Hó-Fejérke 25
Az idei év az egykori túrakör fellazulását hozta, egyre többen maradtak el, én pedig egyre több túrát igyekeztem önállóan vezérelni különbözõ összetételû csoportjaink számára. 2005 elsõ túrája tehát a Hó-Fejérke lett, a mára már legendássá vált szarvaspörköltjével egyetemben. A túra ezúttal nem Sörédrõl, hanem Csákberényrõl indult, a falu közepén található vendéglõbõl. Ide több indokból is érdemes betérni, egyrészt kiderült azóta, hogy nagyon jók a söreik, másrészt amikor legutóbb ott jártam, fantasztikus, egyszerû pizzát szolgáltak föl, igen olcsón. A Hó-Fejérke innen startolt. Sokan panaszolják, hogy évek óta hosszú sorok kígyóznak a rajtnál, ami ezúttal sem volt másképp - másfelõl még soha egy emberrel nem találkoztam, aki belehalt volna negyed vagy fél órás várakozásba. Elkezdtük tehát a menetelést, Apám, öcsém és a régi túrakörbõl megmaradtak társaságában - elméletileg velünk volt a tavaly az erdõben akusztikát tesztelõ Laci is. Közepesen nagy hóban törtettünk a gánti Szõlõ-hegy irányába, majd az Antal-árkon át a Pátrácoshoz érkeztünk. A pontõrök szívesen fogadtak minket, azt hiszem, tüzet raktak a fázóknak, ahhoz álltunk oda melegedni, majd tovább mentünk. Csókakõn a várnál álltunk meg széjjelnézni, aztán a már ismert orondi úton érkeztünk meg Csákberénybe, érintve a túra névadójának kopjafáját. A célban várt minket a szarvaspörkölt kovászos uborkával, ami a mai napig az egyik legjobb étel, amit valaha túrán ettem. Emberes adagot adtak, fantasztikus ízû hússal!
A Hó-Fejérke idén (2013) nem került megrendezésre, ami elég nagy baj (a szarvasok ugyan valószínûleg fellélegeztek), mert a Vértes egyik legszebb részén halad, valamint a részvétellel sosem volt panasz. Remélem, jövõre (2014) feltámad poraiból és újra róhatjuk az utakat arrafelé. |
