Ez megint egy érdekes és sajátosan Zöldgömbös túra volt.
Egyszerre akarnak mindenfélét megrendezni.
Egyszerre megy a futóverseny, a gyalogtúra, a kerékpáros túra.
Mivel még nem sok kerékpáros élményem volt ilyen túrákon, gondoltam egy merészet és elindultam egymagam.
Én inkább gyalogos túrázó lennék, de most a megszokott baráti kör nem ért rá, vagy egyéb okokból nem akartak indulni, így magamban dünnyögve elindultam a szigetre. Magam alá rendelve a család egyik kerékpárját elkerekeztem a rajtig.
Nem vagyok egy kapkodós típus, de merészen arra gondoltam, hogy kora reggel letekerem a távot és legkésõbb délre már otthon is lehetek. A rajthoz 08.15-re érkeztem meg ahol egy ifjú hölgy nagyon bájosan és kedvesen elvette tõlem a nevezési lapot és lendületbõl ráírta, a nevem, tán a lakcímemet is, és utána pedig odaírta az indulási idõpontot a 08.00 órát. Mikor megjegyeztem, hogy most már 08.15 van és indulás elõtt még szerettem volna vagy 10 percig magammal törõdni azt a választ adta, hogy „nem érdekes”.
Hmmm!
Kicsit dünnyögtem még magamban, de mikor láttam, hogy mindenkinek 08.00 órát írnak fel indulási idõnek - annak is, aki 10 perccel utánam jött – megnyugodtam! Minek idegeskedjek!
Mégis csak életem elsõ kerékpáros versenyén vagyok! Elõttem 30 km, amit 3 óra alatt kellene megtennem, és fogalmam sincs mennyire fogom bírni és már 25 perccel beljebb vagyok a szintidõben. Ettõl függetlenül befizettem az 500 Ft-ot, mert valamibõl nekik is meg kell élniük. Gondoltam majd csak igénybe veszem azt a frissítõt, kenyeret a végén, amit az interneten olvastam. Valamit csak visszakapok a befizetett összegecskébõl.
Kaptam egy fénymásolt lapot, amire rá volt írva az útirány, térkép meg sehol, még fénymásolt sem, meg az, hogy hol várnak rám pontõrök, és hol kell csak szórólapokat összeszedegetnem.
Vajon egy nem helybéli lakos hogyan fog eltalálni a végéig?
Ebben a dilemmában volt egyik kedves sporttársam is, akivel rövid úton megegyeztünk, hogy haladjunk együtt, mert úgy könnyebb eltévedni. Azt Õ sem értette, hogy miért 08.00 óra került indulási idõpontnak a papírunkra.
Kis csodálkozás után csak-csak elindultunk az elsõ ellenõrzési pont felé, ahol szórólapok vártak ránk. A leírás szerint a szabadtéri színpad pesti oldalán lévõ templom bal oldalán lévõ szoborról kellett elvenni. Itt kedélyes szóváltásba kerültünk több, fel-le bolyongó túratársunkkal, akik némileg riadt tekintettel keresgéltek mindenfelé szórólapokat.
Megjegyezném, hogy a szabadtéri színpad pest felöli oldalán lévõ sétányon nagyjából 15-20 méterenként vannak hazánk nagyjainak a mellszobrai felállítva. Templom meg egy szál se! Illetve van egy kb. 200 db. téglából összerakott kegyhely a romkert közepén, amit egyikünknek sem sikerült templomként meghatározni. Késõbb kiderült hiba volt, mert a 2 m magas kegyhely volt a „templom” és annak a baloldalán lévõ szobor…..
Szóval mind elindultunk a szórólapok nélkül, abban reménykedve, hogy a következõ pontõr majd kisegít minket szorult helyzetünkbõl. Mivel csak annyi volt a következõ ponthoz megadva, hogy melyik utca, hány szám elõtt álló 4 alakos szobornál kell lennie a pontõrnek, így egy kicsit megint keresgettünk, majd a 4 alakos szobrot megtaláltuk. Pontõrt egy darabot sem! Itt egy kedves túratársnõnket vettük rá, hogy fotózzon már le minket, hogy bizonyítani tudjuk „itt jártunk”!
Itt már hangosan dörmögtünk, hogy „így, meg úgy zöldgömb….” De végül megegyeztünk, hogy folytatjuk a túrát, bár már volt olyan, aki vissza akart menni, visszakérni a befizetett pénzecskéjét.
