Lepke 40
Tavaly már bejártuk ezt a távot és remekül éreztük magunkat, így idén is a hosszabb utat tapostuk végig. Kora reggel jött értünk Gábor, aki idén a sofõrünk volt, amit ezúton is köszönök. Gyorsan összeszedtük még Pistit és Ildikót is és már haladtunk is Vonyarcvashegy felé. A reggel hidegnek ígérkezett, de Pisti már induláskor megjósolta, hogy mire odaérünk már közel fog járni a hõmérõ a 10 fokhoz, így fázni nem fogunk. Jóslata be is vált, mire 7 óraután pár perccel kiszálltunk a rajtnál az autóból már a 8 fokot is elhagyta a hõmérõ. Útközben már láttuk, hogy jópáran nekilendültek, így mi is igyekeztünk a szerelvény igazítással és a rajthelyre siettünk, hogy minél elõbb nevezhessünk. A korai idõpontnak hála nem túl sokan voltak még, így gyorsan végeztünk a szokásos adminisztrációval. Itt azonban meg kell, hogy jegyezzem, ha kicsit többen lettünk volna, közel nem ment volna ennyire flottul, ez a végén érezhetõ is volt, de ezt majd késõbb.
7:20-kor vágtunk végül is neki a távnak. A túra eleje és vége sajnos nem éppen lábat kímélõ, mivel elég sok aszfalt van benne (kb. 8km), de kora reggel ez meg sem kottyant. Hamar letudtuk a szebbnél szebb nyaralókat és bevetettük magunkat a falu feletti dombok közé. Kapásból egy húzósabb emelkedõvel kezdtünk egészen a Petõ-hegyen található Berzsenyi-kilátóig. Remek idõ volt, gyorsan lehetett haladni, az elmúlt hetek nem hoztak csapadékot, így nemhogy sár nem volt, de szabályosan porzott az út felfelé. Tavaly ilyenkor nagyon hideg volt és viszonylag sáros is volt az útvonal, most viszot virágoztak a fák és felérve az elsõ ponthoz már könnyíteni is kellett a ruházaton, mert igencsak megizzasztott bennünket a túra ezen szakasza és a remek idõjárás. A kilátóhoz érve megkaptuk elsõ pecsétünket és felmásztunk a kilátóba körülnézni. Sajnos kicsit párás volt a levegõ fõleg a Balaton felett, de azért remek kilátásban volt részünk. Készült pár fénykép és már indultunk is tovább.
Az út következõ szakasza kisebb lankák között vitt minket, miközben az idõ egyre melegebb lett. Megállapítottuk, hogy tavallyal ellentétben idén biztosan nem fogunk fázni és mivel tiszta volt az ég, elázni sem. Gyorsan megérkeztünk a Büdöskúti pihenõhelyhez. Ez a túra nagy etetõ pontja, bár az elsõ alkalommal még nem élhetünk ezzel a lehetõséggel, kár. Viszont kárpótoltak minket a lelkes pontõrök, akik igencsak jó hangulatban voltak és miután minket is megkínáltak jó hangulatuk forrásával, ránk is átragadt. Jófajta zalai borral kínáltak. Túratársaim éltek is a lehetõséggel és immár egy újabb pecséttel és jó hangulattal indultunk tovább.
Elhagyva a pontot, elõbb kicsit felfelé, majd lefelé idultunk meg. Az erdõ még csak most ébredezett, így még téli arcát mutatta, azonban már voltak zöld foltok az aljnövényzetben. Ahogy haladtunk lefelé ki is derült, hogy mi a zöld növényzet, miután kellemes fokhagyma illat ütötte meg orrunkat. Hatalmas medvehagyma foltok terültek el mindenfelé. Több túrázó ki is használta a lehetõséget és fogyasztott a csemegébõl. Túratársaim is nekiálltak "legelni", így kényszerû pihenõt tartottunk. Gábornak mondtam is, hogy baj lesz még itt a reggeli kávé, majd bor és medvehagyma fogyasztás után, de õ mit sem törõdött ezzel, jókedvûen gyûjtötte be otthonra is az adagot. Miután befejeztük az "aratást" tovább indultunk Bélap-völgy felé, melyet hamar el is értünk. Újabb pecsét került az itinerre, majd elindultunk a Szerelem-dombon felfelé, mely nem egy nõi testrész, melyet a férfi túrázók biztosan szívesebben másztak volna meg, mint ezt az emelkedõt.
