Kiírás szerinti táv: 44,3 km, szint 810 m
Sokesélyes volt a mostani hétvégém. Azt tudtam, hogy valahova fogok menni túrázni, de 4-5 rendezvény is benne volt a pakliban. Utólag visszagondolva azt hiszem, hogy nagyon jó döntést hoztam. Plecs hívta fel a figyelmemet erre a rendezvényre, pontosabban megírta, hogy õ és Buba erre fog menni, egyben felajánlották a fuvart. A jóbarátok hívó szavának nem tudtam ellenállni.
Annak ellenére, hogy Csemõ egyáltalán nincs közel Felsõvadászhoz, már 7 után pár perccel meg is érkeztünk a rajtnak helyet adó Rákóczi kastélyhoz. A nálunk frissebb túratársak már el is indultak ezen a szép õszi napon.
Befizettük a jelképes nevezési díjat, megkaptuk a minden apró részletet tartalmazó itinerünket, térképvázlatot és már indultunk is. A rendezõi intelem ellenére (hogy biztosan meglegyen a kiírásban szereplõ táv ) elõször rossz irányban indultunk el nagy elánnal, de aztán sikerült korrigálnunk.
Szép dimbes-dombos tájakon élveztük a gyaloglást, gyönyörködve a felkelõ nap sugaraiban, a szépen megmûvelt mezõk látványában. Nem véletlenül hívják ám ezt a vidéket Cserehátnak. Hamarosan szép cseres erdõkben koptattuk bakancsunk talpát. A lankás emelkedõk pont nekem valóak voltak, mert elég volt hozzá, hogy megdolgoztassam rozsdás izmaimat, de nem volt annyira meredek, hogy megakadályozzanak bennünket abban, hogy végig csacsogjuk az utat. Senkit nem zavartunk vele. A túratársaknak nem tapostuk le a sarkát, s õk sem a miénket.
Az útleírást gyakorlatilag nem is kellett elõvenni csak az ellenõrzõpontokon, mert a túra egyedi felfestését követve nem lehetett eltéveszteni. Kellõ sûrûséggel, a kényesebb helyeken besûrítve, szalagokkal megerõsítve hívogatott a megfelelõ útirány.
Az elsõ ellenõrzõpont a gadnai görög katolikus templom elõtt volt. A szervezõknek volt gondjuk rá, hogy a túrázók a templomot belülrõl is megtekinthessék. Mi éltünk is a lehetõséggel, mint ahogy késõbb sem szalasztottuk el a kínálkozó alkalmakat. A ponton két hatalmas ládányi friss almát kínáltak. Az egyikben édes, a másikban savanykás almák sorakoztak, kinek-kinek ízlése szerint.
Elköszöntük az igen kedves pontõröktõl, s folytattuk az utunk immár Irota felé. A táj hasonló volt, mint eddig. Legelõ tehenek, szántók és cseres, kocsánytalan tölgyes erdõk között haladtunk. Hamar beértünk Irotára, ahol egy magánháznál volt az ellenõrzõpont. Na de ilyet! Beinvitáltak a szobába, ahol terülj-terülj asztal várta a túrázókat. Az asztal roskadozott a friss sajtos stangli, alma, a csokoládé, szõlõcukor, tea, szörp, szódavíz alatt. Na és a legnagyobb szám! Házi somlekváros piskóta. Hmmm… Ez igen. Nagyon finom volt. Tisztelettel elköszöntünk vendéglátóinktól és a jellegzetes tetejû csereháti házak közül kiballagtunk a településrõl, tekintettel, hogy a következõ úti célunk Gagybátor volt. Itt a református gyülekezeti termét kellett keresni, mely egyáltalán nem volt nagy kihívás, mert közvetlenül a templom mellett helyezkedett el. Itt aztán még rátettek egy lapáttal, mert az elõzõ helyen kínáltakon túl itt már kétféle házi sütemény közül is választhattunk, s ez így ment minden ellenõrzõponton. Mindenütt olyan kedvesen kínáltak bennünket, annyira látszott a jó szándék, hogy nem tudtunk