Lakótelepi Piknik - 21 km-es táv
A rajt pavilonok kisebb csoportja volt a dunakeszi lakótelep 10 emeletes panelházai között. Kicsit aggódtunk, hogy a túra sokat fog menni betonon, ehhez képest a rajt után 2 utcasarokkal elhagyjuk a lakótelepet, és új építésû, jó karban levõ lakóházak között folytatjuk utunkat. Pár 100 m múlva ezek a házak is elfogynak, s a rajttól számított negyed órán belül kiérünk a lakott területrõl. Ártéren bóklászunk az 1. pontig, ahol a vízmûtelep sorompóján levõ csíkok számát kell felírnunk az igazolólapra. Az 1. és a 2. pont között továbbra is az ártéren haladunk: tágas mezõ, kellemesen jár a szellõ, a bátrabb túratársak sorra szabadulnak meg pulóvereiktõl. A 2. pont alig 2 km múlva egy patakpart: a hídon levõ számot kell leolvasnunk.
A 2. pont után röviddel utolér minket a beígért futó záporok egyike - egy kiadósabb példány. Esõkabát, ernyõ elõ, kinek mije van. Balra az ártéri mezõ, jobbra tõlünk veteményes kertek szegélyezik utunkat; némelyik udvarban lábasjószágok is találtatnak. Szintén kb. 2 m múlva érjük el a 3. pontunkat, ahol döbbenten tapasztaljuk, hogy a beharangozott 0 m szint ellenére komoly kaptatót kell legyûrnünk: egy kis dombot. :) (A túra szintje így nem 0, hanem kb. 10 m. :) ) A dombtetõn pontõr, pecsét, alma és szódavíz vár minket. Ez a temetõdomb.
A zápor közben elállt, így almát ropogtatva haladunk tovább a Felsõtabán utcában, amely a régi korok hangulatát idézi klasszikus, de túlnyomórészt felújított parasztházaival, bájos kis udvaraival. Rövid kanyargás után az óvárosban, elérjük a 4. pontot, amely a polgármesteri hivatal elõtti terecske. Az esõs idõben senki sem ücsörög a padokon, pedig a szép parkban van egy kis szökõkút is, illetve egy könyvet formázó emlékmû. Ez egyben a 4. pont is: a könyv egy pélbánosnak (ha jól emlékszem) állít emléket, a kérdés, hogy hányban született az öregúr.
Felírjuk, majd a következõ pontig vezetõ szûk 1 km-es szakaszon ismét lakott területen haldunk. Átkelünk a vasúti sínek alatti aluljárón (nagy tábla figyelmezetet minket, hogy ne csörtessünk át a síneken, mert az elmúlt 5 évben 11 halálos baleset történt itt). A sínek túloldalán már meg is pillantjuk az 5. pontot, a trianoni emlékmûvet, ahol a balról 4. kopjafa felirata a kérdés. A válasz valamely elcsatolt város neve, talán Nyitra, ha jól emlékszem.
Az 5. és a 6. pont között túránk 2. leghosszabb szakasza következik. Ennek elsõ felében a lóversenypálya kerítése mellett, az autóúttal és a vasúti sínekkel párhuzamosan haladunk. Ez a rész nem túl érdekfeszítõ, csak néhány, hátulról hirtelen feltûnõ és mellettünk elhúzó biciklista teszi izgalmasabbá. Szerencsére hamarosan lefordulunk balra, a lóversenypálya végénél kezdõdõ lakott területre. Jobbról építésû villák, balról a határ: a távolban a vitorlázó reptér látható. A házak idõvel elmaradnak, s mi elérjük a 6. pontot, amely egy Árpád-kori templomrom. Pontõrök, pecsét, Americana csoki és szódavíz a jutalmunk.
A templomrom után mezõkön haladunk tovább; egy felüljárón átkelünk az autópálya felett, és egy vasúti mellékvágányon. Nézzük, hogy vajon milyen állomás lehet, amelyet érintünk: talán Alag, de a tábla olyannyira össze van graffitizve, hogy nem derül ki az igazság. Igazi alföldi túrákat idézõ tájon haladunk, susnyáson átal, néhány házból álló majorságon keresztül, egy árva ipartelep mellett. Késõbb elérjük a 7. pontot, a sikátorpusztai templomromot. Ez egy szántóföld közepén, egy facsoport rejtekében található: szalagozás nélkül aligha leltük volna meg. Felírjuk a táblán szereplõ évszámot, kicsörtetünk a csalitosból, majdan újabb, az elõzõnél valamivel tartósabb zápor kap el minket.
