Túrabeszámolók


A Budai-hegység távoli csúcsai

kekdroidTúra éve: 20122012.01.17 10:48:04

A Budai-hegység Távoli Csúcsai


A közlekedési vállalat 63-as számú járatát vesszük igénybe Nagykovácsi megközelítésének utolsó lépéseként. Az Ikaruson utas alig akad, viszont a füstgáz egy részét az utastérbe köhögõdik vissza, amint az az indulás után fél perccel kiderül. A jegyérvényesítõ automata ezúttal az üzemszerûség határát súrolja: felszálláskor nem enged jegyet érvényesíteni, csak indulás után – ezáltal a jegyét érvényesíteni kívánó, csekély számú utast komoly egyensúlytartási kihívás elé állítják. Végül minden, környéki bérlettel nem rendelkezõ vállalkozónak sikerül a mûvelet, ezután csak annyi itt a feladatunk, hogy az oxigénhiánytól egyre zöldebb fejjel zötykölõdjünk a túra rajthelye felé. A többes számot ezúttal három fõ jelenti: Kerek repkényen és saját magamon kívül Gábor lakótársunk tagozódott mellénk. A nagykovácsi buszfordulónál elhagyjuk a túlamortizált jármûvet. Belépünk a felújítás alatt lévõ, csupasz vakolattal enyhe indusztriális beütésû plébániára, a rendezõk létszáma a rajtidõ ezen kései percében közel áll az épp jelen lévõ túrázókéhoz. Egy Budapest Kupás molinó mellett rálelek laci069-re, sikerül elhárítani kezdeményezését, miszerint igazán mi is vehetnénk kupafüzetet. Kitöltött nevezési lapokkal járulok a rendezõk elé, majd némi apróvadászatot követõen ezt még kétszer megismétlem, amire sikerül egy többé-kevésbé épkézláb nevezést végrehajtani. Rajtidõ igénylése elõtt még szemrevételezzük az idei év meglepetését, ez az Alsó-Telki-hegy, a térképen az Anna-vadászháztól alig egy kilométerre található, dél-délnyugati irányban. Ha nem valami fiataloson keresztül kell odaverekedni magunkat, akkor nem lesz vele nagy gond, gondolkodom hangosan. Folyosón kapunk rajtidõt, este hét óra nyolc perckor indítanak utunkra.


Azért, mert nem szeretjük az egyszerû megoldásokat, és azért, hogy ne valami meredek hegymászással kelljen kezdeni az estét, ötletszerûen megcélozzuk a Meszes-hegyet. A sárga sáv kényelmesen, hosszan kapaszkodik ki Nagykovácsiról, lágy hóesésben baktatunk a majdnem teljesen fagyott úton. Mellettünk sötét, súlyos tömb: az a Nagy-Szénás, amelyet az idén ki is hagyunk, legalábbis a csúcsra nem kell kimenni. Lassan elhagyjuk a mûvelt területet, erdõben kanyarog a szekérút, ahogy emelkedünk, felbukkannak a nyugati, déli láthatáron a Zsámbéki-medence falvai, fények az éjszakában. Kerítések mentén tájékozódunk, a sárgáról annyira jellegzetes helyen kell letérni, hogy ha nem lennének nyomok a friss, pár szemnyi vastag hóban, akkor sem tévesztenénk el. Itt le is sétálunk a térképemrõl, az út azonban egyértelmû, kényelmes. Utolér egy sötét ruha kék táskával, amelyek matus.petit körvonalazzák, egy ideig együtt kirándulunk az éjszakában. Körülbelül negyven percet hozott rajtunk, meg egy Nagy-Szénást. Sietsége érthetõ, neki néhány Még Távolabbi Csúcs is szerepel az étlapon. Hosszas, laza hullámzás után egy nagyobb tisztásra érkezünk, farakások sorakoznak pedáns rendben egymás mögött. Enyhe emelkedõ vezet ki egy füves oldalra, a végében látható az ellenõrzõpont körül összegyûlt túrázók fénycsomója. Mármint a lámpáiké. A pontõröktõl kapunk édességet, meg gyors pecsételést. Másfél pillanatig gyönyörködöm a hóeséssel tarkított panorámában, majd megcélozzuk az Ilona-lakot, mint következõ, logikus úticélt.


