BEAC Maxi 110
2006-03-18 at írunk. Elsõ teljesítménytúrámra készültem, jól ment, sikerült szintidõn belül. Ez annyira pozitívumként ért, hogy folyamatosan böngésztem a túranaptárt, hogy melyik héten mi lesz. Egyszercsak megakad a szemem egy túrán.. BEAC Maxi 110, 4200m szintemelkedéssel. Jesszus, mondom ki ez az õrült aki elmegy erre, vannak még ilyen elvetemültek??
2006-08-28-ot írunk. Már sok túrán voltam, a legtöbb 50 km-es volt eddig hosszúságban (volt egy 66-os Alföldi, de az magassági szintben nem hasonlítható ezekhez). Egyszerûen valami rövidzárlat volt nálam, mert egyre jobban kezdtem ráhangolódni a BEAC-ra, sõt, késõbb ez odáig fajult, hogy közöltem anyukámmal, meg pár ismerõssel, akik komplett hülyének néztek.. Hát majd nézhetnek ha... nem mertem kimondani azt a szót hogy megcsinálom, mert iszonyú hosszú ez a táv, itt fizikai, és szellemi erõ egyformánt dominál.
No, és most már 2006-09-02-t írunk. a BEAC Maxi napja.. Jesszus, a nagy nap..
bakancsbogi-val beszéltük meg hogy találkozunk a Nyugatiba a 05:30-as vonattal jöttünk, de túl korán volt, mivel a rajtban még senki se volt szinte.. Vártunk, és vártunk. Aztán befutott az 1 órával késõbbi vonat, és embertömeg érkezett Magyarkútra. Sok ismerõst üdvözöltem. Megkapjuk a leírást, majd 8 órakor kereken elindultunk. Majd 2 km után már a futók rohantak el mellettünk. Bogi már sajnos itt lemaradt tõlem, és ez csak fokozódott, pedig nem is mentem olyan gyorsan.. Aztán láttam hogy lemaradt nagyon, és én is futásra kapcsoltam, majdnem Nógrádig. Elõtte viszont találkoztam egy nagyon szimpi, kedves lánnyal, akit már láttam túrán. Nem mertem otthagyni :-)) Mi történhet vele majd éjszaka? Meg hát fusson az akinek... Szóval gyaloglásra váltottunk, sokat beszélgettünk, majd Nógrádon az ABC-ben megvettem a reggelimet, majd pecsételtem. Hamarosan jött az egyik gyilkos szakasz, Csóványosra fel! Nagyon kemény szakasz volt ez, a bringások közül párat itt utól is értünk. De nem szabadott megállni, csak a csúcson. A Foltán keresztnél ittunk kicsit, majd nyomás tovább. Szerencsére megállás nélkül sikerült felérni a Csóvira. Innen mély, majd meredek a Nagy Hideg Hegyre. Egy lejtõs rész következett Kóspallagig, ahol kicsit kocogásra váltottunk a pontig. Kis üdítõvásárlás, majd robogás tovább. Az idõ szuper volt, Kóspallag utcáin égetett is a nap. Majd ismét be az erdõbe. Sok menés után, a Békás réten át, késõbb jutottunk ki a Törökmezõi th.nál, ahol kicsit ettünk ittunk, pihentünk. A Hegyes Tetõ megmászása ismét egy tekintélyt parancsoló feladat volt. Arra gondoltam milyen jó volt erre OKT-zni, hiszen az lefele vitt, most meg izzadok mint a hülye.. A csúcson logikáztunk, osztottunk szoroztunk, és arra jutottunk, hogy akár még a 16:45-ös kompot is elérhetjük, de ahhoz nagyon kell sietnünk.. Egészen Nagymarosig kocogtunk, futottunk, szerencsére idõben elértük a kompot. Tökéletes idõt mentünk eddig! Itt kaptunk zsíroskenyeret, kicsit megpihentünk a kompig, majd nemsokára már a túlparton, Visegrádon voltunk. Itt kis pihenõ a vendéglõnél, zoknicsere, sör, stb :-)
