Dûlõkeresztelõ 14 km - avagy tájékozódási kalandtúra Budán
09:00-ig volt a rajt, mi 08:40 körül értünk oda. A szervezõket képviselõ 1 db lány (kezében egy nyugtatömbbel) közli a jelen levõ, 15-16 túrázni vágyóval, hogy már nem lehet elindulni a túrán, mert elfogyott a nevezési lap és az itiner. Majdan, visszariadva a (jogosan) felbõszült tömeg haragjától, mindenkinek ad egy félbetépett A/4-es lapot. A nap kellemes meglepetéssel indul: nevezési díjat fizetnünk nem szükséges.
Mi félbehajtjuk saját fél lapunkat, egyik fele az én itinerem lesz, másik a férjemé. Még otthon elolvastuk a túrakönyvben az útvonalat, amely nagy szerencse, hiszen útleírásunk nincs. Emlékeinkben él tehát az, hogy az elsõ pontunk a Határ-nyereg. Mivel õshonos budapestiek vagyunk, szerencsére nem okoz gondot az odajutás.
A Határ-nyeregben egy újabb kislány fogad minket, s ittjártunkat bizonyítandó mindkét itinerünkre (értsd: papírfecnink mindkét felére) kanyarít egy-egy aláírást, ráírja a rajtszámunkat, illetve azt, hogy Határ-nyereg. (Precizitása példás: mindenhol máshol csak egy árva aláírást kapunk, ha õ nem írja rá, nem lenne rajtszámunk se...)
Szintén a pontõr kislány érdeme, hogy ISMERI AZ UTAT!! Mivel az útleírással kapcsolatos emlékeink haloványak (azt nem mondták elõre, hogy be kell magolni az útvonalat és fejbõl kell jönni...), a segítségét kérjük, õ pedig elárulja, hogy a következõ pontunk az Árpád-kilátó.
Megköszönjük szépen a bõséges ellátást (amelyet az "itinerünkre" kaptunk), valamint az útbaigazítást, és folytatjuk az utunkat. Közben azon tûnõdünk, hogy mi vagyunk a 39-es és a 40-es... Ez vagy azt jelenti, hogy elõttünk már 38 embernek nem jutott nevezési lap, vagy azt, hogy 40-nél kevesebb nevlapot gyártottak...? Rejtély...
Szóval, Árpád-kilátó. Út közben néhány kiránduló osztály jön szembe. Dohányoznak, ordenáré módon üvöltöznek, a lányokon körömcipõ van. Telefonjukon hangosan hallgatnak valamit, ami szerintük bizonyára zene. Az a benyomásunk támad, hogy nem profi természetjárókhoz van szerencsénk a személyükben.
Az Árpád-kilátónál egy nagyon kedves és segítõkész pontõr bácsi fogad minket. Aláírja a lapunkat, és kérdésünkre a legnagyobb jóindulattal közli, hogy fogalma sincs, merre kell tovább menni. Nekünk halványan dereng, mintha otthon azt olvasuk volna, hogy a Szépjuhászné a következõ pont, így erre indulunk el. Az Apáthy-szikla elõtt nem sokkal utolérünk egy túratársat, aki tõlünk kérdezi, hogy mi a következõ pont?
Vak vezet világtalant, gondolom, majd megegyezünk abban, hogy neki is a Szépjuhászné dereng. Oké, tegyük fel, hogy a Szépjuhászné a következõ pont, de hogyan jussunk el oda? Mert a zöld a Normafához vezet. Rövid tanakodás után úgy döntünk, lemegyünk a zöldön a Budakeszi útig, majd ezen - a 22-es busz vonalát követve - felsétálunk a Szépjuhásznéhoz.
Következik tehát a zöld jól ismert, lépcsõzõs szakasza, csak éppen most a kellemesebb irányból. Apáthy-szikla, Battai-lépcsõ, Pasarét, Fekete István utca, Szerb Antal utca. Itt becsatlakozik és jobbra elfordul a zöld +, teszünk hát egy próbát, elindulunk rajta a Ferenc kórház felé. Rövid kanyargás után többnyire úttalan utakon az erdõben (mert a házak hamarosan elfogynak) visszalyukadunk a zöldnek egy lentebbi szakaszára. Szóval ez nem jött be.
