Túrabeszámolók


Vitézlő

EvelynTúra éve: 20122012.05.18 11:46:06

Piroska és a Vitézlõ 50, avagy mese egy jelmezes túráról


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Piroska és a Hajdúság fõvárosában lakott.  Egy szép napsütéses április végi napon elhatározta, hogy meglátogatja nagymamáját a Szendrõ környéki hegyekben. Felvette a legszebb ruháját, kényelmes túracipõt húzott, ami ugyan nem illett az öltözékéhez, de hosszú gyaloglásra számított. Kis kosarába enni és innivalót rakott és a kis fémpoharát sem hagyta otthon.


Kora reggel Szendrõn jóságos emberekkel találkozott, akik a kezébe adtak egy útleírást és térképet is, hogy el ne tévedjen. A lelkére kötötték, csak a kijelölt utat kövesse, arról soha le ne térjen. Ha így tesz ,akkor mindig lesznek,  akik egy-egy ponton útbaigazítják és a gonosz farkas sem bántja. Így hát  Piroska elindult a számára teljesen ismeretlen vidéken.


Az ébredezõ falun áthaladva, 20 perc gyaloglás után már meg is érkezett az elsõ ponthoz, amit Kis-hegynek hívnak. Papirkájára királylányos bélyegzést kapott. Egy bácsi cukorkával kínálta, de eszébe jutott anyukája figyelmeztetése a cukros bácsikkal kapcsolatban ,  ezért csak egy kis vizet fogadott el . 


A kellemes napsütésben tovább sétálva sík vidékhez szokott lábacskái hamar észrevették, hogy kezd emelkedni az út. Beérve az erdõbe egyszer csak furcsa zajra lett figyelmes. Kicsit megijedt, lehet hogy máris itt a farkas ? De nem a farkas volt.  Egy csapat vaddisznó vágott át az ösvényen. Most már nagyon megijedt, és elkezdett hátrálni visszafele az úton. A  közelebbi találkozást így sikerült elkerülnie.  Miután kissé megnyugodott, folytatta útját a Z jelzésen, ami elvezette õt a Telekesi kápolnához.  Itt pirosló almát nyomtak a kezébe. Elõször azt hitte, hogy összetévesztették Hófehérkével, de a nénik nagyon kedvesek voltak, nem lehettek gonosz boszorkányok. Piroska úgy döntött, megeszi a finom gyümölcsöt. Miután megkapta a délceg huszár bélyegzést, folytatta útját.


A következõ szakaszon végig aszfalton lépkedett. Nem kellett botladoznia a gyökerekben, kavicsokban, gyorsan haladt. Olyan gyorsan, hogy még az útbaigazító segítõket is megelõzte egy pár másodperccel. A Bányatóhoz mások is odaértek korábban. Mindenki vérmérsékletének megfelelõen fogadta ezt a kis csúszást. Van aki békésen tudomásul vette és pihent egy keveset az árnyékban, van aki zsörtölõdve jegyezte meg, hogy „kiesett a ritmusból”. Miután Piroska is kapott egy kézjegyet a lapjára, visszafordult és az eddigi lejtõs, de most már emelkedõvé változott  úton haladt, keresve a Z+ jelzést. Sok kivágott fát látott és a bozótos részeken bizony néha felakadt a szoknyácskája. Pár kilométer után megpillantott a völgyben egy kis falucskát, melynek a térkép szerint Szuhogy a neve.  Oda igyekezett, talán ott ismerik a nagymamáját. Átkelt a szépen gondozott temetõn, majd leereszkedett a narancssárga cukrászdához. Találkozott a tejárus és a ruhaárus nénivel is, de egyik sem látta a nagymamáját. Csak egy hétfejû sárkány képével lett gazdagabb.


Ismét visszafordult és követve saját lábnyomát a temetõn keresztül vezetõ úton kanyarogva rátért a Z sáv jelzésre. Ezen a szakaszon nagy meglepetés várta. Amint keresgette az utat, egy csapat vadászba botlott, akik  éppen a saját útjukra próbáltak visszatalálni. A nagy vadászat közben letértek róla. Örömmel ismerte fel bennük földijeit. Õk nem akartak hinni a szemüknek, teljesen elképedtek azon, hogy Piroska mennyire hasonlít az egyik túratársnõjükre. Miután magukhoz tértek a meglepetésbõl, elõkerültek a fényképezõgépek és lencsevégre kapták a jelenést, hogy az élmény felejthetetlen legyen. Szerencsére a következõ szakaszon útjuk azonos nyomvonalon haladt a Piroskáéval.