Visszaballagunk a fakitermelõk tisztására, ahol szinte véletlenszerûen teszünk egy derékszögû jobbkanyart, s egy tisztáson átvágva máris kényelmes ösvényre lelünk. Ez kevésbé meredek és sziklás, mint a tavaly választott út, leandalgunk rajta a Cseresznyés-árokba. Az árokban futó út elõnyeit nem élvezhetjük sokáig, mert a házhoz vezetõ út rögvest ki is kapaszkodik belõle, villanypásztornál lépünk nagyot lent is és fent is. A kettõ közötti állva legelõs parton csanya és csapata kirándulnak el mellettünk, kényelmesen társalogva. A második villanypásztormászást követõen fényt látunk balról az éjszakában, a kerülõ irányon közlekedõ matus.peti csatlakozik ismét. Szelídülõ emelkedõn érkezünk meg az Ilona-lakhoz, próbálok egy béna képet készíteni a házról, naná, hogy nem sikerül. Odabent a bélyegzés mûveletét teaosztás követi, a lelkes pontõr a fémbögrét „Noblesse oblige!” felkiáltással veszi át és oszt bele teát. Helyet adva a többi érkezõnek, kihátrálok a házikóból, kint kortyolom el az igen ízletes nedût. Matus.peti térképét tanulmányozzuk egy kicsit, majd elindulunk a hosszú, széles, egyenesnek tûnõ szekérúton, majd ott, ahol illene lekanyarodni róla, mi dafke egyenesen megyünk tovább. Lekerített erdõsaroknál véljük aztán úgy, hogy mégis maradni kellene a kanyarodó irány mellett, a kerítést követjük, egy derékszögû háromszög jól járható átfogóját cseréltük ki egy jól és egy rosszul járható befogóra. Visszatérünk az akadálypálya után széles korzónak tûnõ földútra, ezt követjük a zöld sáv eléréséig, amazt pedig az Anna-vadászházig. Az idõjárás az idáig elmaradt hóesést változó intenzitással próbálja pótolni. Most például nagyon havazik. Átvágunk a vadászház elõtti kis réten, a zöld kereszt jelzést követjük kényelmesen egy vadátjáróval védett kapuig, ahonnét az Alsó-Telki-hegy megközelítése szinte gyerekjáték. A szélben lassan kockára fagyó pontõrök a levegõ hõmérséklete felõl érdeklõdnek, közben csokiszelettel kínálnak, amely mérsékelten fagyott gesztenyepüré ízét idézi bennem. Elhagyjuk a helyszínt.


Visszaballagunk az Anna-vadászházhoz, teszünk körülötte egy tiszteletkört, majd a térképen még szereplõ ösvény megtalálása köt le. A szántón átkelünk valahogy, meg egy bokros-bozótos susnyáson is elkanyargunk egy darabig, majd magas, villanypásztornak tûnõ kerítés teszi próbára a ruházatom átütési szilárdságát. A próba nálam sikeres, a többiek mérsékelt lelkesedéssel veszik tudomásul, hogy a bekerített területrõl kifelé menet is enyhe áramütésben lesz részük. Mögöttünk egy hang gazdája súlyosabban nehezményezi ugyanezt, sõt, még kidörzsölõdéses és karcolásos tüneteket is felvonultat. A kerítés mentén rátalálunk ugyanarra az egyenes nyiladékra, amelyet a múlt évben is követtünk a Nagy-Kopasz felé (pedig az nem is volt a felkeresendõ csúcsok listáján tavaly). Ez egyrészt hosszú, másrészt meredek, tehát nyugodt lélekkel beiktatunk közben egy hosszabb (2 perces) szusszanást. Aztán felmegyünk, megállapítjuk, hogy a hóesés mellett príma köd is ül a hegyen, és ennek megfelelõen az elsõ útvillánál rosszfelé kanyarodunk. Korrekció után afféle iránymenetben galoppozunk fel a hegytetõre. Itt a kilátó tövében fázó pontõrök tudatják velünk a pontos idõt és a levegõ hõmérsékletét (0,7°C, menet közben, szélcsendes helyen nem fázom), valamint fruttival kínálnak, csak a számban olvad, mert már bõven megfagyott. Készítünk róluk fényképet, cserébe õk is készítenek rólunk fényképet.


