utcán kell továbbmenni. Ennyi elegendõ is a boldoguláshoz. Amikor feltûnik a szoborpark, akkor azt lõjük be. A lámpás átkelõnél nix forgalom, de ezek az aranyos, fegyelmezett túratársak szigorúan a zebrán kelnek át, libasorban. Szinte zavarba jövök. A szoborparkot jobbról kerüljük meg. Aki ezért jön ki ide kár befizetnie, mert a 90%-át kívülrõl is látni. A park körülzárja fiatalságom néma tanúit: Másfél éves vagyok, amikor lehúzzák Sztálin bácsit a talapzatáról. Néhány év múlva az üres talapzat elõtt avatnak kisdobossá. Egyébként ez úgy volt kialakítva, hogy joviális párt- és állami vezetõink május elsején ennek a mellvédjérõl tudjanak integetni a felvonuló dolgozóknak. Úttörõvé avatásom már a Hõsök teréhez közelebb felállított Lenin szobor elõtt történik. Kamasz koromban szintén a Felvonulási téren (a mai 56-osok terén) kap helyet a "Fegyverbe!" tanácsköztársasági plakát ihlette hatalmas szobor. Úgy nézett ki, mintha a Damjanich utcába rohanna, feltartott jobb kezében egy textíliát lobogtatva. A pesti köznyelv ezt úgy nevezte, hogy "Itt hagytad a kombinédet Rózsi!" A Balaton irányából hazafelé tartva mindig elfogott az "itthon vagyok" jólesõ érzése, amikor megláttam Osztyapenko lépés közben megdermedt alakját. Marx és Engels márványból faragott tömbje - akárki akármit mond - mûvészileg telitalálat. A Margit híd pesti hídfõjénél állt... Aztán, amikor már elhullattam a csikófogaimat, szép csendben összesöpörték ezt a néhány évtizedet, és ide szórták ki egy kerítés mögé. Most borzongásra vágyó, sznob külföldieknek mutogatják pénzért. Így, menet közben szemlélve ezeket a szobrokat az a legfeltûnõbb, hogy kiragadva az eredeti környezetükbõl mennyire semmitmondók, kicsik lettek. Például a tekintélyt parancsoló, bronz Lenin szobor, amely márvány talapzaton állt, két emelet magas márványburkolatú hasábbal a háta mögött, éjszaka reflektorokkal megvilágítva, most egy egészségügyi sétáját végzõ bácsinak tûnik télikabátban, levett sapkával. Új címe az lehetne, hogy: "Vigyázz Vologya! Meg ne fázz nekem!" Miközben Zsoltnak tartom a kiselõadást szobor ügyben, Péter szól, hogy balra kéne menni befelé, a tanösvényre. - Jól van, tudom én, csak a szoborparkba révedtem, egy másodperc múlva úgyis észrevettem volna a letérést. Közben jó páran továbbmentek egyenesen. Füttyentek, huhogok, de csak ketten fordulnak vissza. Tantábla alig van, és az ösvényvillában szalag se. Az emlékezetünkbõl bányásszuk ki a helyes irányt. Késõbb megjelennek a szalagok. Az óriási víztorony a jobb kezünk felõl látszik. Azt latolgatjuk, hogy elérne-e minket a szökõár, ha felborulna.
2. ellenõrzõpont, Tétényi-fennsík.
Alighogy pecsételtettünk, Dia és Andi szembõl, a víztorony felõl érkeznek többedmagukkal. Eléggé el nem ítélhetõ módon jól kiröhögjük õket. Itt hangzik el elõször a túrán a "Jössz te még velem szembe!" mondás. Arra folytatjuk, amerrõl a "tévelygõk" érkeztek a pontra. Szembe, egy murvás út mellett már látok egy határkövet. Azt az utat keresztezve visz be a szalagozás a bozótosba, hogy néhány lépés múlva visszavigyen a murvásra. Itt valahol ránk talál a [PC] jelzés. Jobbra fordulunk egy kis erdei sétára. Színesítésnek van benne egy kis szint is. Mindenki egy fán lógó papírhoz járul.
3. ellenõrzõpont, Kamaraerdõ. (Zsírkrétával kódfelírós.)
