Túrabeszámolók


Piros túrák / Magyar Vándor

larzenTúra éve: 20062006.11.06 22:11:20
Magyar Vándor

A Mont Blanc-kör jobban lefárasztott, mint gondoltam volna. Tíz hét telt el a verseny óta és csak mostanra pihentem ki. Voltak bíztató jelek, mint a két órás BUÉK kör és a szerdai Monoton Félmaraton, de ezek még nagyon rövid távok voltak. Nemrég volt a Less Nándor 100, ahol féltávnál fogyott el az erõm.

Emiatt örültem, hogy most nem akadtak társaim, legalább nem kell senki után tempóznom, mehetek a saját erõbeosztásom szerint. Nem vittem órát, nem tûztem ki nagy terveket, csak a biztonságos célbaérkezést, lehetõleg 18 órán belül. Meglepetésként ért, hogy nem találtam a pénzem, a fõrendezõ személyes ismeretségét kihasználva hitelbe' indultam.

Kicsit hideg volt a reggel, bíztam benne, hogy azért majd melegszik az idõ. A Róka-hegyen a felkelõ nap sugarai már világítottak mögöttem, de a Kevélyre felfelé menet még nem igazán melegedtem be, a csúcs elõtt Szakee-ék vissza is elõztek. Lefele aztán sorra hagytam el az embereket, végül Csobánka határában az utolsó gyalogos párost is utolértem.

Innen egy hosszú, magányos futás kezdõdött, alig találkoztam emberekkel, volt idõm a csöndes téli erdõben gyönyörködni. Tölgyikrek elõtt pár õzgidát ijesztettem meg, hiába mondtam nekik, hogy nem kell tõlem félni, csak elszaladtak. Király-kútnál értem utol pár kocogót, köztük Vándorköszörûst. A Szõke-forrás-völgye az egyik kedvenc részem a túrán, szerencsére most az avar sem volt túl mély, lehetett látni a köveket az úton. Dömösön egy kisebb csapat frissített a pontnál, a gyorslábúak elõõrse. Nagyon katonás frissítõpont volt: kenyerek gúlába, üdítõspoharak mátrixba rendezve. Épp falatoztam, amikor beért Diem, aki kb. 10 perccel utánam rajtolt. Egyedül indultam tovább, a körtvélyesi emelkedõt minden erõlködés nélkül sikerült kocogni, itt hagytam el az utolsó két embert. Szakó-nyeregbõl kis betétkör indult, lefele Pilismarótra nagyon szép, jól jelzett útvonalon, visszafele már kissé problémásabb vonalvezetéssel. Sikerült is egy keresztezõdésben benézni a jelzést, rossz irányba mentem tovább. Diem itt ismét utolért, pár perc keresgélés után megtaláltuk a jelzést. Együtt mentünk tovább az Égett-hárson keresztül a Hoffman-kunyót érintve. Ezen a szakaszon is sokszor kellett gondolkodni, hogy merre is kellene menni, a leírás nem nagyon segített, jelzések is csak alkalomszerûen voltak. Szerencsére az emlékek nem hagytak cserben, visszaértünk Szakó-nyeregbe, majd onnan már ismét a jól ismert P- jelzésen Dobogókõre.

Fent nem volt víz, a kutat elzárták, a büfében meg nem volt kedvem vizet kérni, amúgy is hosszú sor állt, ezért úgy döntöttem, majd Pilisszentkereszten a kocsmahivatal mosdójában töltöm meg a kulacsomat. Diem viszont beállt a sorba. Szerencsémre lent a faluban mûködött a nyomós kút. Benyomtam egy Isostar gélt és ittam rá jó bõven. Szükségem is volt rá, mert itt nagyon ramatyul éreztem magam. A falu után a Pilis hegyet nagy sötét felhõ lengte be, gondoltam, milyen szerencse, hogy ilyen hideg van, legalább hó lesz belõle, nem esõ. Így is lett, Kopár-csárdától elkezdett esni a hó, elõtte azonban még kellemes meglepetésként ért a Csévi-nyereg ep. ahol b_feri mindenféle földi jóval várta az érkezõket, amibõl én egy pohár meleg kávét be is vállaltam. Nagyon jól esett, külön köszönet érte!

A Kopár-csárdát már nagyon vártam, éhes voltam, a gulyás gondolata húzott a pontig. Nem is kellett csalódnom, jól teleettem magam. Még világosban indultam tovább, de a lámpát már feltettem a fejemre, amit Pilisszenivánról kiérve be is kapcsolatam. Innen egyre erõsebb hóesésben haladtam. Szerencsére az elõttem haladók lábnyoma segített tájékozódni. A Nagyszénás emelkedõje kissé nehezebben ment, mint azt vártam volna, és lefele is elég görcsösen tudtam csak kocogni. Nagykovácsiban tartottam is egy rövid pihenõt, yoyo épp indult haza, frissen és vidáman, abszolút nem látszott rajta, hogy 65-öt futott elõtte! DJ_Rushboy hazafele indult, azt mondta, hogy erre a téli idõre nem volt felkészülve. Jó lehetõségeket látok a srácban, csak még kicsit tapasztalatlan. De hát senki nem születik annak. Kis evés-ivás-beszélgetés után nem esett túl jól kimenni a hidegbe, erõsen vacogtam pár percig, szerencsére ez volt az utolsó meleg helyen levõ ellenõrzõpont. :)

Vöröspocsolyánál jmte és lükepék társaságát élveztem pár percig, majd megint hosszú magányos sötét szakasz az általam olyan jól ismert útvonalon. Fekete-fejnél gethe és pygmea pontõrködött. Innen felhívtam Ákibácsit, hogy két óra múlva beérek, jöjjön értem a célba. Sajnos rosszul számoltam, 15 kilométer volt hátra, 500 méter szinttel, sötétben és bokatörõ budaörsi lejtõvel. Utánaszámolva inkább két és fél óra a reális. Gondoltam, majd a következõ ponttól újra felhívom, de inkább kicsit jobban nyomtam a tempót. János-hegyen Nád Béla pontõrködött, akkor még Szabó Józsi kocsijában, aki akkor indult hazafelé. Hát, nem irigylem Bélát azért az éjszakáért! Keményen fújt a szél, csapta a havat az arcomba, de én legalább mozogtam. Makkosmáriáig jó kis gurulás, majd az utolsó hegy következett, aminek tetejérõl már csak egy csúszós, havas, köves lejtõ választott el Budaörstõl. Az aszfalton már sajnáltam, hogy mindjárt vége. 15 óra 17 perccel értem be (Ákibácsi felhívása után 2:15-tel :), ha minden igaz én voltam a leggyorsabb, de maga az útvonal sokkal nagyobb élmény volt. A csodálatos téli tájak, a lombhullató fák, a behavazott erdõ, a lábam alatt ropogó hó, a jeges szél, az arcomra csapódó hópelyhek szúrása, a szakállamra fagyott jég, a jó ellátás, a lelkes rendezõk, a régi ismerõsök, a meleg kávé az erdõ mélyén, a beszélgetések mind-mind emlékezetes mozzanatai lettek ennek a jól sikerült túrának. A célban külön öröm, hogy JB-t is láttam, komoly sérülése után újra futott, nem is rossz eredménnyel.