Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

nafeTúra éve: 20062006.12.12 21:30:59
Bakonyi Mikulás 40
GPS-el mért távolság: 41.7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1015 m.
Egész héten reménykedve figyeltem az idõjárás elõrejelzéseket, lesz-e esõ a túra elõtt, vagy alatt, mivel nagyon sárosak tudnak lenni az utak. Aggodalomra, csak magára a túra napjára volt ok, egy hidegfront csapadékzónája miatt. Reménykedtem, hátha lelassítják az Alpok.
Reggel kicsit megcsúsztunk az indulással, így a szervezõ tanár úgy döntött, én intézzem el egyben a 30 fõ nevezését, míg õ elindul a csoporttal, a már jól ismert útvonalon, s az elsõ ellenõrzõ pontnál találkozunk.
A rendezõk nagyfokú rugalmasságának köszönhetõen gyorsan megvolt a nevezés (névsor nélkül is, „kissé” szabálytalanul). Két igazoló lapot kértem csak, hogy szét tudjunk válni 30-as és 40-es távra, illetve lehetõséget adott Gézaházáig a 30-as távra való visszalépésre. Mindkettõre ráírták a kezdõ és záró sorszámot. Ez késõbb az ellenõrzõ pontokon jól jött, mivel nem okoztunk torlódást a 30 lap egyenkénti pecsételtetésével.
Bõ negyedóra hátránnyal vágtam neki a távnak ezért az elején minden bemelegítés nélkül alaposan kiléptem. A város utáni emelkedõ végén kocogásra váltottam, így a csoport lassúbb tagjait még az elsõ ellenõrzõ pont elõtt megelõztem, s alig valamivel az eleje után értem oda. Itt tíz, hetedikes és nyolcadikos diákkal, valamint Chrissel, Skóciából döntöttünk a 40-es táv mellett. Kényelmes tempóban folytattuk utunkat a Cuha völgyében. Az erõs napsütés gyönyörû, télen ritka éles megvilágítást adott, erõs kontrasztokkal.
A második ellenõrzõpontnál, a patak-átkelésnél, egy fejmagasságban belógó faág, a figyelmeztetés ellenére okozott egy-két púpot. A vasút és a Cuha újbóli keresztezése után kellemes enyhén emelkedõ úton bandukoltunk Porva-Csesznek vasútállomás felé. Haladási ritmusunkat csak az „erdei utászok” (vaddisznók) munkálkodásának nyomai törték meg. A völgybõl jobbra izzasztó kaptatón jutottunk ki és értük el a vadászházat, ahol az elõzõ években az ellenõrzõ pont volt. Tanulva a tavalyi esetbõl, amikor a résztvevõk zöme nem vette észre a murvás útról levezetõ szalagozást, s elég sokat gyalogolt a veszélyes 82-es úton, az idén megváltoztatták az útvonalat, s megmászatták velünk a Zörög-hegyet. Térképen lemérve ez körülbelül 200 m kerülõt jelentett, ami alig volt több, mint a plussz szintemelkedés (105 m). Így a zöld sávon mindenki a 82-es út alatti átjáróhoz lyukadt ki. Száraz idõben ez nagyon helyén való döntésnek bizonyult. A Zörög-tetõ közelében, a fák nyiladékain át több helyen gyönyörû kilátás nyílt Csesznekre és környékére. Meredeken lejtõ úton értük el a falut, majd megkaptuk pecsétünket a Kõmosó-völgynél. A várhegy oldalában hullámvasutaztunk egy kilométert a következõ ellenõrzõ pontig, ahol egy félórás pihenõt tartottunk, megettük a kapott szendvicset, meg még ezt-azt ízlés szerint. Itt ért utol bennünket László és Vera Nagykanizsáról, akik szintén a 40-es távot teljesítették. Indulásunk elõtt pár perccel befutott 30-as távon gyalogló csoportunk is.
