Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában 70É
Lassú vánszorgással eltelik a június és a július, és az összes teljesítménytúrázós tevékenység kimerül egy túrán és két rendezésben való részvételben. Ráadásul a Szurdok/Útvonalkövetõ túrákat késõbb nem sikerül bejárni (és még mindig nem), így aztán kellõ mértékû elvonási tünetekkel vágunk neki a Rockenbauer emléktúrának. Csapjunk hát bele, a túra elõtti kiindulási pont ezúttal Lenti, ahol a nyári rendes hétvégi látogatást töltjük.
Rádiháza, délután öt óra. Felhõ- és páramentes égbolt. Hõség. Leszállunk Kerek repkénnyel a motor+mellék összeállítású bézérõl, amely kevés, a forró üléseken kókadozó utasával Zalaegerszeg felé kattog tovább. Felsétálunk a faluba, izgatottság fog el: ezen a túrán még sosem rajtoltam el innen. A hosszú táv élmezõnyének legeleje már messze jár, a gyorsléptû gyalogosok pihennek most a Csikós csárdánál. Heyjoe /annyi baj legyen/, Átol Csabi bukkannak fel az ismerõsök közül, és persze a kedves rendezõk. A nevezés talán fél percig tart, Repkénnyel elvisszük a nyolcas és kilences rajtszámokat. Szõlõhegyre fel! Lovas köszön vissza udvariasan a lovastanya szélén, fentebb kilátásban gyönyörködünk, zavartalanban. A hosszútáv számára oda-vissza szakaszon négyfõs csapat érkezik szembõl: a Mezei-házaspár és popeye és egy útitársuk. Még õk is bõven a nagyongyorsléptûek közé tartoznak, hat óra elõtti rádiházi érkezéssel. A pusztaedericsi felhajtótól aztán úgyszólván egyedül maradunk, egy, néha belekocogó vegyespárossal - Bozóték - kerülgetjük egymást talán egész Palinig. Elérjük az elsõ bóját, amely szerényen álcázva húzza meg magát egy bokornál. Filctollat veszünk igénybe az igazoláshoz. Jó kilátópont adottságú szántó szélén haladunk el, majd leereszkedünk a szentpéterföldi bekötõútra. Szentpéterföldén ezúttal lassítás nélkül áthaladunk, a kocsma úgy látszik, megszûnt, a bolt polcai üresek. Szomorú látvány. Egyedül a kisvasút rakodójánál tartok egy rövid fotómegállást – kihasználom, hogy ezúttal világosban járunk erre, és még fényképezõgép is van nálam. A síneket benõtte kissé a gaz, de a farakások mennyiségébõl arra következtetek, hogy néha talán erre döcög egy-egy keskeny nyomközû tehervonat. Kis tavat kerülünk, vadászházét, majd hosszabb idõre megcélozzuk az erdõt.
