Majdnem a teljes felszerelésemet sikerült legutóbb Gyõrben hagynom, így most nélkülöznöm kellett az órám, az övtáskám, sõt még a Saucony cipõmet is. Legjobban ez utóbbit bántam meg: a Merrel merev talpa miatt igencsak elfáradt a nyakam a futás végére.
9 óra elõtt nem sokkal értem a rajthelyre. Nevezéskor a TTT tagságomra hivatkoztam, így 300 forintot fizettem. Nem számítottam ennyi pénzért nagy ellátásra (ld. Pilis 50, Eötvön 50), de azt megkérdeztem a fõrendezõtõl, hogy hol lehet vizet vételezni. Õ odavont a kiplakátolt térképhez, és végigmagyarázta az összes pontot.
9.05-kor indultam, 15-ös rajtszámmal. A városból egy nagyforgalmú út járdáján ment az útvonal, de gyorsan lekanyarodtunk a Tisza töltésére. Régi szép 3 híd túrás élmények elevenedtek fel bennem. Az alföldi táj másképp szép, mint a hegyvidéki, de az is szép! Bal oldalt a pusztaság, jobb oldalt az ártéri erdõ. Gyorsan megérkeztem az elsõ ellenõrzõponthoz (4km), ahol csokit adtak a pontõrök, de én nem fogadtam el, mert nem tudtam hova rakni. A Szent István-hídon átkelve átmentem a másik töltésre, amin nem sokkal késõbb egy kisebb tehéncsordával találkoztam. Itt nem futottam, nem akartam megijeszteni õket. Mindenesetre jól megnéztük egymást. Innen elhagytuk a töltést és egy csomót mentünk szántóföldek közötti fasorok alatt. Már a tizedik kilométer környékén jártam, amikor az elsõ túratársakat utolértem: két lány ballagott elõttem az úton.
13 kilométer környékén megérkeztem a gejzírhez. Meglepõdtem, de mûködött! Ez igazából csak egy kénes szagú meleg vízfeltörés, nem gejzír, de így is látványos. Ránézésre úgy néz ki, mint egy utcai tûzcsap, amibõl egy méterre feltör a víz, ez körülötte szépen összegyûlik és gõzölög. Itt bólya volt és lyukasztó, de nem sokkal késõbb, 16 km-nél élõ ponttal találkoztam. Kértem tõlük vizet. Visszakérdeztek, hogy milyet kérek: van szénsavas és szénsavmentes ásványvizük is. Kínáltak vajas kenyérrel, de nem kértem. Akkor legalább egyek csemege uborkát. Nem kérek. Egy kis levét? Nem, köszönöm! Alig bírtam kitérni a sok kínálás elõl! Nem sokkal késõbb utolértem egy párt, õk is az ötvenesen voltak. 20 kilométernél odaértünk a Sashalom nevû helyhez. A ponton szõlõ, alma, szénsavas vagy szénsavmentes ásványvíz volt a menü. Errõl a helyrõl azt írja a füzet, hogy érdemes rá felmenni, szép onnan a kilátás. Ez a halom olyan 5 méterrel lehetett az átlag talajszint felett, úgyhogy inkább kihagytam. Különben sem terveztem be ekkora szintet. :) Itt még utolértem egy embert, s innen már több ötvenest nem is láttam. 8 kilométer szántóföld, egy keresztezett vasútállomás (birkanyájjal) és egy transzformátorállomás után megérkeztem a Zagyvapartra, ami igazi felüdülés volt!
Nagyon szép kis folyó: gyönyörû, ligetes folyóparttal, legelészõ tehéncsordákkal (célszerû volt megnézni hova lép az ember :). Az egyik borjú elkezdett nagyon bõgni, amikor kb. három méterre mellette elmentem. Megálltam, hogy beszélgessek vele, de ekkor az anyja kezdett (sokkal idegesebben) bõgni. Pedig tök édi volt a kicsi. Jött a 32. kilométer, itt Kánaán típusú ellátás: zsíros, vajas, lekváros kenyér, üdítõ, ásványvíz, meleg fogadtatás. Utána felhagyott rizsföldek volt csatornái közti egyenes szakasz, majd a Millér csatorna és a Tisza gát következett. Itt ismét ásványvíz, csoki. Bementünk az ártérbe (gondolom idõszakos turistaút :), ez egy csodálatos ártéri erdõ volt, nagyon tetszett! Kijöttünk onnan, fel a töltésre, el a szivattyútelep mellett. Két épülete van, ebbõl a második érdekesebb: az egy régi, 150 éves gõzüzemû, kétkéményes telep, ma ipari múzeumként üzemel.
Horgásztavak mellett értem el az utolsó élõ ep-t: itt gyümölcs, ásványvíz és egy papírdoboznyi aprósütemény várt. Innen még hátra volt egy kanyar, majd újra fel a Tisza gátra, s be a városba, a célba. Ott a gratuláció (kézfogással! :), kitûzõ és oklevél mellett a következõket kaptam: egy kis piros, szív alakú gyertya, tombolahúzás (!! igaz nem nyertem, de akkor is szép gesztus), eszem-iszom (almalé, baracklé, szõlõlé, ásványvíz, szõlõ, kenyerek). Mivel enni nem nagyon tudok futás közben és hirtelen utána, ezért megint szabadkoznom kellett. Alig bírtam lebeszélni õket, hogy ne csomagoljanak útravalót! Az alatt a pár perc alatt, amíg ott voltam, hárman kérdezték meg, hogy mi a véleményem, hogy tetszett a túra...
Ráadás a jóból: a vasútállomásig csak kapkodtam a fejem, amíg a szolnoki lányokat néztem. :) Hihetetlen a szívonal! :)
Az idõm 5:50 volt, de a futócipõmmel lehetett volna 5:30 is. A túra alföldi, csodákat nem lehet várni, de a rendezõség alaposan kitett magáért. Egyszer mindenképpen ajánlott! Csak azt nem tudom még, hogy hogy jön képbe a pelikán, mint névadó... |
