Túrabeszámolók


Palóc Expedíció

EvelynTúra éve: 20122012.08.29 02:41:19

 Palóc  Expedíció


 


Kifejezve tiszteletemet,


a Palóc expedíció szervezõi irántit,


(elnézést az olvasótól, ha a rímek sora kicsit sántít),


elmesélem mindazt, mit átéltem,


mialatt a palóc földet átszeltem.


 


2012 Lajos napjának reggelén,


a nem egyszerû logisztikán átesvén,


a túrázók a rajtnál gyülekeztek,


mit a balassagyarmati Palóc Múzeum udvarára tettek.


 


Péter, Brigitta és Attila


a  nevezõket népviseletben fogadta.


Kezdetben volt  egy kis kavarodás,


de végül zökkenõmentes lett a rajtolás.


 


Megkaptuk a leírást és a térképet,


látva az út hosszát, néhány ember elképedt.


Úti holminkat magunkhoz vettük,


a többit szállítási célból letettük.


 


Kilépve a kapun fordultunk jobbra,


majd az irányt a zöld és a sárga sáv mutatta.


Néhány kanyar után kiértünk a Nyírjesbe,


aztán tavak mentén mentünk, frissen lépkedve.


 


Történt egy dolog, minek mindenki örült.


Kis csoportunk egy új taggal bõvült.


Hangadónk rögtön felkarolta,


s csapatunk tagjait anekdotákon át,  bemutatta.


(Tiszta idõben kilométerekre hallatszik szépen zengõ hangja,


ezzel társait éjszaka is éberen tartja)


 


Alig  fogtuk fel, hogy ismét láthatjuk egymást,


megtaláltuk az elsõ pontot a Segítõ szûz forrást.


 A túratársak más mozgalom teljesítésére is találtak módot,


Felkutatták és felírták a megtalált kódot.


 


Továbbmenve  tapostuk a homokot kissé morogva,


aztán betértünk a még nem látott vadasparkba.


Táblák hirdetik, hogy láthatunk itt fát és vadat,


de ezek még a fejlõdés elején tartanak.


 


A továbbiak során tapostunk még egy kis aszfaltot,


és máris elértük az ipolyszögi ellenõrzõ pontot.


Régi túratársak egymást felismerték,


forró öleléssel a másikat üdvözölték. 


 


A következõ szakasz már erdei úton haladt,


sajnos az út mentén parlagfû is akadt.


Csavarta  is az orromat rendesen,


tüsszögtem egy párat, remélem csendesen.


 


A kaptatótól kimelegedve és szuszogva,


sikerrel  értünk fel a Kecske dombra.


A lejtõn egy kicsit lehiggadtunk,


és máris a harmadik pontnál  voltunk.


Az ügyesek jutalmukat megkapták,


szomjukat jó Palóc  sörrel olthatták.


 


Újabb 120 méter szintet leküzdve,


beértünk a faluba , minek neve Csesztve.


Elcsigázva léptünk  az élelmiszerboltba,


mely hely túránk negyedik ellenõrzõ pontja.


 


Itt van egyik szervezõnk is Brigitta,


ki a meleg miatt alsó szoknyáit ritkítja.


Mindenkinek jár a finom hagymás-zsíros kenyér.


A pénz, mit  sörre költünk egy vagyonnal felér.


 


Túratársunk úgy dönt, jöhet a nap poénja,


mit eddig kezében szorongatott, a napernyõt kinyitja.


Az idõjárás elõrejelzést megnézte,


majd a túrabotot napernyõre cserélte.


A fotósoknak rögtön felderült a képe,


kiváló témát kaptak lencsevégre.


 


Az idõ dél felé járt, árnyékot nem kaptunk.


Egyre lassabban és  szomjasabban caplattunk.


Idõnként meglibbent egy gyenge kis szellõ,


mire vágytunk, inkább egy nagy esõfelhõ.


A gyönyörû tájat imitt-amott láttuk.


Õszintén? Már csak a frissítõ pontot vártuk.


 


Csapatunk Szente falvára berontott,


és kereste a legközelebbi italboltot.


A kocsma azonban zárva vagyon,


mit a kocsmáros  veszített, nem kis haszon.


 


Aztán megláttuk, hogy a pihenõ parkban,


a túrázóknak királyi ellátásuk  van.


Az asztalon mi szem-szájnak kedves,


szemünk a hálától szinte nedves.


A gyümölcsök, sütemények, szörpök egymást érik.


A túrázók a szentei asszonyok munkáját dicsérik.


A kiszolgálást Rita irányítja,


Mit visel  az szentei népi ruha.


Felül kék színû rajta a „mente”,


de a cipõjét már õ is levette.


Elidõztünk volna még pár pogácsára,


de szintidõnk miatt, vettük az irányt Mohorára.


 


Közben, ez igazán nem okozott gondot,


megtaláltuk az elsõ feltételes pontot.


Bár lehet, hogy ez még Szente elõtt volt ott?


Bocs, ha a kronológia kissé megbomlott.


 


Mohorai parkban hamar letudjuk a pontot, mert az hírlik,


hogy a szomszédban az italt, igen hidegen mérik.


(Bár én egy kókusz-kockát befaltam.


Kedvencemnek ellenállni nem tudtam.)


 


A csábításnak engedtünk,


egy kis frissítõt rendeltünk.


