Vigyázó 57
A túranaptárt böngészve még a tavasszal ráleltem a túrakiírásra. Szeretünk túrázni, szeretjük Erdélyt: ez a túra nekünk van kitalálva. Sikerült még két barátunkat rábeszélni, hogy jöjjenek velünk, egyiküknek ez volt élete elsõ teljesítménytúrája. A távolság miatt több napos Erdélyi tartózkodást terveztünk, szerveztünk. A Fõrendezõvel a túra elõtt egyeztettem, hogy mikor és hol lesz az indulás (Kalotaszentkirály, iskola elõtt, reggel 5-kor!), ugyanis Kalotaszentkirályról (itt volt a cél és túra fõhadiszállása) reggel busz visz minket a rajthelyre. Egyénileg foglaltunk szállást, ez némi bonyodalmakat okozott, mert ez a szép kis falu nagyon felkapott hely lett, célszerû idõben gondoskodni a szállásról. (Persze van lehetõség az iskolában is megszállni - mi nem ezt választottuk.) A túra napján hajnali fél öt után megjelentünk az iskolánál. Sehol senki! Végül a hálótermekben alvó emberek közül sikerült felkelteni a Fõrendezõt, aki közölte, hogy az indulás idõpontja magyar idõ szerint értendõ! No nem baj, csak egy órácskával kevesebbet aludtunk.
Rövid buszozás után Meregyó falu végérõl elindult a csapat meghódítani a Vigyázót (románul: Vlegyásza). Az út lassan emelkedett, gyönyörû szép tájak között jártunk, csak az zavart, hogy az elsõ jó néhány kilométert aszfaltúton kellett megtenni Scrinden keresztül Havasrekettyéig. Itt van bolt és kocsma lehet vizet, frissítõt vásárolni, utána már csak forrásvízzel lehet megtölteni a kifogyott palackokat, egészen a menedékházig. Innen erdei úton haladtunk tovább. Folyamatosan, lassan emelkedõ úton gyönyörû tájon érkeztünk el az elsõ ponthoz a Rekicelli vízeséshez. Csodálatos látványban volt részünk, el is idõztünk egy kicsit. Aztán indultunk tovább felfelé a Fehér sziklákhoz. Az út továbbra is kellemesen emelkedett nem volt meredek kapaszkodó. Útközben nagyon sok érdekességet megtudtunk a tájról és a környéken élõk szokásairól Molnár Gábor túratársunktól, aki nagyon sokat tud a környékrõl, Erdélyrõl, és mindezt nagyon érdekesen, színesen osztotta meg velünk.
A Fehér sziklák már messzirõl integettek felénk, szép kilátást ígérve. Az út kiért ez erdõbõl és füves hegyoldalon haladt tovább. Jelzések nem nagyon voltak, de a terep nyíltsága miatt nem lehetett nagyon rossz felé menni. Felérve a sziklák tetejére valóban nagyon szép látvány tárult elénk. Szerencsénkre kellemes napsütéses idõ volt, jó lehetett látni mindenfelé. Tovább indultunk a csúcs felé. Útközben megtöltöttük palackjainkat egy erdei forrás tiszta, hûs vizével. Utána ismét erdõben vezetett az út, a jelek csak itt-ott voltak felfestve a fákra, az elõttünk haladó (a túra útvonalát már ismerõ) túratársak nyomában haladtunk, amíg le nem maradtunk néhány fénykép elkészítése miatt. Sajnos a jelzéseket sem találtuk, ezért tájoló és a tapasztalat segítségével haladtunk tovább az erdõ sûrûjében. Egyszer csak egy kõtenger szélén találtuk magunkat, amin bukdácsolva, mászva átjutottunk, és hamarosan kiértünk az erdõbõl. Itt láttuk, hogy nagyon nem vétettük el az irányt, nem voltunk messze a helyes úttól. Innen már nyílt terepen haladtunk felfele a csúcsig. Aztán egyszer csak fent voltunk a Vigyázón, 1836 méter magasan. Sajnos a napot néhány felhõ épp eltakarta, ezért kissé hûvös is volt, de a látvány csodálatos volt. Némi pihenõ után elkezdtünk leereszkedni a menedékházhoz. Itt megpihentünk, megbirkóztunk a medvékkel (értsd: Ursus=Medve nevû sörrel pótoltuk a folyadékveszteségünket). Utána - többnyire elhagyott - esztenák között haladtunk tovább lefelé (a jelzéseket itt sem volt könnyû észrevenni – már ahol voltak egyáltalán) Havasrogozig. Itt a kocsmában volt a pont, ahol zsíroskenyérrel vártak minket. Evés-ivás után most már majdnem sík terepen haladtunk tovább Székelyjó nevû településig. A falun átgyalogoltunk (az ellenõrzõpont középen volt a buszmegállónál) majd ezután következett egy kis emelkedõ, ami szinte már jólesett a sok lefelé gyaloglás után. Kiértünk egy aszfaltútra, elhaladtunk Magyarókereke mellett. Érdemes lenne egy pontot ebbe a faluba is tenni, mert szép hely. (Mi már megnéztük az elõzõ napi felderítõ gyaloglásunk alkalmával.) Innen végig az országúton haladtunk Kalotaszentkirályig. A célba beérve a Fõrendezõ gratulációja, a kitûzõ és az emléklap átvétele után az iskola ebédlõjében elfogyasztottuk megérdemelt vacsoránkat.
Nagyon szép túra volt, kellemes útvonallal, szerencsénkre jó idõvel. Nagyon sok szép élményt gyûjtöttünk össze – elhatároztuk, hogy jövõre is jövünk! |