Viszont legalább ismét ismert úton vagyunk. A volt Hárs-hegyi campingnél csatlakozunk rá a Budakeszi útra, itt az elsõ buszmegállóban megnézzük, hogy 3 buszmegállóra vagyunk a Szépjuhásznétól. Felsétálunk tehát; a Szépjuhásznénál utunk keresztezi a másik mai túra, az Óbudai útvonalát, így néhány ismerõssel is találkozunk, akik azon vannak.
A Szépjuhásznétól tehát egy darabig együtt haladunk az Óbudain levõ haverunkkal. Újabb ok az örvendezésre: VALÓBAN a Szépjuhászné volt túránk következõ pontja! Itt tudjuk meg, hogy a Kaán Károly-kilátó is pont nekünk.
Szóval, pecsételtetünk... akarom mondani, aláírást gyûjtünk odafent is.
Lentebb elválnak útjaink a haverunktól, mert õ a sárgán megy tovább a Hûvösvölgybe, míg a mi célunk a Nagyrét, utunk pedig a sárga kör. A rét szélén összeverõdünk pár túratárssal, akikkel azon tanakodunk, hogy oké, hogy Nagyrét, de azon belül vajon hol van a célunk? Merthogy a Nagyréten ma nagyobb a népsûrûség, mint egy átlagos szerda reggel a József körúton.
Egy nagyobb csoportosulás mellett döntünk végül, akiknél asztalok vannak, s ezeken kaja. Megkérdezünk egy hölgyet, aki a kenyereket keni, hogy ez-e a Dûlõkeresztelõ túra célja? Elég döbbenten néz ránk, láthatóan nem hallott még errõl a Dûlõkeresztelõ túráról, hogy mi fán terem vajon...
Mivel egy másik asztalnál két lány valamit írkál, kiderül, hogy mégis csak jó helyen járunk. Kitûzõt és emléklapot természetesen nem kapunk, de felkerülünk azok hosszú listájára, akiknek majd postázzák.
Csak zsíros kenyér van, ezt inkább kihagyom. Elvileg volt valahol út közben az erdõben ellátás, de hát azt ki találta meg? Legfeljebb az itinerrel rendelkezõ kiváltságos kevesek.
A célban ismét van pár kiránduló osztály, egy élénkrózsaszínre festett hajú kislány egy fültágító karikás fiún heverészik vadul, így sietve a távozás mezejére lépünk...
Szóval, összegezzük.
-Egy helyen van a rajt és a cél. Azaz majdnem egy helyen. Autósbarát túra.
-Extra költségkímélõ túra. Nem fizettünk semennyit, nem is kaptunk semmit. Bár azért a kitûzõt és az emléklapot nagyon várjuk. Oké, hogy nem a nyereményért túrázik az ember, de azért akkor is.
-A szervezõk nagyon barátságosak és segítõkészek. Nem sokra (mondhatni semmire se) mentünk a segítõkészségükkel, de azért a szándék megvolt, és ez dicséretes.
-Könnyû az útvonal, egy árva segédeszköz nélkül is végig lehet járni, ugyebár. Helyismerettel rendelkezõk elõnyben.
-Beleszámít a Budapest Kupába.
-Beleszámít a TTMR-be, nekünk ezzel lett meg az idei bronzjelvényünk.
-Nem kapott el minket az esõ. Majdnem végig eléggé lógott a lába, elszórtan várható futó záporokat ígértek. Amikor már a célból mentünk vissza az autóhoz, jött egy, de ilyenkor már hadd jöjjön.
És végezetül hadd említsek egy negatívumot is: nagyon dicséretes, hogy sokan a természetbe szervezik az osztálykirándulást. De elõtte legalább valami minimális eligazítást tarthatnának a fiataloknak arról, hogy hogyan illik a természetben viselkedni... ha bagófüstöt szeretnék szívni, trágár üvöltözést szeretnék hallgatni és illetlen viselkedést szeretnék látni, lemegyek a Nyugati aluljárójába. A természetbe másért jövök...
Errõl viszont a túra szervezõi nem tehetnek, ez csak egy "apróbb" kellemetlenség, amely - sajnos - része volt a túránknak, így említésre méltó. Még a túrakiírásban be volt ígérve valami totó a Dûlõkeresztelõvel kapcsolatban, tegnap este utána is akartunk olvasni neten, hogy majd tudjuk a válaszokat. Ez a totó vagy mégsem volt, vagy csak nekünk már nem jutott, szóval mi mindenesetre nem találkoztunk vele... Még szerencse, mert végül nem olvastunk utána.
Köszönjük a szervezõknek a lelkes munkájukat! :) |