Piros zsírkrétával felvésve »V6« a kód. Lebattyogunk a dombról. Egy szélesebb, murvás út mellett, nagy rönkökbõl álló farakáson A4-esen feliratot látok. Odamegyek, de nem ránk vonatkozik az információ. Keresztezzük az utat, és egy rétet, ahol sátoroznak. Rácsatlakozunk a [P-] jelzésre. Aki elõször jár erre az csodálkozik, hogy itt is lehet ilyen erõs emelkedõ, pedig hol vannak még a hegyek. Fújtatunk rendesen, mire felérünk a Vadász-hegyre. Az elhagyott bunkerrendszer mellett megyünk el. Aki már látta, azt meséli, hogy félelmetes, de legalábbis izgalmas.
4. ellenõrzõpont, Vadász-hegy.
Így a túra elején is jólesik a ballonos szódavíz. Nápolyit is eszünk, arra megint inni kell. Innen már nincs följebb, ezért kénytelenek vagyunk lefelé menni. A [P-] jelzést egy meredek balos lejtõnél kellett volna elhagyni. Úgy 50 métert jöttünk a tré irányba. Ez még nem a világ, visszamegyünk. Aki itinert olvasva közlekedett, az már komótosan ereszkedik lefelé a helyes úton, amikor mi visszaérünk a keresztezõdéshez. Mi is lefelé irányítjuk lépteinket. A telkes övezetre lukadunk ki. A különbözõ hangfekvésû ugatírozás jól elszórakoztat. Vége a telkeknek, keresztezzük a villamos pályáját. Utunkat balra laktanyaépület, jobbra a tiszti szállások lakótelepe szegélyezi. Megint vágányok, ezúttal a Budapest-Gyõr vasútvonalon kelünk át. Egy bicikliúton folytatjuk. Balra a füves Aeropuerto Budaörs terül el. Az Örsöddûlõ buszmegállónál kezd az összeverõdött csoport átkelni az út túloldalára. Innen ügyesen fel kell keverednünk az autópályát átívelõ hídra, anélkül, hogy elcsapna egy autó. Az Egér út a leggázabb. Nap, mint nap mondanak a hírekben olyan baleseteket, amelyek itt történnek. Mi szerencsésen megússzuk. Amikor lejövünk az autópálya hídjáról, egy füves gáton megyünk tovább. Gyanús nekem, hogy tavaly nem mentünk itt ilyen sokat. Ebben a pillanatban visszafordul az elöl haladó Péter. Hát persze! Az itiner szerint is balra kell fordulni, az óriásplakátok felé. Gyerünk vissza! Egy aprócska gond akad: Ahol be kellene fordulni, ott egy kerítés beton alapja állja utunkat. Errõl nincs szó a leírásban. Áh, én nem fogok itt pörögni, mint a sz@rógalamb, átlépem a betonalapot. Tavaly is erre kellett jönni és kész. Akik visszafordultak velünk, azok mind ezt teszik. Akkor hát menjünk az óriásplakátok felé! Itt enyhén szólva nem szívesen laknék. Az autópálya motorzaja tölti be a környéket, gondolom éjjel is.