Emelkedõ vezet fenyves és nemfenyves határán, vízmosás mentén egy kisebb domb hátára. Erdõszélen találunk újabb bóját, ezt Nyiladék keresztezõdésnek nevezi a leírás és a térkép. Errefelé gyakori a bögöly, cserébe nincs szúnyog. A nálunk lévõ törölközõkkel hárítjuk a harapós jószágok egyre intenzívebb rohamát, amely szerencsére eléggé lokális, csak a hosszú egyenesig tart. A hosszú egyenesen végigballagunk, közben bójánál állunk meg a szép, lassú, augusztusi alkonyatban. A lasztonyai ereszkedést éles jobbkanyar vezeti fel, majd Kámaháza (a térképen még Kámaházi erdészlak) vasúti megállóhelynél bukkanunk ki az erdõbõl. Szálfák várnak rakodásra és elszállításra. A távolban már látható a Bázakerettye feletti, jellegzetes alakú adótorony – még jó sokat kell kanyarogni, amíg egyáltalán a közelébe érkezünk. Hídon keresztezzük a kevés vizû Alsó-Válickát (a hosszútávosok Söjtörnél találkoztak a Felsõ-Válickával), majd besétálunk Lasztonyára. Valahonnan hangos nótaszó hallatszik, az utcák üresek. A vegyesbolt zárva, fentebb harangláb, düledezõ vagy összedõlt házak. A közösségi közlekedés kínálatát összesen négy bázakerettyei járat jelenti, a sok magyarázó jel megfejtése alapján vasárnap ezek közül egyik sem közlekedik. Kikapaszkodunk a településrõl, eleinte meredek mélyutat követve, majd azt egy jól jelzett kanyarnál elhagyva. A dombtetõn jól elhelyezett kilátót mászhatunk meg. Repkény lent marad, de én felmászok, naplementét és körpanorámát nézek. A szemem elé táruló látvány egyszerûen csodálatos. Rövid bámészkodást követõen lekanyargok, és folytatjuk a kék jelzések követését. Bükkerdõbe érve ereszkedünk alá a lispei mûútra, ezt újnak tûnõ forduló-parkoló-akármi helyszínnél keresztezzük. Sajnos a Torhai-forrásos ismertetõ táblát a betérõ felújítása során elvitték és nem pótolták, helyette viszont sorompó épült, ez tartja távol az itt megállni szándékozókat.
Beballagunk a forráshoz, még éppen világos van, még lehet követni a távolról csak fehéres foltként felbukkanó jelzéseket lámpa használata nélkül. A Torhai-forrás nem mûködik – a kifolyójából legalábbis nem folyik semmi – ám valami kis víz szivárog a földbõl, és szúnyog is van elég. Gyorsan igazolunk a bójánál és megyünk tovább. Dombra kanyargunk fel, majd a tetõn bóklászunk lehetetlen ösvényen, látszólag céltalanul. Kicsit nehéz itt az elõrejutás. A kedvenc elnevezésû bója következik, „úttörés a gerincen”, ez most teljesen találó. Az úttörést a gerincrõl lefelé folytatjuk, majd réten vágunk át és kiérünk Lispeszentadorján határába. A falutáblánál egy korábbi ittcsoffadás emlékére megállunk és pezsgõtablettás vizet fogyasztunk, majd sétálunk tovább. Lispén még annyi mozgást sem látni, mint korábban Lasztonyán. Még errejáró autósból is kevés akad. Lakott területek között libbenünk keresztül, majd Lispe kettõbõl balra kanyarodva nekivágunk a Bázakerettyére vezetõ emelkedõnek. Ahogy rálépünk a szántóban vezetõ szekérútra, éles fényû reflektor gyullad ki a távolban, egészen a szõlõhegy tetejéig megfelelõ világítást biztosítva. Érdekes megoldás. Fent kanyargunk egy sort, majd elérjük a piros sáv becsatlakozását. Egy elágazásban bizonytalankodó, hosszútávos túratárssal találkozunk, egyenesbe igazítjuk. Még bõven van ideje beérni, csak fel kell ébrednie. Ellépünk, távvezeték nyiladékában kanyargunk. Mintha kevésbé lenne susnyás, mint amilyennek emlékeimben szerepel. Késõbb a piros sávról lecsatlakozunk a kéken és nagyobb rétek mentén elhaladva letrappolunk Bázakerettyére.
