Túrabeszámolók


GYOT IVV túra Tata

Siki89Túra éve: 20132013.05.19 13:22:46




 


A túra egy napon volt a szülinapommal, és sok minden volt még délután, ezért csak a 20-as távra mentem. Fél 9 körül indultam (8tól lehetett),  és 5 órán belül szerettem volna beérni, bár gondoltam hogy ez sikerülni is fog, igaz nem rohanok általában. elõször kicsit monotonabb szakasz volt, majd az elsõ ep-n a 20-as eltért Vértesszõlõsre, a 30-asok tovább mentek Tatabányára. Puszta templom, vagyis a baji vadászház volt a második ep, bár ez több mint 6 km-re volt az elsõ ep-tõl. Itt már jártam a Gerecse túrán, igaz, akkor más útvonalon (a 30-asén), és néztem is hegyet, hogy itt bizony meredeken fogunk felmenni. Szép lassan jött is az emelkedõ, de mindenhol csak egy kisebb, inkább elnyújtott emelkedõ volt. Már vártam is mikor jön a szuszogósabb rész, de nem volt. Meglepõdtem mikor már láttam hogy rátértünk a Gerecse 50 útvonalára. Sok kisebb elnyújtott emelkedõ volt, megállni sem kellett egyiken sem, nagyon gyorsan tudtam haladni, sok embert elõztem, ami meglepõ, mert nem szoktam sietni. A 2.ep-n zsíroskenyér hagymával, és szóda várt minket. Jól is esett, mert nem hoztam kaját. Igaz, nem volt meghirdetve hogy lesz, de mivel a tatai túrákon mindig finom zsíroskenyér van, gondoltam hogy itt is lesz, hisz ugyan azok voltak a szervezõk akik a tóparti túrát is rendezik. Ott sincs soha meghirdetve, de mindig van. Itt el is idõztem, majd elindultam lefelé Bajra. Elõzõ napi vihar meglátszott, elég sáros volt minden, több helyen figyelni kellett hogy hova lépünk. Majd leértünk Bajra, végigmentünk a falun, és a falu végén volt az ep. Mondták hogy még nem sokan voltak, pont elõttem jöttek az elsõ 30-asok is, meg is lepõdtek a pontõrök. Jó tempóban is mentek, de megelõztem õket mikor megálltak. Megkerültem még a Cseke-tavat, ott is volt ep, majd a tóparton is volt egy ep, de szerencsére nekünk nem kellett megkerülni a tavat, nem volt most ehhez kedvem. Utolsó 2 km a tóparton, majd beérek a célba, pár 10 km-es teljesítõ áll elõttem, majd megkaptam a kitûzõt és oklevelet. Megkérdeztem, azt mondát kb 5 ember ért csak be a 20-asról, nagyon az elején voltam. 5 órán belül akartam teljesíteni, és a vége 3:50 lett, ami több mint 5ös átlag. Nem tudom hogy hoztam össze, nem szoktam igy sietni, ez lett egyenlõre az egyéni csúcsom. 5 perc múlva jött is a busz, és mentem is, hosszú volt  még a nap.


Szerintem nagyon jó túra volt, nem nagy emelkedõkkel egyik táv se, de ebbõl a helyszínbõl mást nem lehetett kihozni, jó volt ez így. 200 Ft volt a nevezés, ezért színes oklevél, kitûzõ, szóda és zsíroskenyér járt, ami nagyon nagyon  jónak mondható, bár mondták hogy támogatott túra ugyebár, ezért van csak ez a minimális nevezési díj.


Köszönjük a szervezést, legközelebb is lehetne valami hasonló, hisz a Gerecse nem bõvelkedik túrákban sajnos.