Túrabeszámolók


HÓ-Fejérke / Piroska túra

huszia64Túra éve: 20122012.01.31 16:15:21

Hó-Fejérke 35 Teljesítménytúra


Piroska emléktúra 2012


 


     Beszámolómat kivételesen egy korábbi újságcikk idézettel szeretném kezdeni, amely a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg 2002.januárjában :


Az Orondról nevetgélve szállt az égbe …


     2002.január 27, vasárnap. Ragyogó napsütés, tavaszi meleg. Az összeszokott baráti társaság a Vértes Meteor turistaszakosztály tagjai, szokásos hétvégi túrájukra indultak.  A  csákberényi útvonal a tanárnõ legkedvesebb helye volt.   Az ezüst-jelvényes túravezetõ különösen jól ismerte, hiszen ezeket a jelzéseket az õ közremûködésével festették fákra, oszlopokra.  Õ tervezte mai túránk útvonalát.  Azon a vasárnapon jókedvûen nevetgélve az orondi szõlõk pince során, a tanárnõ hirtelen rosszul lett. A csákberényi körzeti orvosnõ, aki jól ismerte, percek alatt a helyszínen volt, de csak a halál beálltát tudta megállapítani …


     Lakos Imréné az egyetemi diploma megszerzése után került  Székesfehérvárra, biológiát, földrajzot tanított a Vasvári Pál Gimnáziumban. … A tárgyi tudás mellett a természet szeretetére és megbecsülésére nevelte tanítványait, akikkel szinte minden hétvégén túrázott, többek között ezért kapott „Fejér Megye Diáksportjáért” kitûntetést. … Dégi Csaba, az egyik természetvédõ turista társa szerint boldogan halt meg azon a helyen, amelyet legjobban szeretett, az  orondi-szõlõk, lejtõs lábánál. Jókedvû volt, mielõtt a szíve megszûnt dobogni.”


     Többek között ez az újságcikk idézet is olvasható volt itinerünk mellékletében, amely a 2012-es Hó-Fejérke 10,25,35 teljesítménytúra, egyben Piroska emléktúra útvonalleírását tartalmazta, Lakos Imréné, Piroska halálának csaknem napra pontos 10. évfordulóján.  Idén, akár csak tíz évvel ezelõtt ragyogó napsütés fogatta a Csákberénybe érkezõket.  A tavaszi meleg most elmaradt, kimondottan hideg, -6 fokos reggel volt.  Pár perccel a hivatalos rajt után érkeztünk, és a rajt-célként szolgáló vendéglõben jelentõs tömeg tolongott. A hosszú asztaloknál gyorsan ment az adminisztráció, pillanatok alatt hozzá lehetett jutni az igen színvonalas „többcélú” ellenõrzõ füzethez.  Több célú, mivel nem csak jelen túrának mindhárom távjának leírására és igazolására szolgált, hanem egyben a 2012.07.07-ei Nemzetközi Csákberényi  IVV – Túranap ellenõrzõ lapjaként is funkcionál.  Már éppen az indulási ceremóniához készültünk amikor összefutottunk Mészner Viktor barátunkkal, Bakonybél turisztikai motorjával.  Megbeszéltük, hogy õ bár 25 kilométeren indul, ameddig csak lehet együtt fogunk haladni.  A túra útvonala egy nagy és egy kisebb körbõl állt. A kicsit a tízesek tették meg, a nagyot gyalogolták a huszonötösök és a harmincötösök, de a leghosszabb távot választóknak még a kis kört is meg kellett tenniük. Így aztán sebtében hagytuk magunk mögött Csákberényt, és a Horog-völgy irányában eltûntünk az erdõben.


Vár Csókakõ –vár


     Az idõ továbbra is tiszta volt, s enyhe emelkedõn haladtunk Gánt felé a zöld jelzésen. Kicsit több mint négy és fél kilométer után, az út baloldalán feltûnt egy romos kõkereszt, a Marburg-kereszt.  Sajnos az idõ megtépázta a talapzatát, így a feliratokból szinte semmi nem volt kivehetõ, és a túratársak sem tudtak felvilágosítással szolgálni a történetérõl.  Viszont folytatódott az emelkedõ és a hetedik kilométernél, a gánti Szõlõ-hegynél elértük az elsõ ellenõrzõpontot.  Már nem is csodálkoztunk, hogy a két pontõr személyében régi ismerõseinket Lacit és Robit ismertük fel.  Egy kis pislákoló tûz mellett igyekeztek megbirkózni az egyre csak áradó tömeggel.  Az igazoló pecséteket egy kis forralt borral háláltunk meg, de majdnem jeges tea  lett belõle.  Rátértünk az országos kékre és megcéloztuk az Antal-árkot. Nem túl hosszú, de húzós kaptató következett a Hajdúvár vadászházig.  Innen szinte egyenes út vezetett a második pontig Pátrácosig, amely tizenegy és fél kilométernél volt található. Gyors pecsételés után, a kapott ajándék csokitól erõre kapva folytattuk a vándorlást, tovább követve a kék sávot. Hat kilométer erdei séta következett, amelyet csak a beszélgetés tett változatossá. Az idõ továbbra is napos, de hideg volt. Aztán egy éles bal kanyarral beértünk a várvölgybe. A kezdeti lejtõn jéggé fagyott egykori hófoltok tették izgalmasabbá az utat. A bátrabbak leevickéltek rajta, az óvatosabbja a cserjés szélével próbálkozott. Aztán a völgyben ismét minden „normalizálódott”. A következõ kilométer a valószerûtlen fényben úszó erdõben szinte elröppent, s a csókakõi várromhoz vezetõ lépcsõket kezdtük megmászni. Ahányszor csak erre járok minden egyes alkalommal meg akarom számolni a lépcsõket, de sosem jön össze. Természetesen most is már a várudvaron jutott eszembe. A szûk helyen a tömegben elvesztek a pontõrök, de kis kérdezõsködést követõen begyûjtöttük a harmadik pecsétet. Néhányan csodálkoztunk, hogy kivételesen a pontot nem a vár legmagasabb pontjára tették, mondhatni a szokással ellentétben, de ezt most valahogy senki nem bánta. Azért voltak akik megmászták a vár fokát, hogy gyönyörködhessenek az amúgy csodálatos kilátásban. Mi viszont indultunk tovább.