Az ellenõrzõpont a szokásos, buszmegálló melletti, B-29 nevû kocsmában található, fiatal pár õrzi a pontot és az ide depózott csomagokat. Én kólát, Repkény sört iszik a kávé mellé a majd' húsz percesre nyúló megállás során. Végrehajtok még egy gyors elemcserét a lámpában, mert ugyanezt az akksikészletet használtam a Szondin is, és a berendezés már ott sem remekelt teljes fényében. No, majd most. Induláskor a kék kereszttel jelzett úton szép csendben elhagyjuk az idáig követett RP-DDK útvonalát és egyben Bázakerettyét. Hosszú aszfaltos szakasz áll elõttünk, zavartalan csillagfény kísér közben. A csendet csak néha szakítja meg egy-egy áthaladó, láttunkra meglepetten lassító autó. Elhaladunk az Olajos Emlékmû mellett, megérkezik az Olajos körút falu elõtt elhagyott piros sáv jelzése. Betérünk Budafa felé, az arborétumnál pedig elhagyjuk a sokadrendû országutat és újra az erdõben bandukolunk. Domb, másik domb, még egy domb következik. Egész kényelmes út ez így, hogy alig huszonegynéhány kilométer van csak a lábunkban. Fent újabb bójára lelünk, kár, hogy lódarázsfészek is található a közelben, ingerlékeny lakókkal. Kocogós túratársaink nem olyan ijedõsek, mint mi, és elég drasztikusan el is bánnak két példánnyal. Továbbállunk Kistolmács felé.
Lesétálunk a kisvasút itteni végállomására, örömmel állapítom meg, hogy az épület nem vált vandálok áldozatává. Rákanyarodunk az aszfaltútra, dél felé. A közeli Kozár-forrásnál elfogyasztjuk kekszbõl álló szerény vacsoránkat, valamint megtöltjük a nálunk lévõ palackokat friss forrásvízzel. A jótékonyan langyosra hûlt éji levegõ ellenére ugyanis borzalmasan sokat iszunk, az induláskori 4,5 liternek már nyoma sincs, és a bázakerettyei kocsmában vett másfél liter szódavíz is már a végét járja. A frissítõ pihenõt követõen továbbállunk Kistolmácsra, az ellenõrzõpont a Tó büfében üzemel. Amíg a papírmunkával bíbelõdnek a rendezõk, megakad a szemem a Kirándulás címû elbeszélõ költeményen (bizonyos „GT.” mûve (sic!)), amely egy hal alakúra munkált farostlemez díszen foglal helyet. A sûrven szó használata külön feldobja a berúgásról és következményeirõl szóló poémát. Tea jár a rendezõktõl, erre még veszek egy kávét. Ennek köszönhetõ, hogy az általában végigzombiskodott Kistolmács-Borsfa szakaszt ezúttal végigbeszélgetjük, pontosabban Repkény mesél, én pedig reagálok. Így nem tûnik hosszú idõnek, amíg végigérünk Borsfáig. Leülünk pár perc pihenõre a buszmegállóban, kirázom az oda nem illõ elemeket a bakancsomból. Utána átsétálunk Valkonyára, rövid erdõszéli bizonytalankodással és útratalálással. A turistaházban rég látott ismerõsök õrzik a pontot, zsíros kenyeret kapunk, továbbá lehet venni üdítõt. Élek a lehetõséggel. Mellesleg, lódarázs itt is akad, a pont kétfõs személyzete rutinosan pusztítja õket.
Továbbállva a jó öreg hét domb következik, szépen, lassan döcögünk keresztül. Megint eltévesztem a számolást, úgyhogy nem tudom leellenõrizni, hogy ez most tényleg hét, vagy csak toldódik. Némelyik völgyben már majdnem egészen jó hûvös a levegõ, de az ilyen klímájú helyekrõl sajnos túl gyorsan ki kell kapaszkodni. Fent meg hiába legyint meg néha egy-egy fuvallat, ezek hûtõ hatása elhanyagolható. A dombra fel – dombról le hullámzást nagyobb létszámú társaság fényeinek megpillantása dobja fel, ez egyben Eszteregnye és a szõlõhegy közelségét is jelzi. Kitérünk a kék R jeleken a pontra, ahol nagy számú résztvevõvel találkozunk. Itt találjuk zsotyeket és útitársait, valamint összefutunk egy nagyobb létszámú 70-es távos csapattal. Rövid pihenõt követõen tovább is ballagunk, néhány emelkedõt követõen ki a dombok ölelésébõl és egyben ki az éjszakából. Az egykori obornaki mûút névre hallgató ellenõrzõpontnál – ez került át Eszteregnye, szõlõhegyre – már ránkvilágosodik annyira, hogy eltehetjük a fejlámpákat. Obornak határában ismét találkozunk a nagyszámú hetvenes távos társasággal, õk itt pihengetnek. Még egy, meg még egy emelkedõ következik, kõ Krisztusok õrzik az utat, majd hirtelen megérkezünk a Homokkomárom fölötti templomhoz.
