Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

Rush2006Túra éve: 20062006.10.16 14:02:38
Less Nándor 100, avagy 21 óra szenvedés!



Prince-el, a barátnõjével, és OT Gergõvel indultam neki a túrának. Megfogadtam hogy itt nem fogok futni, mert az éjszakai résztõl nagyon féltem egyedül, meg társaságban jobb is! Még elõzõ éjjel megkaptam az itinert, hát enyhén letaglózott, és gondolkoztam hogy megéri-e a 100-as, de hát egyszer van a túra, és egyszer élek én is :-)

Reggel 6-kor indultunk az iskolától, szerencsére egy bolt éppen nyitva volt, így kicsit betankoltunk, és lámpa már nem is kellett. Az elsõ pont a Subalyuk bg. volt, ahol jó meredeken kellett mászni fel a pontra, de szerencsére csak kb. 100 m-t, majd ugyanitt vissza. Teltek-múltak a percek, a Hór-völgyben haladtunk több kilométeren keresztül, beszélgetéssel töltöttük el az idõt. 2. pontnál kaja, pia, majd kezdõdött az Ódorvár mászása, ami nem fog a kedvencem között szerepelni. Kidöntött fákon, fák alatt, fák felett :) kellett mászni 2,79 kilcsire volt 285 m. szint.. Izzadtunk fújtattunk mire felértünk. Prince-el hamar fentvoltunk, addig megnéztük a gyönyörû kilátást, amíg a többiek felértek. Innen viszonylag nyugis, és gyönyörû szakasz vitt tovább, néhány részt ismertem is a 2 hete megrendezett Bükk 50 túráról. A túrára általában ez volt a jellemzõ: piszok meredeken le, hadd rombolja kicsit a térdünket, majd piszok meredeken föl, hadd kapjunk combgörcsöt. És ez volt az egész túrára jellemzõ. A Fátyol-vízesés elõtt valami kutyamászó verseny volt, eleinte nem jöttünk rá minek van ott annyi eb.. Na, innen kezdõdött a gyilkosság!! 2,30 km-re 523(!!) m szint az Istállós kõre. Ez a szakasz Magyarország egyik legmeredekebb emelkedõje. Felkészültem a legrosszabbra de ez még annál is rosszabb volt.. Kb. minden 5 percben meg kellett állnom pihenni, Prince elõrehúzott, én meg a barátnõjével mentem a csúcsig (nem félreérteni :-)) Alig vártam hogy felérjünk, ömlött az izzadság rólam, ennyire talán még a cooper futás után sem izzadtam az általános iskolában 40 fokban. A csúcsra Prince 10 perccel hamarabb ért mint mi, majd bevártuk OT Gergõt aki meglepõ gyorsasággal fel is ért kb. 8 perccel utánunk. Ez az idõm se fog bevonulni a történelemkönyvbe: 2,30 kilcsit megtettünk 1 óra 22 perc alatt, de arra büszke voltam, hogy akárhol járok az országban ilyen szint már sehol sem lesz, és ha ezt bírtam bírom a többit is :) A csúcstól csatlakozott hozzánk egy fiú, gondolom félt az éjszakában, mert egyedül volt, de hát hadd jöjjön, ráadásul a tempója jó volt, várni sosem kellett rá, max. csak a pontokon néha amíg cipõt kötött, vagy zoknit cserélt. Innentõl 5-en mentünk jó sokáig. A Bánkúti síházig bírtuk világosban, innentõl ránksötétedett, de elõtte megettem a finom borsólevest, és a sütit, kb 20 percig elidõztünk itt. Kiérve a síházból elkezdtem piszkosul fázni, és a pulóver sem segített rajtam, szerencsére hamar továbbindultunk, és a fázás elmúlt egy idõre.

Érdekes dolog, hogy a BEAC-on éjszaka csúnyán ki voltam dõlve, és viszonylag a társaim után haladva kószáltam, a jeleket is alig figyeltem, csak néha aktiváltam magam, viszont itt legelõl mentem, és szuper erõben éreztem magam, tágra nyílt szemekkel figyeltem az utat, nehogy eltévedjünk. A Márkus-kõhöz meredek út vezetett le a kéken, a pontõrt sajnáltam, az éjszakában tök egyedül volt :-(

Aztán jött a Dédesi vár kemény megmászása, eleinte a sárgán, majd a kék rom jelzésen. Megszenvedtük a felérést, de volt már annyi szint bennem, hogy nem álltam meg egy percig sem útközben. Majd jött a rom jelzés másik ágán való lemenetel a várból. Itt azt hiszem csak a csodának köszönhetõ hogy épségben leértünk, ez már talán nem is túra volt ez a rész, hanem egy lábtörõ, hasraesõ, és piszkosul sz*r rész.. Kidõlt fákon át, rohadt meredeken le. Szerencse hogy észrevettem a jeleket, különben ki tudja hol jutunk ki.. Mindezt éjszaka.. Nappal is betojtam volna ettõl a résztõl, de éjszaka.. It kicsit lecsappant az önbizalmam.. Mire minden rendezõt leszidtam magamban :-)) addigra pont leértünk a kék jelzésre, ahol végre egy nyugis úton eljututttunk Mályinkáig, ahol két túrázó éppen kiszállt, mert nem bírta a térdük tovább:(

Innen gyorsan menni szerettem volna tovább, mivel a szintidõ szorított, de Prince-ék lakomázásba kezdtek, így megvártam õket. Itt is kb. 15 percet töltöttünk.. Tovább a K+on kellet mennünk egy darabig, majd szalag és ismét K+. Egyenesen mentünk fölfele a ponttól, de nekem vhogy gyanús lett hogy nincs jelzés egy idõ után, így kb 500 m múlva visszafordultunk, és lám igazam lett, egy Y kanyarban jobbra kellett menni, ott volt a szalag is. Innentõl kezdõdött számomra a legnehezebb, és a legdurvább rész, szerintem egy kalandtúra ehhez a részhez képest igazi semmiség.