Mivel már OKT-ztem erre, tudtam mi vár most, mégpedig a Fellegvár meghódítása, ami nehéz feladat.. Szép lassan mentünk végig fölfele. Kemény, köves, meredek szakasz volt ez a cirka 4 km-es rész, meg is izzadtam mire fölértem. Innen egy kis erdõs rész, majd jött a Nagy Villámi pont. Vízszintes, kicsit meredek, nagyon meredek. Így jutottunk el ahhoz a pontig, ahol a becsületpont volt, köszönhetõ most larzen-nek, akivel be is mutatkoztunk egymásnak. Hozott yo kis kajákat odaföl, majd bejegyezte a topiknevemet. Tudtam hogy innen jön egy becsapós rész, mikor kékeztem, akkor el is tévedtem, mert egy szem jel sem volt. Egy balos meredek kanyar volt emlékeim szerint a becsapós, de most mégha nem jártam volna erre, akkor is tudtam volna az utat, mert azóta szépen felfestették a jeleket. Az Urak Asztala részben, ismét nem csalódtam, szúrós ágak, sok csalán, és vízszintesen lefele dõlõ út jellemezte.. Majd kiértünk a Papp-Rétre, itt sötétedett ránk igazából, innen kellett lámpát használnunk. Kis kavargás után megérkeztünk Pilisszentlászlóra, ahol hiába kerestem azt a fránya éttermet, egyszerûen nem találtam. Majd gyanús volt egy hely, de ott zárva voltak elõl a kapuk. Na, térkép elõ, de ettõl sem lettünk okosabbak.. Majd jött egy nagyobb csoport, és megmutatta, hogy jó helyen voltunk, csak a kerítés mellett kellett fölmenni a bejárathoz.. Ja.. Hogy itt így megy! Itt megismertem pygmeát (bocsi hogy nem kívántam az extrát, de vhogy féltem hogy kijön, vagy ilyen.. érted.. :-)). A raguleves mindkettõnknek jól esett a társammal, majd inkább úgy döntöttünk, hogy éjszaka ismeretlen hegyekben egyedül vhogy nem biztonságos, meg az utat se ismertük, így csapódtunk egy 4-es társasághoz, akik között a vezér a Moli pihenõnél megismert rappakos volt :-) Kente, vágta az utat, sztem én még nappal se tudnám így :-) Az út jól kezdõdött Dobogókõig, de hirtelen meredekké vált, és így egy kínszenvedés volt felérni Dobokókõig. Már álmos is voltam eléggé, de mentem, mert menni kell! Az idõérzékemet teljesen elvesztettem, minden km. egy órának tûnt. Kész megváltás volt felérni Dobogókõre, ahol 80 km-nél jártunk. Igazából úgy istenigazából itt kezdtem el csúnyán érezni a lábamat, de nem szabad kiszállni, az akaratom megvolt, csak nagyon fáradt voltam, meg sebesült. Innen a S- vezetett Lajosforrásig. A jelek összevissza voltak, egyik átfestve, másik még fel sincs festve, harmadik tökéletes.. Sokszor még a döntõ helyeken is le volt festve.. Szerencse hogy rappakos, és a többiek már többször jártak erre, így mindig megtaláltuk a helyes utat. A végénél már kezdtem besokallni, összevissza pörgött az agyam, elalvás közeli állapotom volt, és alig vártam hogy Lajosforrás jöjjön. Megjött. A pontõrök teával kínáltak. itt volt egy csapat, nemtomhányszoros teljesítõk, asszem volt köztük 10-es is. Õk a K+ on jöttek föl, mert már unják a sárgás részt.. Én ha 50.szerre is csinálnám, akkor is a sárgán jöttem volna, mivel ez a kijelölt út, mégha fárasztó is.. De hát õ lelkiismeretük.. Innen nagyon kellett figyelni, mert 4 km, 4 különbözõ jelzésen. Közvetlen Lajosforrás után picit el is kavartunk, de szerencsére rappakos pár méter után visszaparancsolt minket a jó útra. Ez a rész is számomra elég hosszú volt. A túratársném, akivel már Nógrád óta együtt jövünk, nagyon jól bírta, minden elismerésem az övé, 16 évesen, Kinizsit