Az út a Szerelem-dombra egyben egyfajta tanösvény is érdekesebbnél érdekesebb táblákkal, de felfelé menet nem igen van az embernek ideje olvasgatni, hacsak nem ez a kimondott szándéka, vagy éppen pihenni támad kedve. A dombtetõt elérve gyorsan ereszkedésbe is kezdtünk a másik oldalán. Hamar feltûnt egy kõfejtõ, majd a Balaton sziluettje. Itt az ellenõrzõ pontok elég sûrûen követték egymást, így a Bélap-völgyi ellenõrzõ pont után alig 2km-rel máris megérkeztünk a Szépkilátói büfésor szokásos pontjához, ahol a már szokásos Balaton szelet várt minket a pecsét mellé. Itt kicsit többet idõztünk, bekaptunk egy szendvicset és rápihentünk az elõttünk álló két komolyabb emelkedõre.
Elsõként a Pap-hegyi Batsányi-kilátó következett ami csak 1km-re volt az elõzõ ponttól, de több mint 150m-rel magasabban. Útközben gyöngyörûen kivirágzott mandula fákat fényképezhettünk és persze az egyik legcsodálatosabb kilátást a Balatonra, a háttérben a kissé párába burkolózó Badacsonnyal. A kilátónál ismét pecsét, majd pihenés nélkül indultunk tovább.
A kilátó után pihentetõbb szakasz következett, mivel egy viszonylag sík, inkább lejtõs úton gyalogoltunk tovább. Útközben Gábor érdekes virágra hívta fel a figyelmünket, ez a tavaszi hérics volt. Egy csodaszép védett növény. Már tavaly is mutatni akart, de akkor sehogy sem akaródzott neki kibújni, most viszont a meleg elõcsalogatta és útban a Márványkõfejtõ felé egyre többel találkoztunk, melyek kínálták magukat a fotózásra. A virágokat elhagyva értük el a már említett Márványkõfejtõ alját és kezdtük meg az emelkedést a túra legizmosabb és egyben legmagasabb hegyére felfelé. Félúton népes iskolás csoporttal találkoztunk, láthatóan õk is élvezték a meleg idõt. Nekünk azonban tovább vitt az utunk a második, még keményebb emelkedõ felé, hiszen maga a Márványkõfejtõ Pisti szerint trükkös, amikor az ember már azt hiszi, hogy túl van a nehezé, akkor jön még csak a második még meredekebb fele. Na de ezt is legyûrtük és ott lihegtünk a tetején frissítõ után kapkodva. Amint kicsit pihentünk, már indultunk is tovább a következõ pont felé. Itt már túl voltunk a túra nagyján és fõleg a szintemelkedés nagy részén. A viszonylag egyenes terepen gyorsan elértük a vékonycseri elágazást, ahol a 25km-es táv visszacsatlakozik a 40-es szakaszba. Újabb pecsét került az itinerre.
Ez után a pont után jelentek meg az elsõ futók, köztük páran egybõl egyenesen futottak tovább, ahol balra kellett volna fordulni, de még idõben szóltunk nekik, mielõtt újabb nyomvonalat alakítanak ki a már megszokottak mellé. Széles erdei úton haladtunk és egyre melegebb lett, Gáborban meg elkezdett dolgozni a kávé-bor-medvehagyma kombó. Meg is állt a rekettyésben, hogy segítsen szorult állapotán, mi addig is tovább haladtunk. Sajnos a túra ezen szakaszán elég komoly tarvágások között haladtunk, ami egyrészt nagyon nem szép látvány, másrészt az erõs napsütés miatt nagyon meleg is az árnyékot adó fák nélkül. Szerencsére azért minden fát nem vágtak ki, a Szent-Miklós forrás elõtt már erdõben jártunk. A forrásnál újabb pecsétet kaptunk az itinerünkre, Gábor pedig megpróbált vizet facsarni az alig csöpögõ forrásból elég kevés sikerrel, így legnagyobb meglepetésünkre nekiállt eltakarítani a forrás elõtt. A jelenet elég viccesre sikerült.
