Palóc expedíció 40 km
Fotóalbum a túráról megtekinthetõ itt:
http://indafoto.hu/zete/paloc_expedicio_40_2012
Ezt a túrát már hónapok óta nagyon vártam. Fõleg, mióta a júliusi Budapest Terep Maratont egy utolsó perces lesérülés miatt ki kellett hagyjam. A közben eltelt egy hónapban csak sétatúrákon vettem részt, ennek - és a beköszöntött oltári hõség - ellenére egy hét óra körüli idõt terveztem magamnak.
Hajnali kelés után aszódi átszállással utaztam Balassagyarmatra. Már ez az utazás is felejthetetlen volt: keresztül vasúttal (egykocsis BZ) az egész Cserháton (Palócföldön). Már az útbaesõ vasútállomások leírásával egy komplett szociológiai elemzést lehetne eszközölni a Cserhát jelenlegi viszonyairól. Acsa és Galgamácsa állomásokon nosztalgiával gondoltam a néhai Corvin 80 túrára, amit nem kell bemutatni azoknak, akik egyszer is kipróbálták :-)
A Palóc múzeum elõtt palóc ruhába öltözött rendezõk - én nem tudtam errõl - már olyan jókedvre derítettek, hogy nem számítottam arra, hogy ez felül lehet múlni - aztán késõbb kiderült, tévedtem :-) Néhány fotó, csomagleadás után hét óra 40-kor elindultam. A sínek feletti átjárónál utolértem a Bubu vezette csapatot, miközben sikertelenül tudakoltam tõlük, hogy mennyit is fognak menni. Kiérve a városból, nagyszerûen futható terepen találtam magam. Tekintettel az erõsödõ melegre (pedig még nem volt nyolc óra!) kocogni kezdtem. Úgy gondoltam, amíg nem lesz 35 foknál több, addig kell inkább nyomni, ki tudja, utána hogy fogom bírni. Így aztán igen gyorsan elértem a Segítõ Szûz forrást, majd egybõl indultam is tovább. Elértem a füvészkertet, amin a rendezõknek hála- most átvezetett az útvonal, ellentétben a hivatalos tusitaúttal. Csodás látvány volt, minden szuperül rendben volt tartva, remélem, jó sokáig így is marad! Ezután erdõben vezett az út jó sokáig, majdnem egészen Ipolyszögig. A falu szélén egy kiváló minõségû gyepszõnyeggel rendelkezõ focipálya mellett vitt az út és jókora felirat serkentette szurkolásra a labdarúgás helyi híveit. A faluban felfedeztem egy kicsiny kocsmát, ide betértem egy üdítõre, majd irány tovább. Teljesen át kellett szelni a falut, majd ki az aszfalton a fél km-re lévõ parkolóhelyig. Itt volt a második pont. Eddig nagyon jól ment minden, innentõl viszont beköszöntött a homok. Igyekeztem kilépni, ahogy lehetett, de itt egyszerûen nem tudtam kocogni (de gyalogolni se volt épp könnyed). Egy kanyar, majd még egy, és utolért Múzsla, természetesen bringával. Pont a megfelelõ helyen ahhoz, hogy eltévesszük az utat. T elágazás jött ugyanis, és a balra menõ ágon fehér jelzésalapok voltak, nosza akkor menjünk arra. Így szépen lejutottunk együtt Ipolyszög szélére, a vasúthoz. Aztán pedig irány vissza, de hamar megtaláltuk a dolog jó oldalát: több idõnk maradt beszélgetni. Õ természetesen a teljes, 100 km-es távot tervezte, és most is csak a homok akadályozta meg, hogy azonnal elsiessen mellettem. Így viszont elsõrangú edzõpartner lett, mert ahol lehetett, én kocogtam, õ pedig bringával küszködött a homokban :-) Így együtt jutottunk el a harmadik pontig, ahonnan egy elég hosszú kaptató kezdõdött Csesztve elõtt. Az elején még szintén együtt mentünk, majd az aszfalt közelében sebességet váltott és csakhamar nyomát sem láttam.
