"Mer' amúgy világhírû vagyok
Csak a világ nem tud róla
A nyerget már megvettem
Épp hogy csak nem futotta lóra
I'm a cowboy Junkie
On a csillagközi préri
De a szívem még mindig
Oh Yeah még mindig a régi, a régi, a régi"
(Country Joe McDonald)
Palóc Expedíció 20
Az utóbbi idõben a család-munkahely-túra háromszögben egyensúlyozva jól szoktak jönni az unorthodox rajtidõ-intervallumok, így következhetett az be, hogy vasárnap délelõtt a két hetes családi nyaralásról hazatérve aznap délután még sikerült eljutnom Nézsára egy kis Corvin-nosztalgiatúrára, ami az útvonal egy jó részét illeti a húszas távon.
Nézsára érve szerencsére hamar találok parkolóhelyet a parkolásra kijelölt kastélykertben egy fenyõfa alatt, majd a 40-esrõl épp beérkezõ kaledit útbaigazításával gyorsan megtalálom a rajthelyet is, ahol ébb ebola és Gellért ücsörög a hûvösben a 100-as közben. Itt némi fennakadást okozott, hogy a váratlanul nagy létszámnak köszönhezõen elvitték már az utolsó 20-as itinert nem sokkal korábban, ám egy rövid telefon a Galgagután õrködõ Vagdalthússal gyorsan tisztázza a helyzetet, és 15:10-kor, egy 65-ös itinerrel a kezemben indulok ki Nézsáról a rekkenõ hõségben. Hosszas aszfaltozás után érem el végre a halastavat és az erdõ szélét, ahol jó nagy vargabetût ír le a - gondolom magánterület - halastó környékén a piros jelzés, ha jól emlékszem, anno a Corvinon ezt a szakaszt egy szalagozott úton át lehetett vágni. Nemsokára megkezdõdik a meredek emelkedõ a Vas-hegyre, itt megelõz két gyors lábú százas is, a kilátás még mindig lélegzetelállító - nem csak az emelkedõ miatt. Kis hullámvasutazás után felérkezem a Csõvárba, ahol az összeverõdött nagyobb csapat kissé tanácstalan pontõr és kód híján, majd jobb ötlet nem lévén az egyik faldarabon épp hogy kivehetõ négyjegyû kódot jegyzi le mindenki.
Irány lefelé a piros L jelzésen Csõvár falu irányába, a falu szélén nyomóskút, szép kilátással a várba, még így néhány km után is jól esik a kulacsban lévõ langyos vizet a fejemre öntve megfürödni és hideg vízzel feltankolni. Némi aszfaltozás után megérkezem a faluközpontba, ahol a parkban kialakított tanösvény mentén érem el az elsõ õrzött pontot, ahol finom házi süteménnyel kínálnak - egy diós kosárkát meg is eszem. A pontõrök egyik túrázó azon kérdésére, hogy merre kell tovább menni, a nem túl bíztató volt aki erre ment, volt, aki arra mondattal felelnek, így jobbnak látom a térképre hagyatkozni, s gyorsan rá is lelek a faluból kivezetõ piros O jelzésre. Az út némi emelkedõ után kellemesen kanyarog a kifejezetten szép erdõben, kerügetjük egymást néhány 60-as és 100-as résztvevõvel. A Kilián-forrásnál egy család vert tábort rendszám nélküli utánfutós autójuk társaságában, éppen eltakarva a sárga mária út kezdetét, de szerencsére útbaigazítanak kedvesen mindenkit. A következõ szakasz egészen meglepõ, elõször egy hosszú gerincút, majd a gerincekre merõleges nyiladékon hosszú hullámvasút volt a követendõ, míg kirérve az erdõ szélére már látszik a következõ domb tetején a nógrádsápi mûemlék templom. Itt sajnoselvétek egy kanyart, és a bokor-bozótsor rossz oldalán teszek meg pár száz métert, s már majdnem a falunál vagyok amikor rájövök a tévedésre és vissza kell mennem. A szép mûemlék templomot érintve lecsorgok a faluba, megnézem a napórát a kis kápolnán (nem jár jól), majd elérem a Mária-barlangnál lévõ utolsó ellenõrzõpontot. Itt szép népviseletbe öltözött hölgyek-urak ásványvízzel és zsíros kenyérrel kívánnak, utóbbit nem kívánom, elõbbit meg meghagyom az utánam még késõbb érkezõ hosszú távosoknak.
Bár a pontõrök lelkesen ajánlgatják mindenkinek a rövidítõ utat (vissza ugyanott a templomig), én azért persze ragaszkodom a korábban telefonon megtudott kijelölt úthoz, s felmászom a kálváriára (megérte), majd a faluközpontba visszaérve találok egy nyitvatartó fagyizót, ahol egy citrom-tiramisu-túró rudi kombóval és egy fél liter hideg ásványvízzel lelkesítem magam a hátralévõ kilométerekre. Nekivágok az utolsó emelkedõnek, immár végigaszfalton, a legendás Nézsa-Nógrádsáp mûúton (amin a Corvin idején anno olyan meleg volt, hogy látszottak a megolvadt aszfalton a korábbi túrázók lábnyomai), most a hõmérséklet is kedvezõbb, és az utat is felújították azóta, úgyhogy eseménytelenül telik a séta (egy kisbusz fel akar venni és elvinni Nézsáig, de elhárítom). Hamarosan meg is érkezem a faluba, a célban megkapom a kitûzõt és az egyedi oklevelet, és az Arizona sörözõben megeszem a finom (ám nyelvleégetõsen forró, persze türelmetlen vagyok) gulyáslevest, majd este nyolc elõtt nem sokkal már úton is vagyok hazafelé.
Köszönöm a rendezõknek a rendezésbe fektetett rengeteg munkát és a túrázási lehetõség biztosítását :) |
