Bartina Maraton
A túra elõtti pénteken esik az esõ, nem kicsit. A fórumon látott fotó alapján úgy tûnik, az idén sem ússzuk meg sár nélkül. Azért motivációként elõveszem a tavaly megszerzett szép jelvényt és nézegetem egy darabig.
Szombaton háromnegyed 6-ra érünk Szekszárdra, még úgy is, hogy lassan vezetek, mert több helyen csúszik az út. Míg a rajtra várunk, ismerõsök futnak be, így beszélgetéssel ütjük agyon az idõt. Na, de mégiscsak túrázni jöttünk, így fél 8-kor útnak is indulunk.
Az elsõ EP-ig hármasban gyalogolunk, Fekete Laci és az újonnan megismert Novák Edit társaságában. A talaj keményre fagyott, sárnak nyoma sincs, még…
Aztán a Bükkös-erdõ után csapatunk kétfelé válik, Laci a K-en, míg mi lányok a P-on folytatjuk utunkat. Végiglépkedünk a Felsõ-erdõn, elhaladunk a vadászház, majd a halastó mellett, hogy aztán beérjünk Szálkára. Szép kis település ez, többségében rendben tartott házakat, kerteket látunk, a központban még mindig figyelemfelkeltõ a Trófea Sörözõ elõtti téren a Szarvas-szobor. A 2. EP-n almát kapunk és finom forró teát, citromkarikával. Hát igen, a szokásos bartinás vendégszeretet megint megmutatja magát!
Grábócig szõlõk majd szántóföldek között gyalogolunk, ismerkedõ beszélgetést folytatunk és gyönyörködünk a tájban. A 3. EP csokijának zsebre vágása és az újabb bélyegzés után egy major mellett indulunk tovább, közben lábunk alatt a fagyott talaj szép lassan felenged, hisz tiszta az ég felettünk és süt a Nap. A Gyurkó-völgy szép látványt nyújt, aztán beérünk az erdõbe és nem vesszük észre a K balra leágazó ösvényét, így kis kerülõvel, a rövidtávosok útvonalán közelítjük meg az erdészlakot.
Hirtelen sokan lettünk, jó, hogy ennyien eljöttek ma túrázni, de felfelé nehézkes az elõzgetés. Jobbról elmarad mellettünk a vadászház és hipp-hopp, máris a 4. EP-n találjuk magunkat. Távoli még a hazaindulás, így engedélyezek magamnak egy pohárnyi finom, gyümölcsös forraltbort a kínált alma mellé. Kiveszem a hátizsákból a túrabotokat, mert jól emlékszem még az ezután következõ szakaszra tavalyról, igaz, akkor fordított irányban kellett azt végigjárni. De feleslegesnek tûnik az aggodalmam, most semennyi sár nincs az úton.
A Fekete-kút után nagyon hangulatos ösvényen bandukolunk, egy-egy illatos hunyor is zöldell már az avar felett, majd az erdészháznál balra tartva felkapaszkodunk az Öreg-hegyre. Itt már megmutatja magát az igazi szekszárdi sár, ami a Kakasdra leereszkedõ úton jó kis dagonyára vált.
Az 5. EP csokijának elfogyasztása után elõször fel, majd le vezet utunk tovább, egészen a Sötét-völgyi horgásztóig, ahol önkiszolgáló bélyegzõpont mûködik. A Gyermektáborig mûúton kopik cipõnk talpa, közben szembõl vakítóan tûz a Nap, így szinte jólesik belépni újra a fák nyújtotta árnyékba. A 7. EP teája legalább olyan finom, mint a Szálkai volt, sõt! Itt narancskarikákat is kapok a citrom mellé!
A tábort elhagyva rövid ideig széles erdei úton lépkedünk, majd kényelmetlenül keskeny árokban, saras, csúszós meredek ösvényen kapaszkodunk fel a szõlõhegyig. A Szarvas-szurdik hozza szokásos formáját, a Bati-kereszt még áll, a Kerék-hegy is a helyén van, állapítom meg magamban, miközben egyre közelebb kerülünk a városhoz.
A szõlõk között széles, kavicsos úton gyalogolunk, majd jön pár kellemetlen betonos lejtmenet, hogy újra a lakótelep épületei között kanyarogjunk. Közben Fekete túratárs érdeklõdik, ugyan hol vagyunk már, s miközben felvilágosítom jelenlegi helyzetünkrõl, már az iskola ajtaját nyitjuk, hogy aztán pár perccel késõbb, túlesve a kötelezõ papírmunkán, megkaphassuk az idei jelvényt.
Hiába na, megszerettem ezt a túrát, a szervezõket, a tájat (a minden évben más, de igényességében mégis állandó jelvényrõl nem is beszélve), így ha rajtam múlik, biztosan itt leszek jövõre is! |