5. ellenõrzõpont, Felsõörsöd utca. (Zsírkrétával kódfelírós. »B5«)
Akik nem fordultak vissza velünk, azok kerülõvel érkeznek a pontra. Kispistát kiáltanak, mondván, hogy õk jöttek a hivatalos úton, a szalagozást követve. Ezt nem hagyhatom szó nélkül. - Édesem! Nézd csak meg, az itiner elõszavát! Vágod, hogy elsõdlegesen a leírást kell figyelembe venni, mert a szalag eltûnhet, átrakhatják, megcsócsálhatják? Lehet, hogy elfelejtették frissíteni a leírást, de amíg ez meg nem történik, addig az itinerben leírt útvonal a mérvadó. Kivétel: Ha reggel ellenkezõ értelmû eligazítást tartanak. Comprende? Zsírkrétázás után derékszögben jobbra fordulunk. Távolodunk az autópályától, majd egy kis hídon átmenve rátaposunk Budapest határára. Errõl a tényrõl az utca neve is árulkodik: Alsóhatár. Most még nem panaszkodik senki a sok flaszterre, de jó lenne már valami vegetációt is látni. Egyelõre keresztezzük a forgalmas Budapesti utat, és az Alsóhatár bátyján, a Felsõhatár utcán folytatjuk. Addig megyünk, mendegélünk, amíg megint egy árulkodó nevû utcához nem érünk. Az itinert ki se kell nyitni, mert a hátlapján, ahol a pontok neveivel ellátott pecséthelyek vannak, a Tûzkõ-hegy feliratot olvasom, és most a hasonló nevû Tûzkõhegy utcába fordulunk balra. Már kezdem azt hinni, hogy le kell menni a térképrõl egy kis zöldterületért, amikor egy tanösvény bejáratához érünk, és jobbra mászni kezdjük a többször emlegetett hegyet. Itt minden csokor petrezselyemnek saját névtáblája van, amelyen a latin neve is szerepel. Nem fogy a csodálkozásom, hogy ezt a vandálok annyiba' hagyják. Megtörtént a második bemelegítés.
6. ellenõrzõpont, Tûzkõ-hegy. (Totós.)
Melyik állat fényképe található a táblán? »C« közönséges erdeiegér. Az imént vékonyka, de annál tarkább szellentés hallatszott a »pangalica penetranticus« húsos levelei mögül. Biztos az a nagyon közönséges erdeiegér volt. Egy pihenõ szaletlinél megállunk Zsolttal, hogy igyunk egy pár kortyot. Jó régen pihenhetett itt valaki, mert csupa kosz minden. Visszalukadunk a Felsõhatár utcára. Egyre közelebb jön a hegy. Ezt a lelassult járásunkról vesszük észre. Felkutatjuk a [PC] bejáratát az erdõ szélén. Komoly mászásba kezdünk. Leszokhattak az emberek a kirándulásról, mert egy kerítés menti ösvényen mi törünk utat a bozótban. Egy határkõ van egy telek kerítésén kívül, a saját kerítésével körülvéve. Dühös kutyaugatás hallik. Alul megkerüljük a Kolacskovszky turistaház felségterületét, és felmegyünk a bejárathoz. - Huh! De magasan laktok!
7. ellenõrzõpont, Frank-hegyi turistaház. (Totós.)
Egy táblakarácsonyfához kell menni. Melyik távadat olvasható az egyik útjelzõ táblán? »B« 4,2 km. Jó! A ház büféje 10-kor nyit. Negyedórát nem várunk; fújunk kettõt, iszunk egyet a sajátból, és továbbmegyünk. Elhaladunk a th. elõtt, és balra, egy bokrok által takart ösvényre lépünk. A többiek azt mondják, hogy simán elmentek volna mellette, a szalag ellenére is. Hátra szólok: - Az utolsó szedje le a szalagot! Hamar lemerítenék a rendezõség akkumulátorait a segélykérõ telefonhívások, ha Andi megteszi. A bokrok összeérnek az ösvény fölött, gázolunk a zöld tengerben. Egy kis tisztásra csak üggyel-bajjal tudunk kikecmeregni a dzsindzsából. Innentõl már látszik a határárok. A domb tetején megpillantunk egy vas kályhát.
8. ellenõrzõpont, Kakukk-hegy. (Totós.)
A vasoszlop É oldalának alsó részén lévõ szám. »B« 1387. Innen csak le kell ereszkedni az Irhás-árokba, ahol a [Z-] jelzés útjával párhuzamos útra térünk, balra. Ezen felmegyünk a KFKI buszfordulóhoz. Már jönnek szembe a ponton végzett tagok.
9. ellenõrzõpont, Csillebérc.
A pontõr babával a karján pecsétel és meggyel kínál. Zsákmányommal a kúthoz megyek. Távolabbra telepítették, túl közel volt a buszmegállóhoz. A többiek firtatják, hogy érdemes e megmosni azt a pár szem meggyet. A mai világban nem lehet tudni, hogy milyen nem kívánt baci van rajta, és nem akarom, hogy állandóan bokor mögé kelljen guggolni. Visszamegyünk egy darabon és rátérünk a [P+] és [SC] jelzésekre. A [P-] jelet elérve jobbra lemegyünk rajta pár métert. Egy magaslest látunk.