lenyom, meg BEAC-ot.. hmm.. Nekem kb. 2 óra múlva, a valóságban kb. 1 óra múlva megérkeztünk Csikóváraljára a th. hoz. Kis pihi, majd nyomás tovább. kb 200 m mulva kapcsoltam hogy nincs nálam az elemlámpa, uzsgyi vissza, a futás amolyan sántikálós erõs gyaloglás módszerre sikeredett de a drága kis társam megvárt engem, majd siettünk többiek után, nehogy elkavarjunk. Jó sok mûút után beértünk Csobánkára, ahol kicsit lemaradtam, mert fájt már lassan mindenem. A társam, itt megtalálta a helyes P- utat felfele, de én mentem a többiek után a mûúton, mivel rájuk hagyatkozhattam..Igazából nem vágtunk, sõt hosszabbítottunk, mert mint a végén kiderült mire felértünk a Kevély nyeregbe irdatlan kemény hosszú mászás után a kis társam már elõttünk jár, és a célig nem is láttam õt. A Kevély nyeregben megpihentünk a többiekkel, a pontõr egyedül volt, kedves volt, odahívott minket a tûzhöz, de valahogy egybõl elment a jókedvem, mikor közölte hogy tud egy rövidebb utat, a kék helyett a K+on.. Hát pontõr létére azért durva.. Lehet, sõt biztos hogy jót akart nekünk, hiszen rengeteg szint volt már bennünk, de hát erre a túrára vállalkoztunk, és nem holmi, ideoda mászkálásra.. Szerencsére a többiek is a kéken maradtak, és így megkezdtük jó meredek köves úton az ereszkedést. A Pbjenõi téglagyárhoz, igazából csak ereszkedtünk, de azt keményen, igazi térdrombolós szakasz volt ez. A kemény rész aljánál, a Pest felé vezetõ mûúton, jobbról jöttek ketten, õk a K+-ról jöttek, és így kihagyták ezt a nehéz szakaszt.. Pofám leszakad.. Minek jön az ilyen ide.. Na mindegy.. A téglagyártól az utolsó, de annál keményebb emelkedõ visz a Virágos nyeregig. Itt már teljesen világos volt szerencsére ismét. Sajnos az a társaság akivel mentem innen levágta a kék kanyarjait, elhiszem hogy rengeteg kilcsi volt ez összesen, de azért mégis.. :( Én is eleinte követtem õket, kb. 300m-en majd gondoltam egyet, és inkább a kéken jöttem, hiszen én erre a túrára jelentkeztem. Innen a célig egyedül mentem. Virágos nyeregnél kérdeztem hogyan tovább, azt mondták hogy át a repülõtéren, de hogy onnan hogyan, passz.. Hmm.. Hát jó, ezt mondták, irány a repülõtér. Szerencsére nem volt egy szál gép se, így nyugodtan mehettem rajta. Kiértem a kékre ismét. Kicsit ténferegtem hogy merre, mert már enyhén fáradt voltam, majd egy józanabb pillanatomba, belõttem hogy merre, mivel már kékeztem erre, és beugrott az irány. Jó 2 km. séta után megérkeztem sajogó lábakkal, piszkosan, mocskosan, de a 110 km-t teljesítve!!!! És rólam ez igenis elmondható! Mert én érzésem szerint teljesítettem a KIÍRT(!!) távot. Az éjszakai társak már bentvoltak. Oklevél, kitûzõ átadás, gratuláció, majd egybõl mentem is haza. A túra sajnos nem a szervezettségérõl híres, de hát ez ellen nem lehet mit tenni, ez emberfüggõ.. Viszont tényleg nagy kihívás volt itt lenni, és el sem hiszem hogy sikerült teljesíteni, büszkén fogom ezt elujságolni, munkahelyemen, illetve a Galgás társaimnak. Még egyszer gratulálok mindenkinek!! Nettó idõm 23 óra 40 perc lett. Hm.. szuper idõ. A lábaim egyelõre egyenlõek a nullával, egész nap aludtam, feküdtem, most is csak a beszámolóért keltem föl, megyek is vissza, remélem minnél hamarabb a régi leszek :-)
|
