Schelcz Albert emléktúra 61km
Kellemesen hûvös a reggel, az égen vékonyka esõfelhõk látszanak, amikor a rajtnyitás után kevéssel leparkolok a vár alatti pihenõhelyen. Hosszú volt az út (távolságban és idõben egyaránt), így reggelizés közben átmozgatom elgémberedett végtagjaimat. Aztán nincs miért húzni tovább az idõt, nevezek és útnak indulok a KL mentén lefelé.
A vasúti átjárót keresztezve jobbra fordulok a K-en, a Csurgó-kútnál friss vizet vételezek, átkelek a kiszáradt Fekete-patak gázlóján és közben átnézem a kapott igényes itinert, próbálva elõre megjegyezni az útvonalat és a jelzésváltásokat. A Béla-rétnél a lapra bélyegzõ, a hátizsákba croissant, a derekamra meg a polár kerül, hisz innen felfelé visz az út, így fázni biztosan nem fogok. Csendes az erdõ, madárhangot is alig hallok, csak a lábam alatt cuppog idõnként az enyhén saras út. A Cseresnyés-patak vékonyan csörgedez, a szederbokrok gyümölcstõl roskadoznak (érett szemet még nem találok), a Saj-kút is megvan még, a hangyák a szokott helyen szorgosan szaladgálnak, a feladatát vesztett magányos létra még áll, én viszont szépen haladok felfelé.
Kevéssel a Foltán-kereszt elõtt beérem Halimát, kivel az idõközben eleredõ esõben együtt érünk fel a pihenõhöz. Itt a pontõr egy vödörnyi ribizlivel és vízzel kínál. A magam részérõl mindkettõbõl fogyasztok. Az esõ nem akar alább hagyni, így felveszem a dzsekit, elköszönök Halimától (õ a 40-es távot nézte ki magának mára) és a K négyzeten gyalogolok tovább. A kényelmesen széles erdei utat a jelzés elhagyja egy kis szakaszon (meredek, keskeny ösvény rövidít), hogy a Musli-forrás melletti vadászháznál megint visszatérjen rá. Még esik, de a fák lombja között már átszûrõdik némi napfény is. Hárombarát-nyereg, Dobó-bérc és már hallom a Rakottyás-patakot – megérkeztem Királyházára.
Az aszfalton, a Kemence-patakot követve kutyagolok le a Király-kútig, ahol terülj-terülj asztalka, akarom mondani csomagtartó vár. Kisüt a Nap, lekerül a dzseki, közben megkóstolom a házi málnaszörpöt, körtét eszegetek, miközben lekvár fõzésrõl csevegek a nagyon kedves pontõr hölggyel. Szalagok segítenek feljutni a Knégyzetig, amin a Királyházára való visszajutás igen kalandos. Vezet az út bokrok között, féllábszárig érõ fûben, vastag avarral fedett hegyoldalban, szinte láthatatlan ösvény mentén (sokat segítenek a sûrûn felfestett jelzések és a szalagok), majd át a hegyen és becsatlakozva a P jelzésbe.
Szeretem ezt a részt is, a hangulatos hidakat a patak felett, a Tûzköves-forrásnál kialakított pihenõhelyet (itt most is ég a tûz és kellemes illatok áradnak felém), a nehezen járható, ám annál vadregényesebb ösvényt a kövekkel, szép hegyoldalakkal. A Phszög jól kiszalagozott leágazásától aztán kezdõdik a túra legnehezebb szakasza, a Pogányvárra vivõ meredek és hosszú emelkedõ. Lent a pataknál ugyan egy szalamandrát sem láttam, itt viszont két helyen is legális pihenõt engedélyez számomra egy-egy szép példány. A csúcson feljegyzem a kódot és kényelmesen megebédelek. Esés nélkül lejutok a csúszós lejtõn, majd gyors léptekkel gyalogolok tovább a Csóványoson keresztül egészen le, a Foltán-keresztig. Közben hihetetlen színû vadvirágok garmadájával találkozom, és újból megígérem magamnak, hogy egyszer tényleg a kis növényhatározóval felszerelkezve jövök el ide kirándulni.
A reggeli ribizlibõl még van egy kevés (segítek is az eltûntetésében) és a finom, hûs víz is jól jön most. Pár rövidtávos túrázó nyomában indulok tovább a K négyzet másik ágán, hogy aztán idõnként bele-bele kocogva ereszkedjek le egészen a Spartacus kh-ig. Innen rövid, de annál combosabb kis kaptató, egy feltételes EP, majd a Suta-berki nyiladékon egészen Királyrétig jutok. Ákosnál eszem-iszom (a túra szolgáltatása a virsi és mellé a választható folyadék) és újra borongóssá váló idõben indulok el a Kisinóci th felé.
A Királyréti mezõn áthaladva egy szarvascsapatra leszek figyelmes, jó pár percig szemlélem mozdulatlanságba dermedve a gyönyörû állatokat. Közben az esõ újra rákezd és hatalmas dörgés is hallatszik, de mire lejutok a mûútig, mindkettõ abbamarad. Kóspallagon gyors bélyegzés a kocsmában, majd rövid megálló a nyomóskútnál és máris a K+-en a Tar Péter-hegyre tartok. Hosszú lefelé jön innen egészen Szokolyáig, de most egészen elviselhetõvé teszi a lentrõl hallatszó zeneszó, ami a kisvasút felõl szól.
Lent újabb kocsma és újabb bélyegzõ, majd egy helybéli hölggyel együtt indulok ki a vasútállomás felé. Útitársam nem nagyon akarja hinni, hogy Nógrádra megyek, de nem a hamarosan érkezõ vonattal, hanem gyalog. A híd után elválnak útjaink, én a P+ mentén haladok tovább.
Megint változatos az útvonal, hol fent, hol lent, sínek mellett, hegyoldalban, igazán csúszós, sáros részeken, mély árkokon le- és feljutva visz a túra. Közben mindkét irányba hallom és látom elhaladni a vasúti szerelvényeket. A Róka-hegyre lépcsõvel kezdõdik a feljutás, majd keskeny, egyszemélyes ösvény jön, ami egy idõ után kiszélesedik és a meredeksége is enyhül. Az utolsó kód is felkerül az itinerre, már csak a célba való bejutás marad feladatul. Gyorsan letudom a hátralévõ pár kilométert és már vége is a mai túrának.
Kellemes nap volt ez, szép helyeken vezetõ útvonallal, kedves szervezõkkel, nagyon jó ellátással – így ha csak lehet, jövõre is itt leszek! |
