Keleti-Bakony 35
Kicsit szokatlannak tûnt a kora reggeli felkelés, de a még csípõs reggeli levegõ jólesõen frissített, amíg autóba szálltunk. Bodajkon már a széllel együtt nem volt annyira jólesõ, de szép idõt jósoltak a mai napra, így bizakodóak voltunk. Hármasban neveztünk az általános iskolában, megkaptuk a Fehér-Vár-Palotáról már jól ismert igényes itinert, és kis cihelõdést követõen elindultunk.
Az iskolától szalagozás vezetett a sípályáig, ott a kék jelzést követve kapaszkodtunk fel a domboldalon. Ködös-párás volt az idõ, hûvös a levegõ, de a bemelegítésnek szánt elsõ emelkedõ alaposan kiizzasztott minket. A dombtetõn a kerítéssel határolt erdõrészbe értünk, ahol gyorsan meg is szabadultunk egy réteg ruhától. Az ködös erdõ nagyon sejtelmes volt, egyszerûen gyönyörû volt a látvány. Itt a szél sem volt olyan erõteljes, és kerítésmászás után az elsõ ellenõrzõ pont is hamar elkövetkezett. Rövidesen újabb kerítésmászás, és már lefelé is tartottunk a néhol igen keskeny ösvényen a Galya-völgybe.
A völgyben gyorsan lehetett haladni, a szurdok a patakkal nagyon szép látvány. Az Ádám-Éva fán átkelve következett a 2. ell. pont a Vaskeresztnél, ahová rövid, de kiadós emelkedõ vezetett. A hegytetõn volt cúg rendesen, siettünk is tovább.
Visszaereszkedve a völgybõl hamar ki is jutottunk, majd egy fenyves dombtetõre másztunk fel, ahonnan tiszta idõben szép kilátás nyílik a víztározóra és környékére, most azonban igencsak párás volt az idõ. Ezután a fehérvárcsurgói telkek következtek. Itt vált el a piros jelzésen a 15-ös táv, és itt osztottak csokit is.
Kb 2 kilcsi után a guttamási utat keresztezve irányba vettük a víztározó gátját, amin tovább Kincsesbányára jutottunk. Itt a Becsali-büfében beszereztük a pecsétet, a tározó végén lévõ dombocskát megkerülve pedig a gáthoz jutottunk. A Vaskapu-hegy alatt a PK jelzésen kanyarodtunk fel a Vontató-hegy aljába. Folyamatos emelkedõn vitt az út, egy jobbos kanyar után pedig kereszteztük a Guttamásiba vivõ utat (ez egy másik volt), és irány a Bogrács-hegy. Ez a kilcsi körüli szakasz igencsak jól emelkedett, örültünk a hegy tetejének nagyon. A hegytetõt a K jelzés gyakorlatilag toronyiránt szeli át, de elég gyér a fás vegetáció, ezért a jelzések is néhol talán nehezebben fedezhetõk fel, de könnyû az ösvényt meglelni. Az út innen Bakonykutiig gyakorlatilag lejtmenet volt, kivéve azt a kõfejtõs dombocskát, ami Bakonykuti-puszta elõtt volt. A faluban volt egy frissítõ állomás, zsíros kenyérrel és üdítõvel. Belaktunk, ittunk, és neki vágtunk a túra másik felének.
A faluhatártól kezdõdött a Burok-völgy erre nézõ vége, kis sárdagasztással. Ahogy aztán mélyült a völgy, úgy tárta ki szépségét nekünk. Nagyon szép ez a hely is. Mire a hatos ell. ponthoz értünk, már teljesen vadregényes erdõben haladtunk. A pecsét begyûjtése után jött egy meredek szakasz, a P jelzés vitt ki minket a völgybõl, ahonnan a völgy partján kedves fenyvesben mentünk tovább.
Az erdõbõl kiérve szántók és kisebb erdõfoltok között (sárdagasztással körítve) jutottunk az Eszenyi-rétre. A következõ, Som-hegy környéki erdõbõl nem sok minden maradt meg bennem, ezután pedig egy még kevésbé változatos szántóföldes szakasz következett, melyet nagyon szorgalmasan szalagoztak. Balinka elõtt volt egy kóddal ellátott papír (definíció szerint egy személyzet nélkül mûködõ ellenõrzõ pont), a papíron kód, melyet elvileg be kellett mondani a célban – de végül senki nem volt rá kíváncsi. A célját azért elérte – amikor arra jártunk, a szántókon senki nem rövidített. Balinkán át „finom” aszfalt és beton vezetett a Galya-völgy felsõ bejáratáig, itt volt az utolsó ell. pont.
Egy szalagozott vízmosáson felfelé haladva érhettük el a P-t, ami a sípályától kissé északabbra vezetett be a faluba, majd a már jól ismert szalagozott utcákon át jutottunk vissza az iskolába. Itt következett az oklevél, kitûzõ, gratuláció, majd a jólesõ virsli mustárral (a sör hiányzott!) meg üdítõ.
Ugyan a napot nem-igen láttuk, az idõ ennek ellenére kimondottan jó volt, a táj szép, a rendezés pedig (szerintem) kifogástalan.
Köszönet a túráért! |