Vízkészleteink eddigre ismét elfogytak, de emlékeim szerint itt van egy kerti csap valahol. Megkeressük, egy palacknyi vizet töltünk, lévén egészen Nagykanizsáig hiába várnánk vízvételi lehetõségre. Lent a faluban tartunk egy leülõs, eszegetõs szünetet, valami agyonsózott ipari rágnivalót fogyasztunk, amely elképesztõen jólesik. Utána szép kényelmesen elhagyjuk Homokkomáromot, átballagunk a kelõ Nap fényénél Hosszúvölgyre, majd a hosszú, homokos-poros úton Zsigárdra. Közben a harmat páráját eregetõ rét feletti giccses-szép napfelkeltében gyönyörködhetünk, alig néhány órával a giccses-szép naplementét követõen. Tetszik. Más esemény is történik: méretes vaddisznó lépked keresztül az úton, elõttünk tizenpár méterre, mögötte kismalac... majd még egy... de hol a többi? A neszek alapján a bozótosban. Várunk. Még várunk egy kicsit. A kutya egye meg, annyira sokat azért mégsem várhatunk, átmegyünk. Mögöttünk tumultuózus átrohanás, kicsik az anyjuk után. Huhh. Ezután Zsigárd felé a hosszú egyenesen végig minden, az aljnövényzetben motoszkáló kismadár mögé vaddisznót képzelek. Zsigárdon találjuk az utolsó bóját, tartunk egy rövid megállást, majd sietõsre vesszük lépteinket, a vasárnapra várható hõség már kezd szépen kifejlõdni.
Palin elõtt végighallgatjuk, ahogy az ügyeletes reggeli gyorsvonat (Szombathely-Pécs) elrobog a távolban. Nem sokkal utána elérjük Palin határát, majd felsétálunk a régi 74-es fõúthoz, elhagyjuk az Öröm-hegyet megcélzó (de elõtte épp elkanyarodó) kéktúrát, és dél felé fordulunk. Irány Kanizsa központja. Kocogó túratársaink itt végképp ellépnek, legközelebb csak a célban futunk majd össze. Elhalad mellettünk néhány kerékpáros, furcsán méregetnek. Az autópálya alatti szokásos megállást sem hagyjuk ki, kell ez most. Elhaladunk az Inkei-sírbolt mellett, keresztezzük az iparvágányt, elsõbbséget kapunk a körforgalomban az átkeléskor. Kezd újra nagyon meleg lenni, de ezt lehet, hogy csak a felborult hõháztartásom mondatja. Bentebb érve megcsodálom a megszépült fõteret, majd Repkény még egy megállást kér, mert felrepedt két lábujja között egy vízhólyag. Megállunk, kezeljük a problémát, és végül a Rozgonyi utcán feldöcögünk a célba. Az iskola lépcsõjén illusztris társaság tartja reggeli kerekasztal-ülését: Dolgos György, Barta László, Pap Gábor, sétáLós bácsi, régészlány, DJ_Rushboy, hozzájuk késõbb zsotyek csatlakozik. Bent a rendezõségnél megkapjuk a díjazást, emléklap jár és újfajta kitûzõ. (Repkénynek 2006-ból még régebbi van, ahhoz képest újfajta.) Egy kicsit még ücsörgünk a célban, majd autós elszállítás teszi könnyebbé a Lenti célpontú utunkat. Köszönöm a rendezést a Kanizsa TE-nek, öröm számomra ezen a túrán részt venni. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, aki a tavaszi Andezit tt. után végre újra eljött teljesítménytúrázni. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban gratulálok minden távon minden teljesítõnek és résztvevõnek, aki nekivágott!
-Kékdroid-
képek a túráról itt |