10. ellenõrzõpont, Budaörsi-hegy oldala. (Totós.)
Milyen színû a közeli magasles? »A« Zöld. A les mellett megyünk tovább egy jól járható, jelzetlen ösvényen. Kielégítõ a szalagozás, de a jobbunkon húzódó határárok is elkísér. Leérünk egy töredezett aszfaltútra. Egy kollega már keresi, hogy hol kell balra menni, amikor odaérünk meg is kérdezi. Még el kell menni a jelleghatárig, vagyis ahol a fás területet cserjés váltja fel. Amikor odaérünk, balra fordulunk egy füves ösvényre, és enyhe lejtõjén szökellünk tova. Elérjük a METEOR 50-rõl jól ismert sok utas csomópontot és rátérünk a [PM] jelzésre. A határ árokban szaladunk le a [P-] jelzésre. A murvás úton megindulunk Makkosmária irányába. Mielõtt odaérnénk rátérünk a [Z+] ösvényre, ami kerítés mellett rövidít a rétig. Valószínûleg a biciklisek ellen bazi nagy köveket ástak le az ösvény talajába. Nekünk is vigyázni kell, nehogy átessünk valamelyiken. Jó éjszakai túraútvonal lenne ez.
11. ellenõrzõpont, Makkosmária.
Bandrás kínálja a gyümölcsöt. Megadom magam: mosatlanul is eszek belõle. A vassorompónál, a [P-] jelen megyünk ki a rétrõl. Ahol jobbra kanyarodik a [P-], most kivételesen nem kanyarodunk vele, hanem tovább megyünk egyenesen a [m] jelzésen. Nagyon ritkán járunk erre. Mondjuk, én tavaly voltam itt, a BUDA HATÁRÁN 50 okán. Ismerõs? Keresztezzük a [P+] utat, ami a Virág-völgybõl jön le. Egy cikkcakkal elérjük Budakeszi legfelsõ telkeit. Házak mellett haladunk, az erdõ szélén. Jobbra benézek egy beugróba. - Itt a katonasír, nemsokára le kell térnünk balra - mondom Diának, akivel elöl haladunk. Hátul Zsolt és Andi jönnek beszélgetve. Kis idõ múltán elfog az érzés, hogy már le kellett volna térni, mégsem állok meg, mert jóval elõttünk megy két tag kezükben összetekert itinerrel. Amikor meglátom a Korányi szürke kerítését, akkor már biztos vagyok benne, hogy elbaltáztam a letérõt. Szólok Diának, hogy mi a helyzet, de most már nem érdemes visszafordulni, megkerüljük a tüdõkórházat. A mögöttünk jövõ beszélgetõk mit sem sejtenek a malõrbõl. Kellemetlen így tévútra vezetni több embert, ráadásul tavaly simán megtaláltam a sikátort. Azt hiszem, hogy a keskeny lépcsõ volt a letérõ, amit én az egyik házhoz tartozónak véltem. Utolérjük a két sporit, akik már széthajtogatták az itinerjeiket, és elmélyülten tanulmányozzák azokat. - Nem kellett volna már letérnünk? - teszem fel nekik a költõi kérdést. - De - mondja az egyik, és már meg is fordulnak. Mi rendületlenül rójuk a métereket a szürke kerítés mentén. Fahídon megyünk át, és elérjük a [S-] jelzést. A kerítés felsõ csücskében bevárjuk Zsoltot és Andit, nehogy továbbmenjenek, át a kisvasúton. Egy átkötés után rátérünk a [S+] jelre, amin lemegyünk a Budakeszi útra. A [m] jelzésen visszamegyünk a Rehabilitációs Intézet utcájáig, és már ismét sínen vagyunk. Az intézet bejárata után letérünk az úttal párhuzamos turistaútra. Szólok a többieknek, hogy sietni kell, mert ha Gyõri Péter ér elõbb a pontra, szívni fogja a véremet a kerülõ miatt. A játszótér bejáratánál szembe jönnek Péterék...
12. ellenõrzõpont, Kiskegyed játszótér.
