Túrabeszámolók


Együtt a Magyar Családokért / Összefogás tt. a Mátrában / Via Dolorosa

PopeyeTúra éve: 20112011.10.20 10:41:45

Via Dolorosa 75

8 óra után értünk Abasárra. Nem volt nehéz megtalálni a rajthelyet, mert meglehetõsen sok autó vette körbe. Elõnevezettként gördülékeny volt az adminisztráció. Közben összefutottunk M. Lacival és vele kezdtük meg koptatni a kilométerek hosszú sorát. Az elsõ pár méteren azt vettem észre Laci oly lelkesen olvassa az itinert, hogy kezdtem félteni a villanykarók testi épségét. Oda is szóltam neki nem kell megtanulni elég ha csak beleolvas. De Õ a sok éves tapasztalatára hivatkozva azt tanácsolta Mi is forgassuk többet e remek irományt. Aztán a Markazi kápolnáig nem kellett nézegetni mert egyrészt Laci ekkora tudta fejbõl meg aztán mentek is elõttünk látó távolságba vagy húszan, így gond nélkül meglett az elsõ ep.

Itt alkalmi útitársunk ismerõsökre lelt így innen nélküle kettesben a fiammal folytattuk utunkat. De mivel nem felejtettem el bölcs kollegám intelmeit én is belemélyedtem az útleírásba. Aszondja „ A pecsét beszerzése után jobbra indulunk…..” na gondoltam ez fog menni. Kiválogattam a jobb kezemet és kerestem az utat mely leginkább jobbra tart, gyorsan meg is lett. Elhatározásomban megerõsített, hogy 30-40 fõ robogott rajta. No akkor uccu utánuk és az elsõ két lejtõt becsülettel meg is futottuk. Nagyon jól éreztük magunkat az idõ és a kedvünk is megfelelõ volt egy igazi jó túrához. Leértünk a Markazi tó partjára amikor kettõ hölgy túratárs tõlünk kérdezte jó felé mennek-e. Hát persze mondtam büszkén. Pedig nagyon nem de ez számukra csak 3.4 km megtétele után tudatosult a következõ ep.-on. Ott a pontõr mondta nekik, hogy ez nem lesz jó mivel itt csak 75-ösöknek kéne lenni, Õk meg 35-ösök. Sajnáltam õket szegények jó sokat gyalogoltak pluszba. Aztán elkezdett bennem is motoszkálni valami rossz gondolat. Biztos, hogy Mi jó felé megyünk? De elhesegettem a gondolatot, a pontõr csak szólt volna nekünk is ha valamit elrontottunk. És így értünk be Domoszlóba. Itt megint rám jött valami furcsa érzés annyira, hogy még az itinert is elõvettem. Ijedten látom, hamarosan levest kaptunk és 3 pecsétünk kimaradt. No gondoltam ennek fele se tréfa és elé álltam egy futónak aki pont meg akart minket elõzni. Megkérdeztem õ hány kilométernél jár? miután mondta, hogy 30 felett én közöltem mi csak 15 körül. Ekkor már éreztem nagy a baj. Remegõ hangon tudakoltam szerinte hol rontottuk el és mondta egybõl a Kápolnánál rossz felé fordultunk. Aztán még futtában visszaszólt menjünk tovább és nevezzünk át 50-esre. No azt már nem végül is csak szûk 10-est kell vissza menni mi az nekünk. A korábbi jó kedvünk szerte foszlott. Nagy részt futva igyekeztünk javítani hibánkat. A helyzetet rontotta, hogy gyakorlatilag a fél mezõny jött szembe. Volt aki zavartan kérdezte jó felé megy-e Ti igen volt a válasz. De a többség csak elnézõen mosolygott rajtunk. Így értünk újra a Kápolnához ahol felvázoltuk helyzetünket és kérdeztük tudnának-e segíteni, hogy újra beszálljunk a túrába? / mivel több mint egy óránk ment el a vissza úttal és közben már kezdtek zárni a pontok /. De õk csak sajnálkozva ingatták fejüket. Így viszont nagyon bele kell húzni ha nem akarjuk feladni. Megkérdeztem akkor legalább azt mondják meg merre kellett volna mennünk amikor elrontottuk? Hát arra és mutatok 90°-kal BALRA!!! Végül is nem sokat tévedett a leírás csak balra helyett jobbra szerepelt benne meg aztán az indulók 98%-a nem rontotta el / lehet Õk nem olvassák az itinert / tehát csak magamat hibáztathatom ezért az apró malõrért.

Innen öngyilkos tempóban közeledtünk a vár felé és sikerült is még ott érnünk a pontõr hölgyet / köszi, hogy megvártál minket / Ezután a képes fa következett. Én naivan azt hittem a vár a hegyen van a kép meg a völgybe. Ezért érintett nagyon gorombán az a csúfos kaptató amely az utunkba állt. Itt érkezett el az a pillanat amikor haragomnál nagyobb lett a fáradságom. Meg kellett állnom mert éreztem ha most nem pihenek biztosan rosszul leszek. De aztán egy perc fújtatás és egy pár korty víz csodát tett. Így a Máriaképes fa ep.-hoz már szinte pontzárásra értünk.

