Nagykarácsony 33
avagy az év leghangulatosabb dagonyázása
Azt mondták, déltõl esõ várható, így 8-kor rajtoltunk. Jó bõven ráhagytunk az odaútra, mondván, hogy ilyen ködben, esetleg fagyos úton nem lehet gyorsan haladni. Szóval, rajt: 08:00. A rajtnál mindenki kap almát, és aki kér, az pálinkát is (mi speciel kihagyjuk). Bár elõre kellett nevezni, a nem elõnevezett túratársunk is elindulhat.
Az útvonal nagy része tavalyról más ismerõs, igaz, akkor a 22-n voltunk. Rövid úton ki Albertirsa hóval fedett külterületérõl, majd hosszasabb caplatás a Bicskei úton, amelyhez a túra során még többször lesz szerecsénk, és amely a neve ellenére csak nagyjából aszfaltos, és gépkocsik egyáltalán nem járnak rajta. Lefordulunk a Bicskei útról, következik túránk (szerintem) leghangulatosabb szakasza: élesen balra bedzsalunk a susnyásba, meredek lejtés után árkon-bokron haladunk az erdõ lágy ölén, úttalan utakon. Alacsony túrázók itt elõnyben. Kisvártatva feltûnnek az út mentén azok a kissé romos, kissé instabil, és igen érdekes formatervezésû vadászlesek, amelyeket már tavaly is megcsodáltunk.
Komoly elõny a tavalyi évhez képest az enyhébb idõjárás. No csapadék (egyelõre), no jég, elenyészõ mértékû sár helyenként (egyelõre). Elsõ pont egy jobb kanyarban: bélyegzõ lóg egy fáról, aranyos karácsonyi és egyéb mintákat kapunk minden ponton, fenyõ, fagyöngy, hóvirág, gomba, ilyesmi.
Kisvártatva leválunk a 22-esekrõl, és 3 pontnyit új utakon haladunk: ez az a kurfli, amelyet csak a 33-as táv jár be. Az itiner a lelkünre köti, hogy a lokális maximumon csodáljuk meg a tájat, mi meg is próbáljuk, de csak a sûrû ködöt sikerül megcsodálnunk, meg pár fát, amelyek nincsenek messzebb 5 méternél. Ismét keresztezzük a Bicskei utat, hegyeken és völgyeken, dombokon és szántók mellett csalinkázunk. A köd apránként felszáll, így utólag mégis csak megcsodáljuk az Alföld peremének a horizontig nyújtózó lankáit. Miután a 22-esektõl leváltunk, a túrázók is elfogynak körülöttünk: három fõs kis csapatunk csak elvétve találkozik egy-két túratárssal.
Az 4. ponton apróbb kellemetlenség: a festékpárnának le van törve a teteje, a férjem belenyúl. Az egész keze zöld lesz, ettõl az itinerek is. Jön a haverunk, hogy majd õ pecsétel, õ is belenyúl, olyan lesz a keze meg az itiner. Na, majd én: átveszem a 3 tiszta zöld itinert, ettõl zöld lesz a fél kezem, de legalább a festékpárnába nem nyúlok bele, és végül sikeresen pecsételek. A tetõ egyébként a vadles oldalára van betûzve, amelyrõl a bélyegzõ lóg, gondolom, valaki véletlenül letörte.
5. pont: kajapont No. 1. Nagyon finom GYÜMÖLCSteát és vaníliás karikát, csokis nápolyit fogyaszthatunk korlátlan mennyiségben, mert már állítólag nem sokan vannak mögöttünk. Narancs- és citromhéjdarabok úszkálnak bõségesen a forró teában, amely megítélésem szerint erdeigyümölcs. Utána le egy hangulatos szurdokba, az erdõ lágy ölén való haladás után újdonságot konstatálunk a tavalyi évhez képest: szerintünk legalábbis a Dolina-völgy bejáratát jelzõ szép fakapu tavaly még nem volt meg. A 6. pont megint pecsételés, a 7. pedig a fõ-kajapont: tábortûznél nyársak, kolbászt, húst, vöröshagymát, szalonnát süthet mindenki kedvére. Van tea és (ízlés szerint) pálinka is. Mi maradunk a teánál, 2 nyársnyi kaját is sütünk.
Közben elered a beígért esõ (jogos, már elmúlt dél), így hamarosan nekivágunk a hátralevõ 6,4 km-nek. Ezt röviden és tömören úgy jellemezhetném: sár, dagonya, szemerkélõ esõ (nem vészes), még nagyobb sár, még nagyobb dagonya. A talajviszonyok erõsen leromlanak, bár a csapadékmennyiség csekély, az esõkabátok nem kerülnek elõ.
Azért csak megtesszük valahogy azt a maradék 6 és fél km-t. Végén a tavalyról jól ismert gyurgyalagos és a rekultivált szemétlerakó; ezek mellett az út már gyakorlatilag járhatatlan, komplett sárfolyam. Szerencsére az út melletti csalitosban már kialakítottak az elõzõ túratársak egy kis ösvényt, ezen jól lehet haladni.
A szemétlerakó után nem sokkal elérjük Albertirsa szélsõ házait, és pár 100 m-en belül visszaérünk a rajt/célba. Nagyon szép oklevelet és egyedi, kézzel festett karácsonyi díszt kapunk. (Karácsonyfadísznek szerintem nagy, de lakásdísznek jópofa.) Végszóra indulunk haza, mert alig pár perccel azután, hogy beülünk az autóba, az esõ bekeményít. 3:55-re értünk célba, mínusz a kajálás, mert a két ellátóponton, fõleg a másodikon azért elidõztünk egy darabig.
Kiváló túra, köszönjük! Jövõre is jövünk. Semmi negatívumot nem tudnék kiemelni, legfeljebb a sarat a vége felé, de arról meg a szervezõk nem tehetnek. (Ez sem igazán negatívum, legalább volt valami kihívás a dologban.) Remek túra, ajánlom mindenkinek! |