A Kata által szolgáltatott csipszeket pusztítva kipihenjük egy kicsit a fáradalmainkat, és továbbmegyünk. A parkolóõrnek egy idõre megvan a szórakozása: A bottal érkezõktõl megkérdezi, hogy:
"És a sílécek? Höhö." A Petneházi lovastanya felé vesszük az irányt. Elõször a vadaspark kerítése mellé érünk. A határárok mentén több különféle határkõ látható. A mûútra kiérve a felhõzet védelmét élvezzük. Amikor idõnként kikandikál a Nap, akkor tudjuk csak a takarást igazán értékelni. Derékszögben balra kanyarodunk a Julianna major felé vezetõ mûútra. Jó sokat caplatunk rajta, amikor jobbra letérít róla egy szalag. Egy mellékút visz a BUBU pontra.
13. ellenõrzõpont, Adyligeti-erdõfolt. (Zsírkrétával kódfelírós.)
UBUBULU. Ezt kell felírni az itinerre zöld zsírkrétával. Csak két sorba fér ki. Tavaly BUBU volt a jelszó. Ez a mostani variáció egy témára. Csupán egy kis szakaszon tapossuk a [P-] útját. Amikor jobbra elmegy, akkor mi maradunk tovább az egyenesnél, amíg el nem érjük Adiliget szilárdburkolatú utcáit. Összevissza kóricálnak az emberek a pont felé tartva. Jó alkalom ez az ugratásra. Elbõdülöm magam: - kispistaaa. Az egyik párhuzamos utcából néz felém Péter, és legyint. Lemegyünk a fõúthoz, és átkelünk rajta.
14. ellenõrzõpont, Adiliget. (25 km-es cél.)
Praktice most nem a játszótéren van a pont, hanem egy szaletliben, a focipályához közel. Megzsíroskenyereztetjük, szörpöztetjük magunkat. Jolie úgy nézi az evészetet, mint aki egy hete nem evett. Jól nevelt, nem tolakodó, csak néz fölfelé a kutyáknak azzal a szánalomkeltõ, ártatlan tekintetével. Itt vannak a Budakeszin utolért tagok. Elmondásuk szerint õk se találták a letérõt... Elindulunk. Szólok a többieknek, hogy a Rózsika-forrásig a HEGEDÛS RÓBERT EMLÉKTÚRA útvonalán megyünk. Továbbra is szilárdburkolatú utca, [K+]. Felmegyünk a rézsû utcához és balra fordulunk. Egyre meredekebben emelkedik. Visszaemlékezem, hogy valamelyik évben, az elõbb említett túrán olyan felfagyás volt, hogy itt majdnem visszacsúsztunk. Alighogy fenn kilapulunk, a másik oldalon már mehetünk is lefelé. Amint beérünk az erdõbe, egy telek kerítése, és a növényzet közé szorulunk. Így ereszkedünk le a Remete-szurdok bejáratához. A [K-] jelzésen balra fordulunk. A kellemes út számunkra patakátkeléssel ér véget. Egy telek mellett lassúzunk fölfelé. Már mindenki kivan dögölve, amikor közlöm, hogy most jön AZ emelkedõ. Meredek földes, aztán még meredekebb sziklás. Fent leülök egy sziklára, meg kell várni a lányokat. Röpke pihenés után tovább vándorolunk. A fennsíkon nyomjuk, amíg Kékdroidék nem állják utunkat.
15. ellenõrzõpont, Remete-hegy.