Pont jókor, ez a szakasz ugyanis túlnyomórészt erdõben vezet. Akik nem hoztak esõkabátot, beállnak néhány sûrûbb facsoport alá; mi nem állunk meg, haladunk tovább hõsiesen. 7 hónapos kislányunk eddigre már rég bealudt a férjem hátán; az elején még lelkesen nézelõdött, most már úgy döntött, ennél kényelmesebb módon teljesíti a túrát, s míg mi baktatunk, õ mélyen alszik. Visszaúton ismét átkelünk az autópálya felett (másik úton, mint idefelé), ismét érintjük az Árpád-kori templomromot (az itteni pont már bezárt), de mindössze kb. 100 m-t haladunk ugyanazon az útvonalon, amelyen idefelé, majd lefordulunk jobbra, s a horizontig nyúló mezõn keresztül a távolban felsejlõ hangárok felé vesszük az irányt.
Az esõ hol eláll, hol újrakezdi, az esõkabátot hol le, hol felveszem, végül az egyszerûség kedvéért rajtam marad. Szabadon jár a szellõ a pusztaságon, de idõ közben kiderült az ég, a nap hét ágra süt. A harmadik hangárnál van a pont; látunk közben egy ponyvával letakart helikoptert és egy Malév gépet; a pontõr és pár túratárs egy kis vitorlázó repülõgép mellett fogad minket, ezzel mehet egy kört, aki szeretne. A gyerekkel körülményes lenne, így mi kihagyjuk a lehetõséget, de a pecsétet azért megkapjuk. Majdan befordulunk az erdõbe; külterületi majorság kis házai szegélyezik elszórtan az utunkat, amidõn immár teljes mértékben esõtlen és derûs idõben hamarosan elérjük a lóversenypálya kerítését a túlsó oldalról (gyepnap: kedd és péntek), majd pillanatok alatt beérünk Dunakeszi szélsõ házai közé.
Az utcák között egy kicsit elkavarunk, egy utcával lejjebb érjük el a fõutat, de a körforgalmat, amelynél át kell kelnünk a vasúti felüljárón, így is megtaláljuk. Átkelünk, visszaértünk a temetõ kerítéséhez, ahol a járdán a "Keszi" nevû települések nevei olvashatók; az a kérdés, hogy melyik található Dunakeszivel szemben. Már nem emlékszem rá, de felírjuk. Megtekintjük az emlékmûvet, amely az itiner szerint gólya, szerintünk inkább turul.
Közel a következõ pont, egy templom, ahol leolvasunk egy évszámot a feszületrõl, majd a távolban már látszó lakótelepen keresztül rövidesen elérjük a célt. Kapunk egy szép oklevelet, egy ajándékcsomagot, amelyben a fõszponzor által gyártott vitamintabletta, lufi és olvasnivaló található, és rendelhetnénk bográcsgulyást is, de inkább nem várjuk meg, mert még csak most kezdték fõzni.
A célban idõ közben felállítottak egy ugrálóvárat a gyerekeknek (a mi lányunk még kihagyja), van kirakodóvásár a környékbeli lakosok részvételével, és egy játékos pálya is. Mivel már elég éhesek vagyunk, nem idõzünk sokat, hazaindulunk.
Nagyon kellemes kis családi túra volt. Röviden így összegezném:
-oklevél: szép, színes, fényképes
-útleírás: követhetõ, van térképvázlat is, ez is követhetõ
-hátrány: NEM KAPTUNK KITÛZÕT :( (A lufit betettem a kitûzõgyûjteménybe, de az azért mégsem ugyanaz...)
-nehézségi fok: Nagyon könnyû, gyakorlatilag végig sík terep, bárki számára teljesíthetõ! 7 hónapos kortól ajánlott. :)
-szervezõk: barátságosak, segítõkészek, kedvesek
-hangulat: jó :) Sokan voltunk az esõs idõ ellenére is, 0-100 éves korig.
-ár: 250 Ft-ot igazán megért. :)
-táj: Szép, alföldi táj, rónák végtelenje meg minden. :)
-összegzés: Kellemes, jó kis túra volt, örülök, hogy eljöttünk, de jövõre, légyszi, legyen kitûzõ!! :)
Köszönjük a szervezést, nagyon jól éreztük magunkat! Ajánlom mindenkinek! :) |