A nagykör vége   


      Lesétáltunk a régi kõbányához, amely most a vár központi parkolójaként szolgál. Itt kettévált a kis csapat, Judit és én besétáltunk a faluba Gildo bácsi Nádfedelesébe kávézni, Viktor továbbment, szeme elõtt már ott lebegett a célban megrendelt vadpörkölt képe.  A kis kitérõ után mi is irányt vettünk az Aranyhegyi-szõlõk felé. Itt kellemes meglepetésben volt részünk. Az egyik pincénél, az ellenõrzõ pontokról jól ismeret tájfutó bója lengedezett, de nem rendkívüli kontrollt jelzett, hanem Stumpf Ferenc borász egy kis ajándék hegylevével vendégelte meg a szomjas vándorokat.  A kis pinceszer után folytattuk utunkat az Ezerjó borúton az Orondi-szõlõk felé.  Huszonnégy kilométer megtétele után, újra a csákberényi  vendéglõben voltunk.  Ez a tízeseknek és a huszonötösöknek már a végcél volt, nekünk csak újabb pecsétet jelentett.


A kiskör


     Egy kis frissítés és újra a már jól ismert aszfaltot koptattuk. Most a zöld kereszten hagytuk el a falut és kaptattunk fölfelé az Ugró-völgy sziklái felé.  Az út továbbra is lankásan emelkedett, s a harmincadik kilométernél elértük Kató-hegyet, az utolsó, ötödik ellenõrzõ pontot.  Ekkorra már a mezõny nagyon szétszóródott, csak mi, harmincötösök voltunk kint, és belátható távolságon belül senkit nem lehetett látni. Pedig a pontõr feljegyzései szerint, még a fél társaság nem ért fel a hegyre. Újabb emelkedõ és újabb lefagyott hófoltok következtek. Az egyiknél, amely természetesen emelkedõn volt közelebbi ismeretséget kötöttem a jéggel. S mivel a fényképezõ a kezemben volt, ezért az akciót az orrom bánta.  Ez volt az elsõ esett az eddig megtett több ezer kilométer alatt, hogy véremet adtam a túrázásért.  Aztán lassan elértük a Mauer-kunyhó romját, és a Felsõ, majd az Alsó-cservágást magunk mögött hagyva a Gémförtes-völgyön ereszkedve közeledtünk újra az Orondi-szõlõhegy felé. A harminchatodik kilométernél a szõlõhegy alatt elértük a Piroska-emlékoszlop faragott kopjafáját.  Ezen a helyen lelte halálát tíz évvel ezelõtt Lakos Imréné, Piroska. Friss virágok, koszorúk és mécsesek  jelezték, hogy idõközben lezajlott a kis emlékünnepség.  Egy pillanatra megállva adóztunk mi is egykori turistatársunk emlékének, és megjegyeztük a kopjafán található kódszámot, ami mi is lehetett volna más, mint a tízes.  Néhány méter után újra a már ismert Ezerjó-borút aszfaltja futott a lábunk alatt, jobbra a csákberényi sport pálya, a távolban pedig a cél sárga épülete. 


     A reggeli rajt után kissé több mint nyolc órával, és csaknem harminchét kilométerrel a lábunkban – de ha beszámítjuk Gildo bácsi kitérõjét kicsivel több, mint harmincnyolc kilométerrel – újra, s immáron véglegesen  átléptük a rajt-cél Vértes Gyöngye vendéglõ küszöbét.  Az emléklap és kitûzõk átvétele után következhetett a célba érkezetteknek járó mustáros fõtt virsli egy korsó árpalével  lekísérve.  Akinek kedve volt, az hazavihette Kalmár László - A Szervezett természetjárás története Fejér megyében címû 144 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált könyvét ajándékként.


Köszönet a Fejér Megyei Természetbarát Szövetségnek és Pintér Józsinak a nagyon jól megszervezett és lebonyolított túráért, a kitûnõen jelzett útszakaszokért, melyek lehetõvé tették, hogy a különösebb térképismerettel nem rendelkezõk is könnyen, élvezettel tehették még az általuk választott távokat.   


-          A túrán készült képek az alábbi címen megtekinthetõk a galériában : http://eeonline.gportal.hu/gindex.php?pg=30305343&gid=2837663


 http://eeonline.gportal.hu