Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

larzenTúra éve: 20022005.03.07 15:40:07
A szeptember végi maraton óta nem volt semmi nagy próbatétel. Mondjuk úgy, hogy ideálisan pihent és edzett voltam. Figyeltem a szénhidrátra, az edzésmennyiségre, a pihenésre, mindenre. Az elõzõ heti Vándortúra megnyugtatott, hogy nagyon jól mennek a szintek. Vártam a szombatot. Szerda este néztem utoljára idõjárás elõrejelzést. Akkor azt ígérték, hogy pénteken kitakarodnak a felhõk és szombaton napsütés lesz. Csütörtökön egy polárral erõsítettem meg a ruhatáramat. Pénteken mégsem mentem el bejárni a Dobogókõ - Kopár Csárda szakaszt, inkább egész nap pihentem. Ekkor jutott eszembe, hogy a fejlámpámban már csak egy elég lestrapált elem van, égõbõl meg csak halogén, valószínûleg nem fogja bírni. Pataporctól kértem segítséget. Azt beszéltük meg, hogy szombat reggel a 7.30-as HÉVen leszek. Az eggyel elõbbi járatot is elértem, ezért a kaszásdûlõi megállóban vártam 15 percet. Már gördült be a 7.30-as, amikor nagy rohanással megérkezett pp és aknot. :) Jellemzõ, hogy úgy mondjam. :)

A rajthelyen kis topiktali, nevezés, csomagleadás, majd 7 elõtt pár perccel begyújtottuk a rakétákat. Megint elõjött a melegítés hiánya, az ürömi mûút környékén kicsit megálltam nyújtani mielõtt begörcsölt volna a lábam. Aztán ahogy elkezdtünk kapaszkodni az Ezüst-Kevélyre, egyre jobban ment. A kilátást nem tudtuk élvezni, balra nagy-nagy ködfolt látható, de odaképzeltük a látványt. Az elsõ ellenõrzõponton Vadmalac és ifj. Esti Kornél adta a bélyegzést. Megerõsítettük, hogy a Bakonyi Mikulás után Kispál koncertre fogunk menni. :) Nagyondinnyét kicsit irigyeltük, hogy este Cranberriesre megyt (igeidõ Douglas Adams alapján). Kevély-nyeregbe 8kor értünk. Csobánkára lefele csatlakozott hozzánk az elsõ srác, õ az 50-esen volt, s a Kopárig együtt is mentünk. A Csikóváraljai bekötõútnál kalapos férje ült a kocsiban, sajnos kalapossal sem a nevezéskor sem késõbb nem találkoztunk. :-( A Holdvilág-árok bejáratánál újabb topikos különítménnyel találkoztunk, meg egy jófej kutyával, aki úgy gondolta, hogy velünk jön tovább. Elõször azt hittük, hogy valakié, de le sem bírtuk rázni magunkról, aztán végül megszoktuk. Ha valaki hiányolja azt a fiatal németjuhász-szerû kutyust, mi Dobogókõig vittük. Tölgyikrek, 17.5km és kerek két óra. Király-kút környékén bõvült csapatunk négyfõsre (nevet ne kérdezzen senki), a srác 65-ös távon indult. Dömösön elmentünk a bezárt vendéglõhöz is, de a pont most (is) a templomnál volt. Itt már mi nyitottuk a pontot (mármint elsõ áthaladók voltunk), s e jó szokásunkat végig meg is tartottuk leszámítva a Csévi-nyereg pontot, ahol pár 50B-s elõbb ért oda. A temetõnél megpróbáltam a kutyusunkat lerázni, konkrétan kizártam az ajtón. De amikor átmászott alatta, akkor láttam, hogy nincs mese, õ jön velünk. Szegény, nem tudom mit gondolhatott utána rólam. Itt felfele jól kipihentük magunkat, mert futni ugye nem futottunk.

Dobogókõre pont a tervezett idõre értünk fel, negyed órás pihenés után délben indultunk tovább. Szegény kutyus nagyon elfáradt, lefeküdt a padokhoz, nem akart velünk jönni tovább, pedig hívtuk. Gyorsan leértünk Pilisszentkeresztre. Nem mentünk el Klastromkútra (mint ahogy két éve kellett), de jól követhetõk voltak a szalagozások, úgyhogy gyorsan meg is érkeztünk a Csévi-nyereghez. Vadmalac és Kornél fogadott minket újra, topikosokként sós mogyorót kaptunk, ami felettébb jólesett! Köszönjük! Innen még kocogtunk egy csomót a kerítés sarkáig, ahol egy jobb kanyart véve elkezdtünk a Vörös-hegyre felmászni. Itt nekem már eléggé elfogyott az 'üzemanyag', borzasztó magas pulzussal mentem, igaz erõvel még bírtam. Mindenesetre intõ jel volt. (A gulyás után szerencsére egybõl visszaállt normálisra.) A Vörös-hegy után még két kilométer kanyargás és leértünk a Kopár Csárdához. Itt már eléggé esett az esõ. Alig pár perccel voltunk kívül a hét órán. 53 kilométer, 2000 szint és 7 óra!!! Hihetetlen!