Immár sûrûn szakadó hóban indulunk tovább, simán valami jelzetlen ösvényen, majd a lábnyomok elfogytával (más is megszívta) visszatérünk a hegyre és gondosabban betájoljuk a zöld háromszög követendõ ágát, matus.peti ellép lassan elõre. Nem sokkal késõbb jelzést váltunk, az alak marad, a szín változik, pirosra. Közben valahol két túrázó jön ki az erdõbõl valami ösvényen és a Nagy-Kopaszt keresik. Eligazítjuk õket. Továbbmegyünk, ismét jelzésváltás jõ, zöld keresztet követünk jó sokáig, sõt, túl sokáig. Az éjszakában véletlenszerûen, ezúttal viszont harmadmagával megjelenõ matus.peti tájékoztat hirtelen, hogy túlmentünk a Fekete-hegy elágazásán. Társasága pesza91-bõl és mgruberbõl áll, peszával tavaly szinte ugyanitt találkoztunk, mgruberrel pedig utoljára ehhez a túrához hasonlatos, nyári, Velencei-hegységbéli eseményen. Kisétálunk a Fekete-hegyre, sátorból nyúl ki egy kéz, elveszi az itinereket, egy másik kéz közben sütivel teli tállal nyúl felénk. A süti hókifli és nagyon finom. Köszönöm! A tál visszahúzódik, lepecsételt igazolófüzetekre cserélõdik. Elbúcsúzunk a kezektõl és tulajdonosaiktól, megcélozzuk a Remete-hegyet.


A következõ szakaszon máig sem tudom, hogy pontosan hol megyünk, csak úgy ballagunk valami jól járt, széles földúton nagyjából északkelet felé, a táj szép és elõttünk Budapest fényei sárgítják az eget. A hóesés is mérséklõdik. Matus.peti ellépett, ezúttal végleg, peszáéktól pedig mi léptünk el kissé. Találunk néhány házat és egy még szélesebb, aszfaltozott utat, amelyen elõbb-utóbb megjelenik a piros sáv. Ez annyira megtetszik, hogy rövidesen el is hagyjuk rajta a mûutat és jelzetlen földutat követünk Adyligetig. A játszótérnél aztán fogalmam sincs, miért, de nem ismerem meg, hogy ott járunk, ahol tavaly ilyentájt. Ezért aztán kétszer megállunk, hogy a térképen is meggyõzõdjek arról, hogy nem vagyok biztos abban, hogy hol vagyunk. Aztán lassan kezdem kapisgálni, de addigra elérjük a Remete-szurdokot. A szurdokban sötét van és kényelmesen járható út, a fákról viszont sûrûn csöpög az olvadó hó. Fényeket is látunk, méghozzá pesza91 és mgruber járnak ugyanitt, a találkozás örömére együtt kaptatunk fel a havas-sáros emelkedõn a Remete-hegyi ellenõrzõponthoz. Valahol visszafordulok, megnézem jól a Hosszú-erdõ-hegy sötét oldalában fehérlõ bányát. Arra a hegyre most nem mentünk. A ponton a három lány egy sátorban vacog, õk amúgy pálinkával kínálnak, elfogadok egy szûk kortynyit. A sátorral szemben zöld villogóval jólláthatóvá tett kutya szomorkodik. Bevesszük magunkat a sûrûbe, a kék kereszt elágazása elõtt érjük utol peszáékat, az elágazásnál népes csapat jön szembõl: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Õk már voltak a Kálvária-dombon, mi még nem, és meglepõen sok idõt eltöltünk azzal, hogy megkeressük. Végül az egyre szélesebb csapásokat követve sikerül megtalálni Lendvai Imréék állandó éji pihenõjét, cukorkával kínálnak a tumultus közepette.


