Túrabeszámolók


NaHáT / Hangya

Rush2006Túra éve: 20062006.09.27 20:50:31
NaHáT 32



Bajnoksági futamom miatt a 32-es táv illett a képbe.

Az 5:30-as vonatot céloztuk meg Annával, akivel a BEAC-ot megcsináltam.

A vonatot sajnos sikeresen lekéstük, így egy óránk maradt nézelõdni, és csodálni a Nyugati pályaudvart, illetve az ottani alkoholista fazonokat.

Kész megváltás volt, amikor felszállhattunk az 1 órával késõbbi vonatra, így 6:30-kor sikerült elindulni. Indulás elõtt megpillantottam gudluking-ot, aki odajött hozzánk, és a kb. 1 órás út alatt megmutatta a térképemen hogy merre kell menni, illetve hol lehet könnyen eltévedni. Utólag is big thanxx :-).

Nagymaros-Visegrádnál leszállás, és 2 perc után a templomkertben is voltam, ahonnan a rajt indult. Sok ismerõs arcot üdvözöltem, és a fáradságom egybõl elmúlt.

Anna korábban elindult, mivel õ a 48-as távra ment, én még vártam egy ismerõst, aki nem jött meg, csak miután már elindultam. 8:25-kor szántam rá magam az indulásra, a szakasz egy része ismerõs volt, kéktúrám, és BEAC által, így tudtam hogy a Szt. Mihály hegy eléggé betesz az elején. Ahhoz képest sikerült jó tempóban feljutni a csúcsra. Itt ittam egy kortyot ,majd pecsét (EP) és indulás is tovább. Tudtam hogy a Hegyes-Tetõ után kezdõdik majd az ismeretlen rész, hiszen a K-ról egy balos kanyarban áttérünk a S-ra. A jelzés jól követhetõ volt, szuperül mentem, nem éreztem fáradságot, az idõ szuper volt, élveztem végig a túrát.

Zebegénybe érkeztem késõbb, ahol a Trianoni emlékmûnél volt a pont. Gyönyörû hely!! És már voltam is itt egyszer még nagyon régen, amikor még csak túrázgattam.

Innen Z-re váltott a jelünk, és egybõl a kálvária alatt sikerült az elsõ kisebb eltévedés. A Z- olyan gyönyörûen volt balra nyilazva, hogy adta magát. Közben a leírást nem figyeltem, és kb. 500-m után a Dunánál kötöttem ki :) Éreztem hogy nem kell átúszni, így visszafordultam, és az ellenkezõ helyes irányban indultam tovább.

Itt egy Z+ jelzés invitált késõbb jobbra, sokan el is csábultak neki, de rosszul tették, ugyanis a 14-es táv ment csak arra. Szerencsére én nem dõltem be a jel hódításának :) Elhagyva Zebegényt, kicsit kocogásra váltottam, hogy még jobban bemelegítsem lábaimat. Nemsokára utól is értem a kedves társamat, aki megszökött elõlem még a rajtnál, és átvettük ismét a "BEAC feelinget". Vagyis ez azt takarja hogy mentünk mint a meszes :). Törökmezõi halastó után szalagozás, majd kiértünk egy köves útra, szalag sehol.. Találomra jobbra mentünk, és jól tettük, mert kb 1 km. múlva virított a mûút elõtt balra egy szép szalag, alatta jelzéscsere (P-). A jelzés jól volt egy ideig követhetõ, közvetlenül egy mûútátkelésig. A leírás azt írta hogy át kell menni, de én nem dõltem be, ugyanis volt nálam térkép, és jól jelölte hogy kb. 200-mt kell menni az úton, és balra lesz a leágazás. Jelzés nem sok volt.. Eddig ok.. Innentõl kezdõdött egy nagyon csúnya rész, nem is tudom kiket hibáztassak. A szervezõket, a jelzésfestõket, vagy a vandálokat. Ez a P- jelzés innentõl egy borzalom volt egészen Kóspallagig. Elágazásokba jelzés egy szál se, ami volt az alumíniumtáblákon, ami fán volt, az is többértelmû volt. Nem csodálom hogy kb. 4 irányból jöttek a túrázók, köztük PrIncE is a barátnõjével. Ki voltak akadva, megjegyzem jogosan. Kész szerencse hogy mi nem tévedtünk el, köszönhetõ annak a gyerekcsoportnak akik pont szembõl jöttek, majd rákérdeztünk hogy merre van a pont, és elmondták. Persze piros jelzés egy szál se, de más út nem is volt a ponthoz.

Szerencse hogy voltak többen körülöttem, és jó volt a helyismeretük, mert bizony itt aki nem ismeri Kóspallagig az utat, az veszett ember. Nemsokára Kóspallagra érkeztünk, és gyanús dolgok voltak.. Egyszerre több alumíniumtábla, rajta a piros jelzésünkkel lógott, és kb. 500-m es szakaszon volt vagy 5.. Hmm.. Nemtom mit gondoljak, de csúnya dolgok jutottak eszembe, remélem tévedtem, és nincsenek ilyen mocsok emberek, akik ezt élvezik hogy tönretegyék más örömét.

Kóspallagon a boltban bevásároltam, és elváltam drága társamtól, aki ment tovább a 48-ason. Innen mondhatni végig ismerõs úton haladtam a K-n. A jelzések állapota gyatra, OKT-hez lévén nem ártana minnél hamarabb egy kis felújítás, szerencse hogy ismertem ezt a hosszú részt. Innen szépen kocogtam, jól is esett, térdem nem fájt. 14-órára voltam a célban, a menetidõm 5:35 lett. Utána jött sok ismerõs, majd kb. másfél órával késõbb jöttek az ötvenesek. Elõször a gyorsak, illetve a futók, majd szép lassan a többiek. Megjött Anna is, alig vártam hogy jöjjön, mert tudtam hogy megcsinálja, kemény csaj, strapabíró, tovább nem is fokozom :)



Ismét rájöttem hogy a Börzsöny gyönyörû, és lehet szuper túrákat szervezni ide.

Jövõre egy kis jelzésfelújítás, és minden szupi lesz. Ezt fõleg azért mondom mert jövõre valószínüleg NAHÁT 100!!!! :-)