Túrabeszámolók


Budai Trapp

frinyoTúra éve: 20122012.02.21 01:18:12

A 2 .vonattal érkeztünk vagy 70-en, és rögtön indult a roham a nevezési lapokért. Lídia kemény volt, mint a vídia, állta az ostromot, akárcsak Lengyel Józsiék a benti asztalnál. Amint megkaptuk tõlük az útiokmányokat, elvégeztük az indulási szertartást, melynek során a poharakból a gyomrunkba került a datolyás konyak. ( Jó, tudom, kedves franciák, nem konyak volt, csak brandy.)          Ezt követõen, kedélyesen cseverészve, elindult kis csapatunk Piliscsaba utcáin. Az Orionosok közül Farkas Gyöngyi, Rojcsek Guszti és jómagam voltunk jelen, míg sógorom, Harmat Gabi szakosztályon kívüliként erõsítette kompániánkat, bár õ mindent elkövetett, hogy ez ne így legyen. Reggel a Rákospalota-Újpest állomásra ment volna, ha Éva barátnõje nem irányítja át a kerület másik felén lévõ Újpest megállóba, ám Gabi nem az az ember,aki csak úgy beletörõdik, ha valamit nem sikerül elsõre elrontania. Piliscsaba helyett Pilisvörösváron szállt le a vonatról. Kicsit gyanús volt neki, hogy egyedül sietett nevezni az állomásépület felé, de amikor zárva talált minden ajtót, észbe kapott, és az utolsó pillanatban felugrott az indulni készülõ szerelvényre.           A települést elhagyva, elfelejtettünk jobbra kanyarodni a nagy dumálásban, de szerncsénkre, hamarosan jött szembe egy másik tévelygõ, és visszafordultunk.Így jár az, aki megpróbálja a túra nevét Budai Traccsra változtatni.Egyenletes tempóban kezdtünk felfelé menetelni a szépen letaposott, havas úton--ezúton is köszönjük az 1. vonattal érkezõknek!           A Nagyszénás tetejérõl remek kilátás nyílott a tájra, nem voltunk ehhez hozzászokva, általában olyan köd fogadott itt bennünket a régebbi Trappokon, hogy a piros jelzést se volt könnyû megtalálni. Most viszont ragyogóan sütött a nap,emiatt kicsit tartottunk is a lemeneteltõl, mert ha megolvad a hó, és csúszóssá válik, akkor nehéz lesz eleget tenni a népszerû tévés vetélkedõ címadó felszólításának: Maradj talpon!          Megnyugodva tapasztaltuk, hogy még jók az útviszonyok, gond nélkül leértünk Nagykovácsiba. Itt aztán az ülésre szakosodott testrészünk az elmaradt, hóval történõ kontaktus helyett, a Gyopár Sörözõ padjával köthetett szorosabb ismeretséget. Magunk között kultúrkocsmának hívjuk ezt a helyet, a hátsó traktusban ugyanis rehgeteg könyv sorakozik a polcokon. A vendég a korsó sör mellé leemelhet egy Hrabalt, a fröccshöz pedig a névadó Vörösmarty egyik kötetét, amire lényegesen több esélye van, mint az ital feltalálójának, Jedlik Ányosnak a delejes forgonyról szóló mûvére.                A kétféle halmazállapotú tízórai elfogyasztása után elindultunk a fehér álruhát öltõ Vörös-pocsolya felé. Itt szétszakadt a csapatunk,nekem sietnem kellett, hogy feleségem, Zsuzsa és kisebbik lányom, Lilla névnapját családi körben is megünnepeljük, mielõtt az utóbbi elmenne a baráti körével bulizni.       A Petneházy-réthez közeledve,szívet melengetõ látványt nyújtott a Hármashatár-hegy, a Kahn Károly-és az Erzsébet-kilátó. ezért vidáman, bár az eddiginél lassabb tempóban vágtam neki a Fekete-fej felé vezetõ útnak. Az e.p.-on a megszokott, kedves, idõs úr helyett egy szintén kedves, ifjú hölgy ütötte a pecsétet a papíromra, majd pár kilóméterrel arrébb, az újabb e.p.-on eszembe jutott az ismert mondás, miszerint ismétlés a tudás anyja. A sárga jelzést elérve,megegyezik az út a múlt szombati Kitörés 25 útvonalával, megfejelve a Boróka büfétõl a Menedékház utcai célig vezetõ, rövid úttal.Késõbb megtapasztaltam, hogy hiába egyeznek az útvonalak, nincs két egyforma túra.      