Tovább indultunk, ismét felfelé. Népes csapat verõdött itt már össze. Hamar elértük a rendõrkutya temetõt, majd azt elhagyva viszonylag vízszintes szakaszon gyalogoltunk be a Büdöskúti pihenõhelyre. Itt már vagy százan pihentek és a pecsét mellé komoly ellátás is járt, ki-ki választhatott zsíros és margarinos kenyér közül, valamint tea és almalével öblíthette le azt. Miután jól belaktunk és köszöntöttük az ismerõsöket is, tovább haladtunk az alig fél km-re lévõ következõ pontig, mely a padkõi kilátó volt.
A pecsétet követõen a Csereze-hegy felé vettük az irányt. Tavaly ez a szakasz kimaradt, így újdonságként gyalogoltam a szakaszon. Igazából elég eseménytelen volt a túra ezen szakasza, azonban az ellenõrzõ ponton található remek kilátás kárpótolt a látnivalók hiányáért.
Innen hamar beértünk a faluba és a már említett ilyenkor már az ember háta közepére sem kívánt aszfaltos szakasz következett. Bár csak 2 km volt a két pont között, mégis sokkal többnek tûnt, mivel egyrészt látnivalóban itt is szûkelkedett az útvonal, valamint a meleg és az aszfalt másfelé terelte a gondolatokat. Fõként a fájó lábakra, de hát aki nem akarja, hogy fájjon a lába, az ne túrázzon. Szerencsére a Szent-Mihály dombot már árnyékban másztuk meg, melynek tetején kaptunk egy újabb stemplit a papírunkra. A jó idõt kihasználva rengetegen voltak fent a kápolnánál és gyönyörködtek a kilátásban. Pár fotó erejéig mi is megálltunk, de aztán indultunk is tovább, hiszen már nem volt sok hátra, de annak nagy része aszfalt és gyorsan magunk mögött akartuk tudni.
A faluba való visszatérés után kicsit tanácstalanok voltunk a Z+ és a Z3 találkozását illetõen, mert nem igazán volt jól jelezve, de szerencsére megtaláltuk azt. Nem lenne rossz erre a részre szalagozás, vagy a Z3 kicsit sûrûbben való felfestése, mert négyen sem találtuk meg, csak egy utcával feljebb. Itt azonban gyönyörû faszobrokat találtunk az ottani kápolna udvarában, melyek remek fotótémát szolgáltattak. Ezután ismét átkeltünk a fõúton és túránk utolsó hegye felé, a Vas-hegy-re kezdtük meg a felkapaszkodást. A hegy tetején megkaptuk utolsó pecsétünket is.
Meredek lejtõn indultunk meg lefelé, immár a cél felé. Újabb aszfaltos szakasz következett, melyet hamar letudtunk és megérkeztünk a célba. Itt már elég sokan vártak és kicsit fejetlennek tûnt az érkeztetés, sokáig is kellett várni, ezért vagy 10 perccel több került pl. az itinerre érkeztetési idõként, mint ami valójában lett volna, de ez csak kukacoskodás. Jobban fájó az, hogy egy gratulálok sem hangzott el, csak kvázi átadták a kitûzõt és az emléklapot, bár lehet, hogy a sok túratárs után erre már nekik sem volt energiájuk.
Összességében a túra kellemes, az útvonal gyöngyörû, bár a végén a Szent-Mihály domb eléggé kiszúrás, csak azért beletenni a túrába, hogy meglegyen a 40km szerintem teljesen felesleges, fõleg a rengeteg aszfalt miatt. Az ellátás nagyjából ugyanaz, mint tavaly, az itiner és a kitûzõ semmit nem változott. A szervezés a rajt/cél tekintetében kissé kaotikus, azonban az ellenõrzõ pontokon a pontõrök remekül helyt álltak és nagyszerûen felkészültek voltak.
Túratársaim nevében is köszönöm a remek túrát, a kellemetlenségek ellenére is biztosan eljövök jövõre, ha nem jön közbe semmi.
Túra trackje |