Péterék már éppen végeznek a ponton, mikor odaérünk. - Annak a napszemüvegesnek írj be egy rosszpontot útvonalelhagyásért - szól elmentében Droidnak Péter... Megkérdezem Droidtól, hogy vannak e szúnyogok, mert tavaly ilyenkor mindenki nagyon csapkodott. Idén nem volt annyi csapadék, és ez nem kedvezett a szúnyogoknak, annál inkább nekünk. Élesen Jobbra kanyarodunk a [K+] jelre váltva. Jól siethetõ lejtõ. Már majdnem lent vagyunk Budaligeten, amikor meglátom Péteréket. Elõresietek: - Péter! Kékdroid megkért, hogy szóljak neked, hogy légy szíves menj vissza a pontra, mert nem diktáltad be a rajtszámodat. - Aha! - reagál lakonikusan Péter az igyekezetemre. Elmegyünk a buszforduló mellett, le egészen a József Attila utcáig, ahol balra fordulunk. Elég hosszan megyünk ezen az utcán, de figyelni kell, mert jobbra egy bukszusnál le kell térni a [S+] jelzésre. Általában mindig van, aki továbbmegy. A sikátor felköt a [S-]-ra, az pedig kivisz Solymár fõútjára, a téglagyári buszmegállóhoz. Balra elmegyünk a benzinkút felé, majd átmegyünk az úton, hogy a másik oldalon lemehessünk a Paprikás-patak mellé. Többször megyünk át hidakon a kanyargó patak fölött.
16. ellenõrzõpont, Rózsika-forrás. (Emberes.)
Két mûláb pokróccal letakarva, csak a lábfejek látszanak ki. Megszemléljük az installációt, és nekivágunk a meredek domboldalnak, hivatalosan vágva le a [S-] egy nagy kunkorát. Visszatérve az [S-] jelzésre maradt még emelkedõ bõven. Az út csak jóval a vassorompó után megy át nagyjából vízszintesbe, és szûkül ösvénnyé. Majdnem a Kötõk padjáig caplatunk, de még elõtte lábunk alá kapjuk a [S3]-et, amin felmászunk a következõ pontra.
17. ellenõrzõpont, Szarvas-hegy nyerge.
Itt megesszük Ákos pontõr erõscukrát, és a [Poo] jelzést követve gerinctúrára indulunk. A végén, egy csomópontban megkeressük a [K-] jelzést, és lefelé döngetünk. Egy darabon jön velünk a [Z-] is. Már a lelkünket is kizötyköltük, amikor balra, egy szalag mellett bemegyünk a határárok mellé. Határköveket is látni. Az egyik tölgyfa elõtt csoportosulás. Dezsõ észrevett a fa törzsén egy kan szarvasbogarat. Szép példány. A lányok megállnak, hogy megcsodálják. Elõremegyek. Amikor utolérnek megkérdezem, hogy adtak e puszit a bogárnak. Andi azt mondja: adtak, de nem történt semmi. Nem baj, mindjárt patak mellé érünk, ott békával talán sikeresebben lehet próbálkozni. Kiérünk a Rozália téglagyár mellé. Itt visszakapjuk a [K-] jelzést.
18. ellenõrzõpont, Aranyhegyi-patak.
Vinattiék aszalódnak a napon. Csipegetünk náluk egy kis nápolyit. Sokan a szamócaföldön, a sorok között, gyümölcsöt fürkészve folytatják a túrát. Mi kibírjuk szamóca nélkül. Sokáig susnyásban gázolunk a vasúti hídig, amin átmegyünk. A túloldalon igazság szerint le kéne menni, hogy a híd alatti részt használjuk vasúti aluljáróként... Elszambázunk az Üröm vasúti megállóig, és feltaláljuk magunkat a Bécsi útra, amit keresztezünk. A sarkon levõ nyomós kutat egy kisebb súlyú egyén nem is tudná mûködtetni. Nekem is rá kell dõlnöm teljes mellbedobással, ugyanakkor a flakont is tartani kell. Mire a többieket is megitatom, már zsibbad a kezem. Felfelé indulunk az Újvár utcán. Most már nagyon megvisel a szilárd burkolat, amibõl rengeteg van, és mind emelkedik. Egy keresztezõdésben majdnem az út közepén van egy határkõ. Hát, nagyon ügyesek voltak, akik itt a mérnöki munkát végezték. Amikor nagy sokára elfogy a flaszter, egy láncon lépünk át. Szalagok által vezetve, többször kanyarodva jutunk fel egy fenyvesbe. Ez a tanösvény már ismerõs a tavalyi HATÁRJÁRÁS túráról. Egy ismertetõ táblához kell menni.
19. ellenõrzõpont, Péter-hegy, tanösvény. (Totós.)