Meglepõen hosszú aszfaltozás után értem be a faluba, ahol utolértem egy csapatot, akik egy hatalmas napernyõt cipelve tolták a km-eket. A helyi élelmiszerboltban volt a negyedik pont, ismét hagyományõrzõ viseletben a pontõrök, és a fõrendezõk is feltûntek. Egy sör, majd még egy, plusz fél liter víz, és alig bírtam enni egy vékony szeletke kenyeret, annyira nem kívántam az ételt.
Kicsit többet maradtam, mint terveztem, de végül nem bántam meg, mert a következõ faluban, Szentén nem volt nyitva a kocsma :-) Egy kis kaptató, és egy gyönyörû kilátást nyújtó dombra értem föl. Innen nagyon jól futható terep jött - de a pokolira erõsödött hõségben egyszerûen nem ment a futás. Szinte parázslott a fejem a kalap alatt, féltem, hogy teljesen kidõlök, ha nekiindulok. Egy rövid erdõs szakasz után megint totál nyílt terepen mentem egészen a faluig. Az italbolt zárva, pedig elõtte a padon kinthagyott sörösüvegek, poharak jelezték, hogy az egység amúgy mûködik. Ismét hagyományõrzõ ruhás pontõrök, felülmúlhatatlan ledvességû invitálás fogadott, sok gyümölcs az asztalokon, de semmit nem tudtam enni belõlük.
A falu szélén egy szerpentinúton emelkedtünk egyre feljebb, majd ismét földutakra tértünk. A lehetõ legkedvezõbb volt a futásra, csak nem most. Legalább is nekem. Elõttem két gyorslábú túrázót követtem egy jó darabig, õk még épp bírható tempót diktáltak. Minden egyes kanyar után reménykedtem, hogy zárt terep fog következni, de csak nem akaródzott. Gyakorlatilag innentõl végig napsütötte, vagy inkább perzselte tájon küszködtem végig magam. A Mohora elõtti mûútat elérve már minden egyes fa méternyi árnyékáért is hálás voltam. Az ellenõrzõ pontot 7 óra 5 perc menetidõ alatt értem el. Ennél jobbat ezen a napon azt hiszem, semmilyen szín alatt nem tudtam volna hozni. Csak egy pohár vizet ittam, és a felkínált süteményekbõl párat egy pohárba rejtve indultam a célhoz. De elõtte a Mámor nevû egységet céloztam be, mint szinte mindenki. Bementem, kértem egy sört. A csapos meg elõvett három üveget és egybõl ki is nyitotta majd egyszerre elém tolta. Mikor helyesbítettem, hogy csak egyre gondoltam, szó nélkül visszahúzott kettõt. Erre én gondoltam meg magam, és egyet még visszavettem :-) Kint az árnyékos teraszon kb. 5 perc alatt elfogyott a két üveg tartalma. Ezután már nem esett jól a pincesorhoz felbattyogni, dehát ugye ott volt a túra vége. Ismét ennivalóval kínáltak, de ismét csak nem tudtam enni semmit. Viszont kaptam egy gyönyörû, falra akasztható díjazást, és örömmel konstatáltam, hogy végre valakik vittek egy kis innovációt a teljesítménytúrák oklevél+kitûzõ díjazásainak világába :-)
Hazafelé ismét BZ vonatozás várt rám, immáron egy háromkocsis szerelvényen. De olyan élményekkel a fejemben, amiért bõven megérte ebben a kegyetlen hõségben ide eljönni. Ezekbõl csak egy dolgot emelek most ki: az egész rendezvénybõl nem csak a meleg sütött, hanem az is, hogy az útvonal kitalálói mennyire szeretik Magyarországnak ezt a részét, a Palócföldet. Nekik tényleg szûkebb hazájuk, pátriájuk, aminek a megismertetéséért hajlandók olyan sokat és olyan jó szívvel tenni, amire mások egyszerûen nem lennének képesek.
Ezúton is ?h?á?l?á?s?a?n? k????öszönöm?,? ?h?o?g?y? ?l?é?t?r?e?j?ö?t?t? ?e?z? ?a? ?t?ú?r?a? ?é?s? ?o?t?t? ?l?e?h?e?t?t?e?m?.? ?
|