Másik, egyértelmûnek látszó úton indulunk dél felé, ez a K+ jelzésre bukkan ki, enyhe emelkedõ vezet vissza a Kéktúra vonalára. Menet közben népes csapat jön szembõl: Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások, majd a sort mse-foot zárja. Flashback. Mi volt abban a cukorkában?! - kérdezem Repkényt, de megnyugtat, hogy a vízió közös, õ is ugyanazokat az embereket látta még egyszer szembejönni. Áthosszantolunk Nagykovácsi szûkebben vett nyaralóövezete mellé, közben peszával beszélgetek, majd hiába mutogatom a méltán népszerû Muflon Itatót, az ismét háromfõsre apadt társaság ezúttal nem reagál rá. Igaz, most zárva van a kocsma. A turistaház szomorú romjainál térünk ki az Alsó-Zsíros-hegy felé, a nyílt tetõn messzirõl látni az ellenõrzõpontot jelzõ piros villogót. Az út elejét hóember õrzi. A csúszós le-fel huplit áthidalandó, rövid futást tartok, remélve, hogy nem botlok meg semmiben, beleértve a saját lábaimat is. A pontõrök komoly felszerelést felvonultatva, príma beállítással végrehajtott fotózást tartanak, külön köszönet a képért, ami született. Alattunk, körülöttünk Solymár és Pilisszentiván fényei szóródnak az enyhe ködben. Gyönyörû a kilátás.


Visszakapaszkodunk a kicsúszkált csapáson a turistaház romjáig, majd a zöld jelzést követve közelítjük meg a Felsberget. Ismét népes csapat jön szembõl: mse-foot nyitja a sort, majd Rushboy, Rudi István, orsipanka és még sokan mások következnek. Durva volt ez a cukorka. Mindig ugyanazok az emberek, és mindig szembõl. Kitérünk a Felsberghez, bár, csodával határos módon nincs akkora szükség a plusz egy óra szintidõre, de úgy érezzük Repkénnyel, hiányozna az a pecsét. A tetõn eltörésre aktiválódó, világító rudacska a meglepetés, eltörünk egyet-egyet és a többire tesszük, X alakban, amely vélhetõen a tizedik rendezést hivatott szimbolizálni. Ötletes! Lebélyegezzük a lapjainkat, visszatérünk a zöld sávra, majd a kékre. Iszunk pár korty kávét, már csak át kell battyogni a Nagy-Szénás alá, s így is teszünk, az út meglepõen rövid ideig tart, a szélben nagy robajjal zúgó fenyvesek elérését követõen alig telik el egy kis idõ, és máris a következõ sátornál találjuk magunkat. Az egykori turistaháztól egy utolsó, rövid emelkedõvel jutunk fel a Nagy-Szénás alatti nyeregbe. Itt elhagyjuk a kék országutat és a piros sávot követve battyogunk vissza Nagykovácsiba. Visszasétálunk a plébániára, lelkes rendezõk gratulálnak, kapunk szép, tuningolt, X. rendezéshez méltó kitûzõt és szintén szép emléklapot. Köszönöm a túrát az RMSE-nek és külön elismerésem a pontõröknek, akiknek a szélben, hóesésben egy helyben állva-ülve-sátorozva kell átvészelni az éjszakát. A díjazás átadása után levessel, forralt borral, teával kínálnak, leülünk párologni, enni. Falatozás közben fény derül arra, hogy miért jöttek mindenhol szembe a mindenhol szembejövõk, megérkezik pesza91, majd mgruber, és látjuk a még távolabbról visszatérõ Börcsök Andrásékat még távolabbról visszatérni. Evés után kisétálunk a buszmegállóba, épp bent áll egy Ikarus, épp pár perc múlva indul, és Hûvösvölgyben épp csatlakozik hozzá egy villamos. Sima hazaút, bundáskenyér-sütés, alvás a hátralévõ program.


-Kékdroid-

 


Képek itt.