A Kinizsi 100-on még nem indultam (szerintem nem is lennék képes rá), így pont azért motivált a Szuperkatlan 15-ön való részvétel, hogy megtapasztaljam a Kinizsi 100 egyik legnehezebb szakaszát. A szervezõk a rajt idõpontját sem "véletlenül" választották meg 11-13 óra közöttire.
Lényeg a lényeg, gyors nevezést, az itiner áttanulmányozását... Itt megállnék egy kicsit: íme az itiner elsõ néhány biztató sora: "Túránk a Kinizsi Százas Katlanként elhíresült szakaszán vezet, amely szakasz a perzselõ napsütéses években már május végén is szép számban szedi áldozatait: a fullasztó hõség, az örvénylõ por, a fájdalmas leégés, a szomjúság okozta mumifikálódás, a technikás terep okozta fizikai kellemetlenségek, a visszafordíthatatlan, drámai sportsérülések sok éves rehabilitációval mindennapos, jelentéktelen történések errefelé. Most július eleje van, az év statisztikailag legmelegebb idõszaka: nézzük hát meg, hogy mire jutunk most a Katlanban! Idén grátiszként egybefüggõ szúnyograjjal is kedveskedünk a Getén. :) ... reméljük, hogy már alig várod az indulást! :)" Aha. Szóval így állunk, konstatáltuk. No mindegy, nincs visszaút, a kellemesen hideg, párás üvegû, gyöngyözõ gyümölcsös sör elfogyasztását követõen nekivágtunk a hullámvasutazásnak: a 15-ös táv során 3 hegyet (Gete, Hegyes-kõ, Mogyorósi Kõszikla) kell megmászni, míg a 30-ason ugyanezeket visszafelé is. A Getére a vártnál gyorsabban sikerült felérni, a gyors pecsételést követõen már kocogtam is lefelé a Gerecse egyik legmeredekebb lejtõjén. (Ekkorra már a 6 fõbõl álló csapatunk 4 részre szakadt.) A lefele menetet követõen rögtön fölfelé vezetett az út a Hegyes-kõ alatti gabonatábla felé. Számomra ez volt a kritikus pont, de szerencsére a gabonatáblán a tûzõ napsütés és a 30 fok ellenére állapotom normalizálódott, így kicsit nagyobb tempóra kapcsolva szemezgettem az elõttem álló heggyel. Közvetlenül a hegy lábához érve egy srácot vettem észre az árnyékban ücsörögni. Túratársam iránt érzett felelõsségem tudatában elterveztem, megkérdezem, szüksége van-e valamilyen segítségre. Mire közelebb értem, látom, hogy egy kiterített pléden ül, kezdett gyanús lenni a dolog, de ennek ellenére mégis érdeklõdtem állapota felõl, mire csak annyit mondott, hogy õ a pontõr.... Ekkor realizálódott bennem, hogy ma a Hegyes-kõ csúcsát nem fogom megmászni. Kaptam egy mentolos cukorkát, ami az etetõpontig, a tokodi Pincevölgy pavilonjáig ki is tartott. Itt volt minden, ami egy megfáradt túrázónak jól esett: csoki, sós aprósütemény, alma, víz, nápolyi. Az elégetett kalóriák egy részének pótlása után a 3. és egyben az utolsó magaslat következett, a Mogyorósi Kõszikla, amire máskor azért könnyebben szoktam felmenni. A tetejétõl, a kék + és a kék sáv találkozásától már az áprilisi Nyerges 20-ról ismerõs útvonalon haladtam (csak ellenkezõ irányban) tovább lefelé egészen a Kakukkig. Itt a pontõrök kedves fogadtatása mellé oklevél, kitûzõ és egy kupon járt, melyet a Kakukkban egy jégkrémre vagy egy pohár sörre válthattott be a célba érkezõ. A jutalomsör -és néhány társa- elfogyasztását követõen csapatunk 2 tagjával folytattuk utunkat a zöld sávon Nyergesre, így a 15 km-t kibõvítettük kb. 20 ra.
A túra minden szempontból dicséretet érdemel, jó az útvonal, a kritikus helyeken egyértelmû a szalagozás, van kilátás, a tokodi etetõpont elhelyezése és szolgáltatása tökéletes. Szóval, nagy gratula a szervezõknek és persze minden túratársamnak! |
