2012.02.04. Téli Sóút
Az interneten körözött felhívást meglátva jelentkeztünk, hogy a LÁSS egyesületen keresztül jelentkezett látássérültek segítségére legyünk ezen a teljesítménytúrán.
Mivel a feladat számomra nem volt ismeretlen, így össze is dobtam egy idõtervet, ami kevésbé "harcedzett" túrázók számára is megoldhatónak tûnt.
Akit hozzám osztottak be, telefonos beszélgetésünk alapján egy némi túlsúllyal rendelkezõ, túrázásban tapasztalatlan, viszont néha sportoló fiatalember volt.
A "rendkívüli" idõjárásnak köszönhetõen a vonatunk pontosan érkezett Tápiószelére, ahol mindjárt megtapasztalhattuk, hogy ha a beígért mínuszok nem is voltak oly zordak, de azért tél van, az nem vitás.
A rajt helyszínéül szolgáló mûvelõdési házig 1.7 km-t kellett gyalogolni, így mindjárt be is lõttük a kényelmes menettempót.
20 perc alatt értünk a rajtba, ami már 5 km/h -s tempó felett volt, így már gondoltam, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor a tempóval nem lesz probléma.
A vadonat új munkavédelmi bakancs miatt kicsit aggódtam, hiszen a beázás és az elõbb utóbb elkerülhetetlen lábfeltörés prognosztizálható volt.
Végül az eredetileg elképzelt 8:30 helyett 8:38 perckor léptünk ki a pályára, és kezdtük meg a gyaloglatot.
Fiatal barátunknak mondtam, hogy haladjunk kényelmes tempóban, nem kell rohanni.
Persze a kezdeti lelkesedés miatt, alig gyõztem loholni.
Az elsõ pontra 6.8 km megtétele után, 9:58-ra értünk, ami 5.1-es átlag, itt jól is esett az a narancs, amit kaptunk.
Innen 3.3 km. után érkeztünk Pokoltanyára 10:38-kor, ami a tervezett 11:05-höz képest igen csak jó részeredmény.
Nagyon jól esett a tábortûz mellett melegedni, hiszen így pihenni is tudtunk egy keveset, amire igen csak szükség volt.
Az elsõ zokninedvesedési jelek itt kezdtek jelentkezni, de barátunk tisztában volt vele, hogy fejben dõlnek el a dolgok, tehát indultunk tovább.
A következõ szakasz simasága sokat lendített a kedélyállapotunkon, egészen a Rózsás majorig.
Ide 13:05-volt tervezve, de már 12:15-kor kortyolgattuk a finom meleg teát és ettük a forró zsíros kenyeret.
Innen romlott az út minõsége, és nehezen törtük a hóátfúvásokat. A Rékasi útnál nem találtunk pontõrt, és az út még nehezebben volt járható.
Itt már jöttek a kényszerpihenõk, és holtpontok és kezdett elõtörni a soha többet érzés is.
Máriácskánál sem volt pontõr, ezután egy masszív holtponthoz érkeztünk a túra 24. km-énél, ami ugyebár a vasútállomást beleszámítva már 25 km feletti távot jelent.
Némi meleg teával, és csokival sikerült 7 perc alatt úrrá lenni a helyzeten, de sorra értek be minket az eddig leelõzöttek.
Innen kezdõdött a küzdelem, és a fejben dõl el címû felvonás. Az Abonyi úti ponton kapott túrórudi is hirtelen bekapásra került, aztán végre hátat fordíthattunk a szélnek.
A havat viszont továbbra is taposni kellett, és nagyon lassan fogytak a hátralevõ km.-ek.
A kegyelemdöfést a felüljáró próbálta megadni, barátunknak a térde is kikészült, de fejben nagyon erõs volt, így nekidurálta magát és ráfordultunk a célegyenesre.
A célba 16:08-kor értünk be, így 7 és fél óra alatt teljesítve a 33 km-t, az nagy cselekedet volt egy olyan embertõl,
akinek ez volt az elsõ túrája, és gyenge látása mellett egyéb egészségügyi problémákkal is terhelt.
Le a kalappal!
A túrán a zord körülmények, és a látnivalók hiánya miatt elég kevés kép készült, de azok megtekinthetõek az alábbi címen:
http://indafoto.hu/olah_tamas/20120204_teli_sout
|