Az egyik asztalnál  helyi törzsvendég ült,


Látszott,  már nemcsak a melegtõl szédült.


Hirtelen ötlettõl vezérelve, kezét vállamra téve,


fülembe sugdosott, intim szférámat sértve.


 


Azonban csapatunk  egyik lovagias tagja,


Az alkalmi udvarlót udvariasan elhajtja.


Utólag is hálás köszönet érte,


hogy túratársnõje erényét megvédte.


 


Mindezen jót derülve, felmentünk a Dolinkai pincesorhoz.


Meleg kolbászt kaptunk, ha nem is nagyobbat, mint egy orrhossz.


Persze ez nem igaz, csak a rím kedvéért írtam!


Elég volt az, megenni alig bírtam.


 


Videokamerával  kezében,


modern krónikásunk is megjelent éppen.


Rögzítjük élményeinket örömmel,


van aki képpel, van aki szöveggel.


 


Evés közben egy-két pajzán megjegyzés is esett,


de felnõttek körében ez már megengedett.


 


Egyesek el-eltûntek egy pincében ottan,


azt mondták ,  lent finom hideg bor van.


 


Lassan felszedelõzködtünk,


és teli gyomorral az emelkedõnek estünk.


Kitartóan a piros sávot és a szalagozást követve,


jutottunk el nógrádmarcal szívébe.


 


Mire odaértünk felforrt az agyunk.


Hûsítésként citromos vizet kapunk.


Hellyel is kínálnak, de nem ülök le veszélyes,


lábaimat újra indítani egyre kisebb esélyes.


Csapatunk egy részét hátrahagyva,


indultunk a következõ hosszú etapra.


Egy darabig az utánunk érkezõkkel szembe mentünk,


Hál’ az égnek nem azért, mert eltévedtünk.


 


Õzet láttunk, ki vacsorázni készült.


Csapatunk kis idõ múlva kiegészült.


Lassan száll lefele az enyhet adó, jóságos  este,


Lassabban közeledik a Palócok vigyázó nagy keresztje.


Hiába lát el fáradt szemem odáig,


le kell járni a lábam még bokáig.


 


Mielõtt úgy éreznénk végünk,


Herencsényre beérünk.


Mi felesleges letesszük a fonóban,


s megjárjuk a Kálváriát, valóban.


Leereszkedve közbeesõ célunk a kocsma,


innen tértünk a fonóba vissza.


 


Több, mint hatvan kilométer mögöttünk,


Kicsit leülve süteményt ettünk.


Erõnk nagy részét a tûzõ Nap kiszívta,


 kevés eséllyel kelhettünk az éjszakával birokra.


Azonban energiánkat a túrós lepény növelte.


Átöltözve, bizakodva indultunk el a sötétbe.


 


Utunk mellett volt egy magasles,


alatta két rókafi zsákmányt keres.


Csodálkozva nézik a csapatot.


Ki zavarja meg a vadászatot?


 


Hét kilométer után a Korona presszót megtaláltuk,


az OKT-s bélyegzõt ügyesen használtuk.


Frissítettünk, majd tovahaladtunk.


 


Dobos-kút volt a következõ pontunk.


Itt kenyeret kaptunk, minek neve cigány.


A forráskódot hova tették? A mai napig talány.


A kutatást feladva,


indulunk utunkra.


 


Amint az ösvényen álmosan sétálunk,


egy Wartburg zavarja meg éber álmunk.


Mögötte egy motor kotor,


nyomukban szállingózik a por.


Félreállunk, menjenek el, hagyjuk,


majd a levegõt a portól, szemünkkel-szánkkal megtisztítjuk.


 


 Hollókõ volt a következõ állomásunk.


A faluban némi tévelygés után rátaláltunk


a Pajtakert nevû barátságos  helyre,


minek egyik nevezetessége a kemence.


A pontõrök ezt ki is használták,


a túrázókat meleg lángossal kínálták.


Õk is fáradtak már, volt esemény nem kevés,


például egy kocsmai verekedés.


 


Tiltakozik igen erõsen a lábunk,


erõnket összeszedve felállunk.


20 kilométer mi még ránk vár,


kicsit nehezebb ez a vártnál.


 


Nemsoká elérjük a kerékpárutat,


Kínomban nézem a csillagokat.


Végre megkerüljük a tökföldet,


Soha nem érjük el a Kavicsos-hegyet?


Mire a pecsétet begyûjtöm egy örökkévalóság.


Egyre jobban rám tör az álomkórság.


 


A túra utolsó 12 kilométere emlékeimbõl kimaradt,


valószínû  „zombi” üzemmódban tettem meg az utat.


 


Végre valahára  Szécsényben


a cél küszöbét szerencsésen átléptem.


Úgy néz ki, ezt a százas túrát is túléltem,


de levontam a tapasztalatot keményen:


A jövõben ezek számát ritkítom,


mert a lábam elõbb-utóbb „kinyírom”.


 


A fejembõl révetegen kifele bambultam:


„Istenem, az elmúlt majd’ huszonkét órában hol voltam?”


De a  szervezõk lelki világomat hamar helyre rakták,


amikor a gyönyörû oklevelet kezembe adták. 


 


A túrából a szép emléken kívül egy vízhólyag is maradt.


Tanulság: máskor igazítsd meg jobban a zoknidat!