A Kõ-árokban újabb néhány perces pihenõt tartottunk, amíg néhányan a sziklafal oldalában lévõ barlangnyíláshoz másztak fel. Utunkat folytatva odaértünk a gézaházi ellenõrzõ pontra, ahol a Mikulás és a Krampusz fogadott bennünket. Itt a harmincasok megint beértek bennünket, mivel kicsit gyorsabban tudtak haladni, miután a csoportból hatan feladták a túrát, s busszal visszautaztak Zircre. Tõlünk ketten átmentek a harmincas távra lábfeltörés, illetve fáradtság miatt. Köszönet a rendezõknek, hogy megvolt ez a választási lehetõség. Immár összesen tízen folytattuk utunkat fel a Töbör-hegynek. A hegy oldalából, megint csak szép kilátás nyílt a Cseszneki várra, amit nyáron a lombok eltakarnak.
Következõ öt perces pihenõnket az Ördög-árok bejáratánál tartottuk, majd megkezdtük utunkat a Bakony legszebb szurdokvölgyében, ami nevéhez méltóan nehezen járható. Itt bizony csak úgy szabad nézelõdni, ha az ember megáll közben. Haladás közben a lába elé kell néznie mindenkinek, ha nem szeretne pórul járni. Az Ördög-gátnál kötelek segítették haladásunkat, amit nem mindenki vett igénybe. Az egyik lány sikertelen kísérlete után úgy döntöttem, hogy aki nem akarja vállalni a köteles mutatványt, azokkal egy másik szintén nehéz, de nem olyan sérülés veszélyes útvonalon megkerüljük a sziklákat. Itt azért én is elhasaltam. Megkaptuk az újabb pecsétet, s mentünk tovább. A következõ kisebb gátat már könnyen vettük, majd nemsokára elértük az árok felsõ végét, ahol megint tartottunk öt perc pihenõt. Itt a nyolcadikos lányok elõvették legrosszabb stílusukat, s minden náluk idõsebb elhaladót lenéniztek és lebácsiztak. Ekkor ért bennünket utol a rendezõk közül Ibolya, akinek van humorérzéke, így elrendezte a lányokat. A továbbiakban együtt jött velünk. Gézaházánál bõségesen ellátott bennünket szaloncukorral a Mikulás. Fényképezés után továbbindultunk.
A mezõre kiérve az emelkedõ tetején a kerítés mellett nagy fekete foltot láttunk, ami közelebb érve két nagytestû kutyának bizonyult, nem kis aggodalomra adva okot. Szerencsére, ahogy közeledtünk, a berni pásztor visszavonult a kerítésen át, míg a másik heves farkcsóválás mellett megugatott bennünket, s odafutott hozzánk egy kis simogatásért. Szerencsére nemsokára újabb túrázó vonta magára a figyelmét, így már ahhoz futott az újabb simi adagért. Ezt szerencsésen megúsztuk. Nem sokkal a 82-es út keresztezése után elõ kellett venni a lámpákat. Szerencsére három darabot vittem magammal, így az Ibolyáéval együtt négy lámpánk volt tizenegyünkre. Szûken, de elég. A mezõ mellett haladva kiabálás és lámpavillogás vonta magára figyelmünket, így a szalagozásról letérve elértük a következõ ellenõrzõ pontot. A szalagozást tovább követve, egy-két lánytól elhangzó kisebb-nagyobb nyafizás után megérkeztünk az utolsó ellenõrzõ pontra.
Utunk utolsó, terep szempontjából legkönnyebb szakasza következett, amit csak a végül is megérkezõ hideg front szitáló esõje, s az nehezített, hogy a cél elõtt vagy 3 km-el a két legfegyelmezettebb lány közül az egyikük talpán kifakadt egy vízhólyag, így alig bírt rálépni. (Mint másnap az apjától megtudtam, új cipõben vágott neki a 42 km-nek. Öreg és sajnos gyakori hiba. Ezen a túrán a harminc fõbõl legalább négynek gyûlt meg a baja a cipõjével.) Végül szintidõ elõtt egy bõ órával megérkeztünk az iskolába, ahol átvehettük oklevelünket és kitûzõnket. Gyönyörû idõben, szép túrát tudhattunk magunk mögött. A célban, a fáradtság és annak ellenére, hogy már a 40-es távval is túl vállalták magukat néhányan, a többség már azt tervezte, miszerint jövõre az 50-es távon szeretne indulni. Még egyszer köszönet a rendezõknek a rugalmasságért és Ibolyának a segítségért.