A táblán olvasható legkisebb évszám. »A« 1873. Valaki bemondja, hogy mit kell behúzni, nem is ellenõrzöm, csak rajzolok. Teljes hosszában végigmegyünk a határkövekkel tûzdelt gerincen, majd balra egy lakóházas terület szélére megyünk le. Megint szilárd burkolat, cikkcakkban megyünk az utcákon. Egy árnyas, murvás útra térünk, ez már a kõbánya bejárata. Szembe jön egy pár. A srác a nyakában egy nagy köteg kötelet cipel. Amikor elérjük az elsõ bányaudvart, mászókat inzultálunk az ellenõrzõpontért. Jobbra mutatnak. A következõ udvarban meg is találjuk Fehérvári Mátéékat, akik idõközben ideköltöztek a Vadász-hegyrõl.
20. ellenõrzõpont, Róka-hegyi kõbánya.
Nagyon üdítõ az õszibarack, amit a korlátnál, a messzeségbe bámulva fogyasztunk el. Mátétól kérdezem, hogy hol kezdõdik a lépcsõ, amin ki kell kapaszkodni a bányából. Jó magasak a fokok, azt figyelem, hogy mikor reccsen a térdem. Magas füvû részre jutunk ki, aztán a házak között megint utcára. Egy keresztezõdésben nem látunk szalagot, valaki az itinert bújja. Megyünk tovább, egyenesen. Olyan nagyot nem tévedhetünk, mert a fennsíkon úgyis belefutunk a [P-] jelzésbe, a Kevély is jó támpont. A telkek mellett haladva türelmetlenül várom a jobbra letérést a [P+] jelzésen. Egy sittel egyengetett utcában ereszkedünk, hogy aztán egy széles földúton balra kanyarodva felmásszunk a tetõre. Ez másképpen szilárd burkolatú. Keményre kötött agyagos talaj, ami csak egy fokkal jobb a flaszternél. Csalóka, hogy innen látni egész Békásmegyert. Karnyújtásnyira van légvonalban a céliskola. Aki most van elõször a túrán, az boldog, mert nem tudja, hogy milyen hosszan kell még caplatni ezen a fennsíkon. Sokáig hétvégi házak mellett megyünk. Két nõ jön szembe. Amikor elmennek, hallom, hogy az egyik azt mondja: - Erre még soha nem járt egyszerre ennyi ember. Egy helyen az út kettéválik, hogy késõbb megint egyesüljön. Amikor visszanézek a másik ágba, látom, hogy ott lóg egy szalag. Visszamegyünk a szalagos ágba, nehogy a túra végén hagyjunk ki egyet a 82 ellenõrzõpontból, mert akkor a kardomba dõlök. Az utolsó elõtti ellenõrzõpontra Moiwát vártam aki tavaly õrködött itt, de helyette két pontõr fogad, egy kicsi és egy nagy. A kicsi a helyzetnek megfelelõ komolysággal ikszeli ki listájában a rajtszámokat.
21. ellenõrzõpont, Ezüst-hegyi kilátó. (Ami nincs.)
Most lemegyünk a flaszteren, hogy felmászhassunk egy nagy kereszthez. Péter azt mondja, hogy kukkert kellett volna hozni, azzal megkukkolni a megfejtést.
22. ellenõrzõpont, Puszta-domb. (Totós.)
A kereszt betongyámján lévõ furatok száma. »B« 2. Itt mindannyian mûszaki emberré válunk, és heves szakmai vitát folytatunk a furatok számát illetõen. Van, aki duplán számol, mert a bemeneti és a kimeneti nyílást is megszámolja. Van aki a féregjáratokat is beleszámolná... Egy billegõs lépcsõsoron jutunk le egy lejtõs rétre, amin lemegyünk a betondzsungelbe. Éppen lomtalanítás folyik. Ladás népek válogatnak a kidobott holmik között... Az iskolában étvágytalanság miatt nem igazán tudom kihasználni a terülj, terülj asztalkám adta lehetõséget, csak a málnaszörpre járok rá, és néhány szál ropit rágicsálok. A sikeres teljesítésen túl örülök annak, hogy a lányoknak is tetszett a túra. A HÉV felé menet megdumáljuk, hogy ha addig nem talál el egy aszteroida, akkor jövõre megint jövünk...
Ottorino
|