Ezután a halovány zöldön lecsorogtunk Markaz fõterére. Közben járt az agyam miként tudnánk egy kis idõt nyerni úgy hogy maradjon erõnk a túra végéhez. Utunk egy buszmegálló mellett vezetett el. Hátha gondoltam és belenéztem a menetrendbe. 10 perc múlva ment a busz Domoszlóra. Civódtam magamban mennyire etikus ha buszozunk egy kicsit de aztán engedtem a csábításnak. Meg aztán így is majd 10-el megyünk többet a kiírt távnál. Így történt, hogy másodszorra bizony busszal érkeztünk meg Domoszlóra. Sikerült megtalálni a helyes útvonalat és megkönnyebbülve már mosolygósan folytattuk túrát. Egy nyomóskútnál próbáltuk vízkészletünket utántölteni de sajna nem sikerült vizet facsarni a fémbõl. De egy nénike aki az utca másik oldaláról látva kínlódásunkat megerõsítette annak hiábavalóságát egy „ nem mûködik” kel és a „ gyere gyerek adok vizet” felszólításának sem tudtunk nemet mondani.

Elegendõ vízzel és nagy elszántsággal hagytuk el a falut és indultunk a nyereg felé. Aztán egyszer csak a patak partján ismerõs alak szöszöl. Ahogy közelebb érünk látjuk Laci az a reggeli útitársunk. Elmeséltük neki miként sikerült mögé kerülnünk. Sajnálkozott egy keveset majd a tapasztalt túrázó jogán kicsit kioktatott bennünket, ha jobban figyeltünk volna biztosan nem rontjuk el. Együtt értünk fel a Domoszlói kapuhoz ahol már számban éreztem a jó kis gulyás ízét. Nem kis csalódás volt amikor a vidám pontõr úr kérdezi csináljon-e levest?. Hát hogy a viharba ne ill. most áll neki a gulyásnak? de aztán leesett ez biz zacskós leves lesz. Gyorsan kiittuk a 2 dl fehér mûanyag pohárból aztán irány Recsk.

Ahová nóta szóra vonultunk be a rendkívül vidám és jó lelkû pontõrnek hála. Mint kiderült Laci jó barátja és ez a viszontlátás öröme volt. Itt miután teletömtük hasunkat és zsebeinket nápolyival Lacit újra hátra hagyva megindultunk a Szent István Csevice felé. Szinte 100%-ba visszatért a jó kedvünk de azért még ott motoszkált az agyunkba ha nem rontjuk el az elején már milyen messze járnánk. Csevicénél ettünk zsíros kenyeret majd már lámpával a fejünkön elindultunk Parádsasvár irányába. Már lassabban fogytak a méterek pedig igyekeztünk ahogy csak bírtam. / Mivel két fõs csapatunkban én vagyok a szûk keresztmetszet. / Sasváron sikerült magamhoz venni kávét meg cólát a Túra camping étteremében. Majd megkerestük a pecsételõ helyet, ahol a pecsét mellé megint kaptunk nápolyit bõven. Meg van az elõnye a mezõny végén való haladásnak.

Nem sok kedvem volt a Kékeshez fáradt voltam kezdtem fázni és 795 m szinttel ijesztget az itiner. Ehhez képest gyorsan felértünk még elõztünk is egy 4 fõs alakulatot. Bár a sárgán való négykézlábazáskor sok jót nem kívántam annak aki ezt nekünk ide tervezte de így utólag ez egy igazán kalandos szakasz volt. A szó szerinti mászás közben egy világító szempárra lettem figyelmes. Elõször nem tulajdonítottam neki nagy jelentõséget. Megszoktam már, hogy a helyi lakók figyelik minden lépésünket. Azonban ez a szempár közeledett felénk tulajdonosával együtt. Mígnem a róka mert az volt a hívatlan társunk már 5 méteren belülre jött. Bevillant, még tán általános iskolába tanultam ha egy róka veszetségben szenved az nagyon szelíd lesz. Ezért megpróbáltam elriasztani. Kövekkel dobáltam de egy lépést sem hátrált. Kicsit kétségbe estem de miután az egyik kõ a földrõl felpattanva eltalálta az oldalán, kb. 30 m-re visszahúzódott. Innen fél szemmel a ravaszdit figyelve tettük meg a hátralévõ részt a csúcsig ahol boldogan fényképeztük le egymást. Itt jó ötletnek bizonyult lentebb tenni a pontot mert bizony olyan szél fújt, hogy néha járás is nehezen ment. A fiúk igencsak jó kedvûen fogadtak minket. Kaptunk lekváros kenyeret fincsi meleg életmentõ teát, no meg egy marék nápolyit. Így mostanra pakkunk legnagyobb részét eme nemes édesség tette ki. Még távozóban utánunk kiáltottak a Kis kõnél ne keressük a pontot mert itt volt az is.

Az itiner nehezen járható ösvényt jósolt leereszkedésünkhöz és sajnos nem tévedett. Többen kritizálták az útleírást de szerintem teljesen jó volt, egy súlyos hibát találtam benne igaz az nagyon fájt. Lassan értünk le Abasárra, aztán még a faluba is kavartunk egy kicsit / mert ugye megy ez nekünk fejbõl/ és hajnal kettõkor beléptünk a célba. Ahol megkaptuk a kitûzõt, emléklapot majd frissen fõzött virslit teával.

A túra során mindenhol mérhetetlen lelkesedést tapasztaltam a rendezõk részérõl, és az ellátás is kiváló volt.

Popeye

https://picasaweb.google.com/101812027509394455694/20111016ViaDolorosa75#