A túra végig kerékpárúton haladt, tehát nem nagyon lehetett itt még eltévedni. Igazándiból késõbb sem, mert volt közöttünk olyan, aki márt járt erre. Gondoltuk majd a Hajógyári sziget északi csücskének „valamelyik „ fáján elhelyezett szórólapokból csemegézünk. Majdnem így is történt! Annyi kivétellel, hogy a sziget északi csücskét mindenfelé bejárva sem találtunk sehol szórólapokat. Volt viszont terepjáró, meg sátorozó, akik szintén nem tudták eldönteni, hogy mi a fenét kerengünk mi, ott körülöttük. Itt már többen hangosan kimondták véleményüket a szervezés milyenségérõl.
Kikerekeztünk a szigetrõl és elindultunk a következõ ellenõrzési pont felé ahová már pontõrt jelzett az útleírásunk. A Kossuth és az X.Y. utca sarkán lévõ étteremnél persze csak egy erõsen csodálkozó hölgy volt, aki éppen kutyát sétáltatott. Persze, hogy csodálkozott, mert egyszerre ilyen sok biciklis még nem kért tõle aláírást.
Mikor kiderült a tévedésünk, egyik spori telefont ragadott és felhívta a szervezõket.
Megnyugtatásunkra közölték, hogy sajnálatos félreértés történt, de a pontõrök csak 09.00-tól lesznek a helyükön. Ebben az sem volt feltûnõ, hogy már ¼ 10 volt.
Szegény spori lelkét úgy megviselték ezek a zseniális szervezési megoldások, hogy alig tudtuk lebeszélni arról, hogy tényleg vissza ne menjen a nevezési díjáért.
Megegyeztünk, hogy elmegyünk a végéig, ott meg majd csak találunk valakit aki pecsétel, aláír, vagy hajtogat egy kishajót legalább a papírunkból.
Hát mentünk. Az összes spori, akivel összeakadtam mind ezer éves kerékpáros múlttal rendelkezett. Ehhez képest alig mentünk 25-ös átlagot, vagy mit! Szóval sokat láttam a hátukból. De igyekeztem tartani velük a tempót!
A Lupa csárdánál megkérdeztünk egy papírosba meredõ, a járdasziget szélén üldögélõ fiatalembert, hogy a kerékpárverseny miatt üldögél e itt, mire azt a választ adta, hogy „nem”!
A pólóján lévõ feliratok miatt gyanús volt ezért a kérdést újra fogalmazva sikerült rávennünk arra, hogy elismerje: Õ a Sziget 30-as miatt üldögél itt. Egészen meglepõdött mikor a kezébe nyomtunk egyszerre egy csomó igazoló lapot. Kicsit ijedten kérdezte, hogy ezekkel meg mit kezdjen? Felsoroltunk neki egy csomó választási lehetõséget, mire úgy döntött, hogy ráírja a nevét és az idõpontot, amikor ott jártunk.
Ezek után elindultunk visszafelé, innentõl kezdve viszont egyáltalán nem találkoztunk sehol sem pontõrökkel, sem szórólapokkal. Végigmentünk a rómain, majd a népszigeti fõutcán, amelynek végén egy kedves ki lépcsõsor várt minket. Itt éreztem, hogy a kerékpározás utáni lépcsõmászás nem lesz a kedvencem. A híd másik oldalán le a lépcsõkön, majd ki a kerékpárútra és vissza a Margiték szigetére. Mikor behajtottunk a szigetre még mentünk egy tiszteletkört, hátha megtaláljunk az utolsó ellenõrzési pontot a „Bringóvártól 200 méterre”, csak azt nem tudtuk melyik irányba. Persze nem találtuk. Utolsó erõimet összeszedve érkeztem meg a célba. Ez persze egybõl a futóverseny befutója is volt, így szépen keveredtünk a futókkal és a gyaloglókkal is.
Arra még futotta az erõmbõl, hogy keresni kezdjem a beígért frissítõt, meg arra is gondoltam, hogy egy zsíros kenyeret is megennék. Ezeket is pont annyira találtam meg mint az ellenõrzõ pontokat és a pontõröket.
A kisasszony, aki indított megkérdezte a nevem, kitöltötte nekem az oklevelet (ezen lassan azért már lehetne változtatni) adott egy kitûzõt és egy rég lejárt újságot és gratulált.
Tényleg nem érdekelte, hogy mennyi idõ alatt mentem végig a kijelölt útvonalon.
Mindettõl függetlenül örültem annak, hogy bevállaltam ezt az erõpróbát, bár nem minden testrészem örült neki ennyire. Ja az idõm, keresgélésekkel, … mindennel együtt 135 perc volt.
Most büszke vagyok magamra!
Egyben köszönöm a túratársaimnak, hogy velük lehettem!
Jó fejek voltak!
Illetve még mindig azok!
|