Hûvösvölgy után találkoztam a megfázását itt gyógyító Samu Pirivel, aki a célba érés után elmondta, hogy sokkal jobban érzi magát, mint induláskor.Vele volt Bajári Pista, õ a Kitörés napján kitört az 5x fogságából, és belépett a hatvanasok népes táborába. Isten hozott körünkben!        A Nyéki-hegyen az elsõ jobbkanyar után Urbánffy Jenõre gondoltam, egyszer itt ért utol, majd kb. 100 méter után elbúcsúzott tõlem, akkor õ sietett valahová. Szomorúvá tett, hogy ez már nem ismétlõdhet meg többé. Igaz, a túra alatt vidámabb kép is elõkerült emlékezetem valamelyik rejtett zugából. Az egyik e.p.-nál--legyen az én titkom, melyiknél--beugrott egy több évtizede látott, szellemes rajz.Nézõpont volt a címe, és egy utcai jelenetet ábrázolt.A zebrán csigák haladtak át, a zebra elõtt várakozó autók volánjai mögött meg vicsorgó tigrisek ültek. Itt a sorban toporgó túrázók látták a zebrán vonuló élõlények egyikét, amint beírja a rajtszámokat, és lebélyegzi az elé tett lapokat. A pontõr pedig Dzsingisz kán seregének tagjait láthatta az egyre duzzadó tömegben,akik nemsokára átgázolnak rajta.        Amint az emelkedõ lejtõre váltott, átmenetileg elbúcsúztunk, és a Határ-nyeregig nagyobb sebességre kapcsoltam.Itt aztán bekövetkezett az, amire már utaltam, nincs két egyforma túra.Egy héttel ezelõtt a hóban kirajzolódó lábnyomok lépcsõként szolgálva megkönnyítették a feljutást, most viszont a megolvadt hó csúszóssá vált, és igen megdolgoztatta a combizmokat.       Az Újlaki-hegyen Bori és Peti, azaz a Gyõri házaspár csodálta, és fotózta a paplanernyõsöket. Én is csodálom õket, de ki nem próbálnám ezt a sportot. Egy barátom kérdezte is egyszer, miért, hiszen többször ültem repülõn, nagy magasságban haladó kötélvasutak nyitott és zárt kabinjaiban. A válasz egyszerû Láttam, hogy milyen gonddal hajtogatják össze, és bontják szét ezeket az ernyõket,rendezgetik a zsinórokat,minden miliméternek jelentõsége van. Én ellenben, feleségem és néhai édesanyám egybehangzó véleménye szerint, egy nadrágot se tudok rendesen összehajtva a vállfára tenni, biztos, hogy már az elsõ kísérletet sem élném túl.       Lazán futottam lefelé, bár egyszer a mobilom csörgése megálljt parancsolt.Gyöngyi jelentkezett, és elmondta, hogy félórás kóválygás után visszatért egy sorompóhoz, ahol elvesztette a fonalat.Szerencsére, tudtam segíteni, mert ennél a pontnál én is elbizonytalanodtam, egy jótét lélek levakargatta több helyen a sárga jelzést. Néhány éve hallottam egy interjút Koncz Gáborral, azt kérdezte a riporter, mire vágyik még. Nyilván, a szerepálmaira volt kíváncsi, ám a neves mûvész a következõ választ adta: " Egyszer, csak egyetlenegyszer adja a Jóisten, hogy akkor menjek le az autómhoz, amikor az a csirkefogó kiereszti a kerekeibõl a levegõt. Gondolom, jónéhány turistatársam fejében született már hasonló gondolat a kaparós sorsjegyet a turistajelzéssel összetévesztõ alakkal kapcsolatban.       A hívás után hamar beértem a célba, de elõtte még csodálkozva láttam Szabó Marikát , aki jött velem szemben. Kiderült, hogy a hegyen keresztül megy haza, néhány kilóméterre lakik innen.     A célban, a virslin és a teán kívül, egy meglepetéssel vártak minket a rendezõk. A 2o. Budai Trapp alkalmából forralt bort kínáltak. Ekkor ismét eszembe jutott ugyanaz a latin mondás, mint a sárga jelzésnél, és a közben beérkezõ sógorommal együtt kifelé menet még repetáztunk. Késõbb megtudtam telefonon, hogy Gyöngyi és Guszti is megérkezett bõven a szintidõn belül, így aztán igazán jól végzõdött ez a kellemes túra.