Csak egy kis ízelítõ: Kidõlt fák tömkelege, kacskaringós út, rohadt meredek emelkedõ, 10x elázott cipõ, és az emelkedõ közben végig folyt a patak lefele, szóval feljutni a tetõre kész csoda lett volna. 4 kilcsire 393 m szint.. Tágra nyílt szemekkel mentem elõre, a többiek követtek. Rájöttem egyszerûbb ha leveszem a fejlámpámat, és kézbe viszem tovább. Ez jó döntésnek bizonyult. Útközben valami piszok részeg társaság ordibált föntrõl valami nyaralóból, de valahogy állatul nem érdekeltek a pofázásaik.. Nagy nehézségek, és tanakodások által felértünk a Kelemen erdészházhoz, ahol Prince azt hitte hogy a pont van, de az jóval arrébb volt még.:(

Persze megint rohadt meredeken kellett utána lemennünk a Szuszogó nevû lejtõn, kész szerencse hogy a térdem nem ment xarrá. Itt kicsit gyorsabban értünk le a sráccal, aki még az Istállós kõ után csapódott hozzánk. Megvártuk Prince-éket, majd beugrott egy kis idõ után a S+ amit a Bükk50-rõl ismertem, és így mivel biztonságban voltam, ezért a sráccal gyorsan felértünk ismét a Bánkúti síházhoz. Itt megettem vagy 4 sütit. Prince-ék is felértek, pihentünk kicsit a fényben, majd ismét ki a farkasordító hidegbe, ahogy kiértem, iszonyúan fáztam, és a pulóver sem csillapított, teljesen betegnek éreztem magam. Itt kicsit elkezdtem már fáradni. Prince ment most elõl, a Z+ jelzésen, ahol hirtelen piszok nagy köd kapott el minket, alig láttunk valamit az útból, de szerencsére jófele mentünk, egészen addig amíg ki nem értünk a Z-re a mûútra. Itt jobbra fordultunk, de ebben a völgyben volt már vagy -2 fok.. 2 pulóver is volt rajtam, de így is piszkosul fáztam. Prince-re utaltam magam, mert már eléggé kivoltam. A leírás azt írta hogy az ismeretterjesztõ táblánál balra fordulunk, ebbõl a táblából kb. volt vagy 4. Lehet hogy ki volt jól szalagozva tovább az út, de kb. a lámpával is az orrunktól tovább nem láttunk, így teljes tanácstalanságban voltunk. Prince barátnõje kezdett kiakadni, de én sem voltam már a toppon. Össze-vissza mászkáltunk, tanakodtunk, tájolóztunk, de semmire nem jutottunk, és kezdtem csúnyán beparázni hogy mi lesz így velünk. Teljesen át voltam fázva, és az eddigi önbizalmam lement a 0-ra. Persze a szintidõ ment és ment. Ez a rohadt köd tehetett szerintem mindenrõl, mert semmit nem láttunk, és lehet hogy a szalagok jó helyen voltak, és tiszta idõben láttuk is volna õket, így nem a rendezõk hibája volt szerintem. Bár azért megemlíthették volna a leírásban hogy mégis hányadik táblánál kellett volna lefordulni balra.. Itt eldöntöttem nagy nehezen magamban, majd a többiekkel is közöltem hogy nekem elég lesz a következõ pontig, Bányahegyig. Prince barátnõje, illetve OT Gergõ már Bánkúton eldöntötte hogy õk is eddig jönnek, de nekem ott még volt önbizalmam. Kb fél óra bóklászás, és a kihûlés határánál jött egy nagyobb csoport, szerintem õk voltak az utolsók, és együtt mentünk tovább, amíg nagy nehezen meglett a helyes út, és elértük a Bányahegyi parkolót. Itt kiszálltunk, Prince még ment tovább bízva a szintidõben, hátha meglesz, de sajnos 85-nél õ is kiszállt :( Mint ahogy megtudtam rengetegen szálltak itt ki, nem gyõzték hozni a kocsikat. A lábam bírta volna még tovább, de a lelkesedésem teljesen lelohadt, a szintidõ is csúnyán szorított, de a legjobban az egészségemet féltettem, mert teljesen át voltam fázva és remegtem mint a kocsonya, még 2 pulóverben is. Lefuvaroztak a célig, és átvettem a 60km-es táv kitûzõjét, illetve oklevelét, bár 75-öt mentem, de nem érdekelt most semmi.. Valahol büszke voltam magamra, valahol nem. A célban zsotyek munkatársa bíztatott és gratulált, ami azért jólesett nagyon. Találkoztam sétálós bácsival, aki még ment a Tatabánya 30-ra(!). Megettem a célban a bablevest, majd elhúztam a belemet aludni. Sokat tanultam ebbõl a túrából, nem tudom lesz-e ennél durvább túrám valaha, nem szégyelltem hogy feladtam, mert inkább egy ilyet adok fel mint egy sokkal könnyebbet. A 90-bõl kb. ha 20-an beértek. A 80% futó a többi meg a túrákon ált.ban 7-es felett gyalogoló zsotyekék, illetve egy két gyalogos, akik épphogy elcsípték a szintidõ határát. Grat nekik!

Én ennyire voltam képes, ez van..

Jövõ héten megpróbálok javítani Írottkõ 70-en.