Benyomtuk gyorsan a gulyáslevest (nagyon finom volt!) és indultunk tovább, mindössze 12 percet töltöttünk a ponton! Nem mertünk sokáig maradni a sötétedés, lemerevedés és menetidõ miatt. Párhuzamosítottam a feladatokat: a levest állva ettem, közben az egyik padra feltéve a lábam nyújtottam. Amúgy rutinosan fél adag gulyást kértem csak, Ákibácsi bevállalt egy egészet. Meg is lett a hatása: megfeküdte a gyomrát, úgyhogy kicsit gyaloglósra fogtuk a dolgot. Így is a tervezetthez képest majdnem egy egész órával, négy után kicsivel beértünk Nagykovácsiba. 9 óra, 65km, 2400 szint!!! Nagyon jó!

Ákibácsi mondta, hogy ha enni látom, akkor üssem ki a kenyeret a kezébõl. :) Nem is lett belõle kajálás, pár perc múlva nyomtuk tovább, immáron csak mi ketten. Vörös-pocsolya, Petneházy rét még világosban jött. A lovasklub elõtt az erdõbe bejáratnál találtunk egy papírt H.G.-tól, amin megköszönte, hogy nem kispistázunk. :) A lámpát a Fekete-fejhez felfele kapcsoltuk be. Innen lefele szörnyû nagy köd kezdõdött, ami többé-kevésbé ki is tartott a célig. Szépjuhásznénál vizet vettünk, égõt cseréltem a lámpában (sajnos csak a halogén van meg, Ákibácsi adott normál izzót) és érzésre/emlékek alapján elkezdtünk nyomulni a János-hegyre. Felértünk, a pontõr sporttárs igen kemény idõjárási körülmények között álldogált ott. Esõ, szél, köd. Ezek ellen talán kissé sok fagyállót vett be, de akkor is szeretem azt az embert. :) A szolgáltatásként kínált csokik közül a zselés még jó volt, de a banános erõsen büntetõ jellegûnek bizonyult: többször visszabüfizett a célig, sõt, még utána is. :-( Brrr... Lekocogtunk Makkosmáriára, szerencsére elég jó volt itt még a terep. Makkosmárián Joeyline osztotta a bélyegzést. Nem néztünk egymás szemébe, mert nagyon a sátor mélyén volt. :) Meg is értem, csúnya idõ volt. Mentünk is tovább, már csak 6 kilométer volt hátra.

Innen csatlakozott hozzánk a második eb, akit Bubunak kereszteltem el. Az elsõhöz képest ez egy kegyetlen hülye kutya volt, állandóan a lábunkra lépett, láb elõtt volt. Már mi is erõsen bénák voltunk, 80 perc alatt tettük meg az utolsó hat kilométert. Ismeretlen terep, 3 méteres látótávolság, talán kicsi esõ(?), keresztbekutya, elõbb emelkedõ, majd erõs lejtõ, avaros, köves, csúszós, saras, térdfájós. A legvégén már mint vérbeli kocsisok dicsértük a terepviszonyokat. Egyre közeledtek Budaörs fényei, persze az utolsó szakasz volt a legrosszabb. Itt egyszer csak valaki a sötétbõl ránk köszönt. Egy helyi lakos jött szembe az ösvényen (kivilágítatlanul), õ feljebb lakik, és 2 db 5 literes kannával jött le vízért. Mondta, h képzeljük el, hogy õ télen is itt jár le minden nap, amikor jeges, havas a köves ösvény. Minden tiszteletem mellett nem tudtam vele együttérezni. Akkor már készek voltunk, én legalábbis teljesen. Elõként értünk be a célba 13:18 alatt. Pár perccel utánunk beért Kerékgyártó Péter és Gazdag Tamás(?), de õk 10 perccel utánunk indultak. Hát ez van. A sötét már nem a mi terepünk volt. A Kopár Csárdánál még egy óra elõnyünk volt. Ilyen fáradt még soha nem voltam, a célban elõjött minden bajom: éhes, fáradt, álmos, büdös voltam és fáztam. Elkezdtem enni a virsliket, de csak nagy küszködés árán maradt lent. Úgyhogy gyorsan(?) haza is mentünk.

Bár a végén nagyon leültünk, azért az 50-es és 65-ös részidõnkre nagyon büszke vagyok! A hosszútávhoz nemcsak fizikai állóképesség kell, hanem szellemi is. De a szellemi is két részbõl áll: az egyik, hogy bírjad a túrát, bírjad a végefele a szenvedést, de a másik is nagyon fontos: tudni kell várni az eredményre. Ezt rontottam el tavasszal, amikor nagyon bátrat vállaltam a Lemaradásra. Most tudom, hogy szinttõl függõen 65-75 kilométerig megy jól a dolog, jövõre megy ez még feljebb is. (Emlékszem, hogy milyen fájdalmas volt az elsõ maratoni távú túrafutásom.)

A célba nem küldtem száraz ruhát, de az esõáztatta polár valami eszméletlenül jól tartotta a meleget, nagyon meg vagyok vele elégedve. Össze sem hasonlítható a másik polárutánzatommal, már megszolgálta az árát.

Nagy gratuláció mindenkinek, aki részt vett ezen a nem kicsit nehéz túrán! Mindenkire büszke vagyok! Külön köszönet a rendezõknek, akik a két évvel ezelõttihez képest is jobb túrát rendeztek. Amit én láttam: kartonozás nem volt (vagy ha volt, hát nem elõttünk) :)), szalagozás, pontõrök a helyükön a hivatalos nyitás elõtt már akár fél órával, sok egyszemélyes pont, elég zord körülmények között. Köszönjük!

Részünkrõl köszönöm mindenkinek a bíztatást és érdeklõdést!

Ja, és megvan a következõ cél, ami még nem publikus, de Ákibácsival már megalakítottuk a munkacsoportot. :)