Túrabeszámolók


GYOT IVV túra Tata

nafeTúra éve: 20132013.05.18 20:52:47

GYOT tatai IVV túra 30.


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.


Elég korán érkeztem, így kényelmes készülõdés után neveztem be, s 7.00-ás rajtidõvel vágtam neki a távnak. Kényelmes tempóban ballagtam. Az Ülepítõ-tónál sokan horgásztak. Nekem ez a tó, a halgazdagsága ellenére is túl kiépített és zsúfolt. Rátértem az Által-ér mentén vezetõ útra. A szél, hideg front utáni helyzetnek megfelelõen csípõs. A szakasz egy kicsit monoton, amit azért jócskán enyhít a szép kilátás. Kiválóan beazonosítható, hogy a Csúcsos-egy és a Kovács-hegy közötti völgyben fogunk majd kaptatni.


A tatabányai városi rész is elfogadható hosszúságú, s rátértünk a Gerecse 50 teljesítménytúra útvonalára. Egészen a Pusztatemplomig azon mentünk. Most azonban hál istennek nincs tömegnyomor, amit a Gerecsén utálok. Ennek megfelelõen, nyugodtan meg-megállok fényképezni. A piros forrás és a P+ jelzés is szép útvonalon vezet. A vaskapui rész is szép. Az Arany-lyuk-barlang utáni ellenõrzõ ponttól egy darabon elég sáros, csúszós az út az esõtõl. Az Öreg-Kovácsnál eléggé szétmosott murvás útra tértem rá. Ezen vitt az út egészen a Pusztatemplomig. Helyenként szép kilátás nyílt a Kis-Alföldre és a Vértesre. A Pusztatemplomnál frissítõ pontot rendeztek be. Ennek köszönhetõen, az otthonról hozott két szendvics, pontosan kettõvel bizonyult többnek a szükségesnél. Megettem egy zsíros kenyér szendvicset (két szelet zsíros deszka között nagy adag vöröshagyma), s ballagtam tovább. A túra elsõ 10 km-én 20 m, a következõ 5 km-en bõ 400, míg a túra hátralévõ 18 km-én 30 m szintet szedtem össze. A sárga jelzésen vezetõ ösvény Kis-hegy elõtti része, lassan járható, viszont látványos szakadék mentén vezet.


A Bajra bevivõ szakasz egy kicsit megint csak monoton, viszont ismét pazar a kilátás. A következõ ellenõrzõ ponton megittam egy tonikot, s gyerünk tovább. Végre olyan helyen jártam, ahol a gyalogosokat eltanácsolják a bicikliút használatától. Nem mintha a gyalogosok nem tennének rá, viszont Hollandiában leüvöltenék a fejüket a biciklisek. A Cseke- és az Öreg-tó mellett látványos, bár érthetõen forgalmas az útvonal, sok látnivalóval. A tó mentén, az erdõs részeken nagyon aktívak a szúnyogok. Szerencsére hamar elhagytam ezt a részt, s beértem a célba. Igazolás, átvettem0 az oklevelet és a kitûzõt, majd hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes, a három kissé monoton szakasz ellenére is látványos a túra, kiváló szervezéssel.


A túra ár/szolgáltatás aránya elképesztõen jó! 200 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, oklevelet, kitûzõt, jó útvonaljelölést és szervezést kaptunk. A jó jelölés ellenére, minden kritikus ponton volt szervezõ, aki segítette a túrázókat. Itt csak az eltévedés mûvészei tudtak elkeverni. Ezen felül, a Pusztatemplomnál zsíros kenyér, hagyma és szódavíz volt az ellátmány. Ennyi szolgáltatást 5-600 Ft-os nevezési díjnál is kiválónak tartok.