Gyönyörû vidéken bandukoltak tovább.  A nap már erõsen sütött rájuk, kezdett egyre melegebb lenni.  Leérve a völgybe többször is  sikeresen átkeltek a patakon, majd az egyre érdekesebb helyekre felfestett jelek mentén jutottak el a pazar látványt nyújtó sziklás patakmederbe, amit követve elértek az Ördög-gáthoz. A csodás sziklás képzõdményt kikerülve nemsokára ismét segítõ szándékú emberek állták útjukat. Bélyegzés és néhány frissítõ korty , erõt adó falat után, még mindig együtt indultak a következõ település felé  a Piroska nevét viselõ jelen. Elõbb felfelé kapaszkodtak, majd elkezdtek lefelé ereszkedni, míg egy kietlen, sivatagos, homokos részen átlábalva bejutottak egy elhagyatott kõtörõ üzembe. Csak nem Hófehérke törpéi törték itt a kibányászott köveket ?


Még a déli harangszó elõtt értek be a Szalonna  nevû falu sörözõjébe.  A vadászok itt megkínálták Piroskát egy pohár aranyló színû folyadékkal, ami biztosan varázsital lehetett, mert a kicsi lány teljesen felfrissült tõle és újult erõvel vágott neki a távja második felének. A falubeli emberek megdicsérték szép ruháját.


Rövid aszfaltos séta után megérkeztek a Rakacai tó gátjához. Sajnos itt elváltak utjaik. A vadászok úgy tervezték, hogy vízre szállnak. Piroska a gáton  , száraz lábbal jutott át a túloldalra.  A delelõ nap alatt álló fehér sátorban nem idõzött sokáig, rátért a horgászok ösvényére.  Rövid ideig a part vonalát követte, majd a nyaralótelepet elhagyva, a piros jelzésen ismét egy kis településre ért, melynek neve Meszes.  A  falu központjában már várták, egy pécsi gyalogló gyorsan meg is örökítette az eseményt. Továbbmenve lassan elmaradtak a házak és egy felfele vezetõ földúton lépdelt a leányka.  Már majdnem felért a dombtetõre amikor észrevette, hogy kosárkájából elmaradt a kendõje. Rögtön visszafordult, hogy megkeresse. Szemével pásztázta az utat, hol villan fel a piros szín. Nem is kellett sokáig kutatnia. Egy  „ifjú”  lovag övén lobogott.  Piroska úgy döntött, hogy megvárja a dombtetõn a megtalálót (nem szerette volna ismét leküzdeni az emelkedõt). A lovag  lovagiasan viselkedett , átadta a keszkenõt és még zálogot sem kért érte.  A dombtetõrõl már együtt ereszkedtek le.  Egy emlékkereszt,  majd  egy gyümölcsös mellett elhaladva ismét egy kis falu házai bukkantak fel, Galvács következett.


A falu ivókútjánál szomjas vándorok csillapították szomjukat. Õ is megtöltötte kulacsát a kellemesen hideg vízzel.   A  kíváncsi legények kérdezgették, mi van a kosarában ? Nem láthatták, mert a piros kockás keszkenõjével letakarta.  Ennél a pontnál már a média képviselõi is megjelentek, de Piroska szerényen elhárította közeledésüket. Nem kedveli a nagy nyilvánosságot. Átjutva a falucskán már a Szendrõ felé vezetõ  aszfaltot koptatta a lába. Itt sok-sok kismanóval találkozott. Nagy csapatokban lepték el az utat. Voltak közöttük friss léptû és egy kissé elcsigázott manók is, de mindannyian elszántan haladtak a céljuk felé.


 Piroska is kezdett már fáradni egy kicsit, így történhetett, hogy letért a helyes útról.  A leírás szerinti egyenes földút helyett, bizony igen sokat kanyargott a gazosban és lucernásban, mire sikerült rálelnie a kijelölt útra. Szerencsére a farkas délutáni álmát aludta. Végül boldogan pillantotta meg a 10. pontot  Csehiben . A nagy izgalmak levezetésére ugrókötelezett egy keveset, de bokája erõsen tiltakozni kezdett, ezért lemondott a további lazításról. Ivott egy kis , nem éppen ideális hõmérsékletû vizet, majd  elindult, hogy leküzdje az utolsó kilométereket is.


 Nagyon erõsen tûzött a nap. A fõútra jutva vasparipán közlekedõ ifjakat látott. Nekik valamivel kellemesebb volt, mert a menetszél jótékony hatását kihasználhatták . A fõutat elhagyva a gáton vezetett az ösvény. Piroska gyorsította lépteit, arra gondolva, hogy nemsoká véget ér az út . A Bódva hídhoz érve, rajongók kis csoportjába botlott. Némi mosolyt még sikerült az arcára varázsolnia, de bizony már várta, hogy megpihenhessen. A P sávot követve pár lépés után be is toppant a célba Szendrõn.


Sajnos a nagymamájával nem találkozott, de útja során sok kedves emberrel ismerkedett meg.  Gyönyörû tájakat látott, szép vidéken járt. Ide máskor is eljön.