MÁTRABÉRC 2012
Avagy az ötvenedik teljesítménytúrám és egyben az elsõ mátrai túrám. :-)
Mindenekelõtt hadd foglaljam alant elterülõ írásomat köszönetek által keretbe. Elsõsorban Klaudiának mondanék köszönetet, akitõl elõször hallottam errõl a nagyszerû túráról, ezáltal a bogarat is õ ültette a fülembe, valamint Polónyiéknak is jó nagy adag hálával tartozom, hisz nélkülük nem (vagy legalábbis csak nehézkesen) sikerült volna oda-s-hazajutni...
...de sikerült, így április 14-én reggel 6 elõtt mi is ott nyüzsögtünk a siroki vasúti meg-nem-állóhelyen a tömegrajtra várva. 6:00-kor taps, morajlás és lendületes indulás az aszfalton, majd jobbra bekanyarodtunk az erdõbe és azon nyomban neki is láttunk a 2742 méternyi szint, azaz a Mátra bércei jóízû elfogyasztásának.
Az idõjárás nem volt túl kegyes, végig borús volt az égbolt, de szerencsére nem esett annyi esõ, hogy nekem különösebben feltûnt volna, dzsekim a túra alatt végig a táskám alján maradt.
A Szederjes-tetõ volt az elsõ nagyobb kihívás, ami elõtt egy fél tigrisbukfenccel hódoltam -- bár esésem ezúttal korántsem sikerült olyan "tízbõl tízpontosan" elegánsra, mint a hóban seggreülésem a Budai Trappon, de azért kellõképp látványos volt, pár perc múlva meg is érkezett az elismerés, egy túratárstól, amikor egy pillanatra megálltam inni (és levegõt venni), majd a Jagus megmászása után Oroszlánvár tövében egy pecsétmentes frissítõpontnál vizet, fent pedig a frissítésmentes ellenõrzõpontnál pecsétet kaptam.
Még mindig távolinak tûnt a Kékes, de tudtam, hogy már mindjárt ott leszek.
A Kékes megmászása elõtti pillanatokban felbukkan mellettem kis hazánk "number one" túracelebje, akirõl már életében túrát neveztek el, még ha csak egyszerit is (sajnos én a fránya munkanap miatt lemaradok róla, no, de majd talán tíz év múlva :-). Szinte kényszert érzek rá, hogy ráköszönjek, mialatt elsuhan mellettem, bár tudom, neki fogalma sincs róla ki vagyok én. Udvariasan visszaköszön, nekem pedig fülig ér a szám egészen a csúcsig. Szóval köszönöm. :-)
A tetõn pár percet várni kell a pecsétre, kissé feltorlódott a sor, de cserébe kérésre vízzel és/vagy teával frissülhetünk. Az épületbõl kilépve bolyongok még pár percet a hegyen, fõként mert 1995-ben jártam itt utoljára és 17 év távlatából már dunsztom sincs róla, hogy hol van a csúcskõ, márpedig a fotóhoz ragaszkodom... szerencsém van: egy korábbról (többek közt az elõzõ estérõl) ismerõs túratárs útbaigazít, majd egy másik, a csúcskõ közelében pedig kérésemre lefotóz. Tökéletesen olajozott a gépezet... és már lódulok is tovább, le a hírhedt sárgán, arccal egyenest a Galya felé.
Igyekeztem lelkiekben felkészülni arra, ami rám várt ezen a viszonylag rövid szakaszon, mégis kezem-lábam remegett mire leértem. Valamit sejthettem, mert nem ettem meg a Kékesen az oda tartogatott csúcs-csokimat. Tudat alatt sejthettem, hogy a java még hátravan. Ezek után már csak az lepett meg jobban, hogy a Csór-hegyet elhagyva milyen simán sikerült bevenni Galyatetõt, ahonnan szintén pihenésnek tûnt átsuhanni egészen Ágasvárig, ahol újabb szívdöglesztõ, tüdõtpróbáló kaptató következett fel a számomra a nyári OKT 50 vándorlásról ismerõs csúcsig. Majd legurultam a turistaházhoz, pecsételtem egy kéktúrásat (mert nyáron még nem volt füzetem), befizettem magam egy kólára és továbbálltam a túra egyetlen olyan szakaszán, amit korábbról ismertem. A Csörgõ-patak völgyén nyáron több idõm volt végigandalogni, de most is kellemes volt.
Mátrakeresztesen egy utolsó nagy levegõvétellel pár perc pihenõ után majdnem rossz irányba [P+] indultam tovább, de szerencsére idõben kapcsoltam, de másoknak is feltûnt, mert utánam szóltak, hogy a piros sáv kicsit arrébb vezet.
A Muzslára vezetõ hullámvasutazásra is megpróbáltam magam már elõzetesen felkészíteni, de ezzel is úgy jártam, mint a Kékes sárga sávjával. Akkor pillantottam meg a csúcskövet, amikor már végképp lemondtam róla. Ott viszont új erõre kaptam és "mindent a kitûzõért" jelszóval önmagamat meghazudtolóan futásnak eredtem, hogy még szintidõn belül érhessek Szurdokpüspökibe... ami a terepviszonyokat (köves lejtõ) tekintve nem is volt olyan egyszerû. Felrémlett bennem a kép, milyen ciki volna egy kilométerrel a cél elõtt elvágódni, így igencsak megfontoltam minden lépést.
A pincesorra érve egész sokan lettünk, többen - hozzám hasonlóan - a reggeli 6 órás indulás miatt szintén ezt a lejtõt használták gyorsításra, hogy még szintidõn belül célba érhessenek.
Közvetlen az iskola elõtt láttam meg Polónyiékat, akik akkor már egy órája beértek. Néhány bíztató szó kíséretében az iskola felé tereltek, ahol az udvaron meg is kaptam a világot jelentõ érkezési dátumot az itineremre, majd bent oklevél és kitûzõ, hátul az udvarban pedig töltött káposzta volt a jutalom.
Bõ egy év teljesítménytúrázással a hátam mögött egy újabb nagy kihívást teljesítettem.
Arcomon széles vigyor, ezt most jó darabig nem fogom tudni letörölni, de nem is akarom.
Agyamban pedig már a következõ nagy túrák tervei zsibonganak. Százasok! Nomeg a Nemszázas! A Piros 85 és valami külföldi: Erdély, Csehország, Szlovákia, Horvátország... lelkesedésem határtalan, csak a túrázásnak élek. Minden ötletre nyitott vagyok, szóval, aki tud valami jófélét, nekem valót, az szóljon.
...és végül, hogy a fent említett módon köszönetek által keretbe zárjam írásomat, így zárszóként természetesen a szervezõknek is szeretnék köszönetet mondani ezért a remek túráért, valamint minden "alkalmi" túratársamnak, akikkel hellyel-közzel együtt mentem és néhány mondat erejéig beszédbe elegyedtem.
Felejthetetlen élmény volt! Remélem jövõre is itt lehetek! :-)
https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/MATRABERC2012# |