ellenállni. A pontõrök annyira kedvesek voltak, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Szanticska volt a következõ állomás, persze elõtte még meg kellett „mászni” a túra névadóját, a Magashegyet. Az ellenõrzõkód felírása után beereszkedtünk Szanticskára, az ország legkisebb településére, mely gyakorlatilag egy élõ skanzen. A magánházaknál a régi mesterségek eszközei voltak kiállítva, melyet szintén meg lehetett nézni. Szanticska után Nyésta volt a következõ célpontunk. A római katolikus templom lépcsõjén fogadtak a pontõrök. Már meg sem lepõdtünk, hogy frissen sült házi kakaós csiga, szódavíz és alma náluk is korlátlan mennyiségben állt a túrázók rendelkezésére. Kicsit elbeszélgettünk a pontõrökkel, majd sietõs léptekkel Selyeb felé vettük az irányt. Talán itt volt egy kicsit kevésbé változatos a táj, viszont nagyon jól lehetett haladni a legelõ szélén futó gyalogúton. Itt már elég magasan járt a nap, ezért itt kicsit bele is húztunk. Útközben egy hatalmas gulyát hajtottak el mellettünk, mely tulajdonképpen az egyetlen látnivaló volt ezen a szakaszon.
Azt mondanom sem kellett, hogy Selyeben is kinyitott a kedvünkért a görög katolikus templom, melynek táblaképei különleges élményt jelentettek számunkra. A pontõr lányok minden finomsággal elhalmoztak. A kerti csapnál megmosdottam, amitõl egy pillanat alatt felfrissültem és már alig vártam, hogy az utolsó 10 km-nek neki kezdhessünk. Kevesebb, mint 3 km-re volt a következõ település, Kupa. Gyakorlatilag egy löszdombra fel kellett mászni és a túloldalon leereszkedni. A domb tetején aztán utolértem egy csapat kerékpáros túrázót, akik leültek gyönyörködni a kilátásban. Naná, hogy nem mulasztottam el velük a viccelõdést. Vették a lapot majd a kerékpárjukat és csak úgy porzott utánuk az út. Kupán kivételesen nem a templomnál, hanem a Mezõgazdasági Múzeum épületénél volt az ellenõrzõpont. Pecsételés után nem sajnáltuk az idõt és végigjártuk a Múzeum minden termét. A tárlaton bemutatták a régi paraszti élet munka eszközeit, a hétköznapi élet tárgyait. Igazán nagy dobás volt ez a rendezõk részérõl, szintúgy az a legalább félkilós ropogós alma, amit a pontõr kislány a kezembe nyomott induláskor. Nem is tudtam megenni csak hazafelé a vonaton.
Az utolsó kilométereken már nem igazán bántuk, hogy közeledik a cél. Azt hiszem elfáradtunk egy kicsit. Visszaérve a Rákóczi Kastélyba átvettük oklevelünket, s a számtalan kitûzõ közül mindenki kiválaszthatta a számára legszimpatikusabbat.
Nehogy azt gondoljátok, hogy ezzel a túrának vége van. A rendezõk az egész napot Rákóczi fejedelem kastélyában, stílszerûen fejedelmi gulyáslevessel koronázták meg. Õszintén megmondom ilyen kiszolgálásra nem számítottam, persze nem is vártam el. A rendezõk mindent kihoztak ebbõl a tájból, amit lehetett. A szép tájak és kilátások, az érdekes kulturális betétprogramok és a kulináris élvezetek magasiskolája volt ez a túra, melyek a legjobbak közé emelték az én szememben ezt a rendezést. Ha nekem nem hiszel nézd meg Plecs túratárs képes beszámolóját a http://www.plecs.hu honlapon.
Ajánlom ezt a túrát mindenkinek, aki szeretné megismerni hazánk e kevésbé járt részének számos gyöngyszemét. Hálás köszönetünk a rendezõknek, hogy itt lehettünk. |
