Túrabeszámolók


Julianus

GeldarTúra éve: 20052013.08.28 22:22:16

Julianus 50


A mai napig az a túra, ami az ember határait feszegeti, de azért forszírozza is. A Sajgó 50 Éjszakait megelõzve ez a legnehezebb túra, amin valaha részt vettem, ha teljesítménytúrákat nézünk. Dalmával indultunk el rajta, és velünk tartott debütánsként V Peti is, aki szintén kemény legénynek bizonyult, s késõbb is felbukkant egy-két túránkon. Nagymarosról indultunk el, észben tartva, hogy a túra 55 kilométeres, ugyanúgy 12 órát adnak rá, és ezt az 55 kilométert 11 óra alatt kell megtennünk, ha el akarjuk érni az utolsó vonatot haza. A Julianus-kilátóhoz ennek köszönhetõen nagy lendülettel érkeztünk meg, és sok idõt nem is töltöttünk ott, indultunk tovább Törökmezõ irányába. Ott gyerekzsivaj fogadott minket, és fa játszótér, de meg sem álltunk Kóspallag határáig. A tempónk kifejezetten gyors volt, de a vonat lebegett elõttünk, meg a hír, hogy a húsz kilométernél láthatunk botcimkét - Botond, a botom támogatta az ötletet.

Márianosztrán aztán láttuk a kitûzõt és a botcimkét is, amit a különféle távokért adnak, de nem voltunk elragadtatva - mielõtt elszállt volna a kedvünk, tovább sürgettem a társaságot. A lendület aztán a Koppány-nyeregre fogyott el, amit külön jutalomként késõbb a másik irányból is megmászattak velünk, pedig elsõre sem élveztük. Dalma a második mászást már nem folytatta le, Nagybörzsönyben elköszönt tõlünk, és Szobra buszozott. Ketten maradtunk Petivel, meg a Koppány-nyereg, meg a tökéletesen ismeretlen terep. A nyereg után már egyáltalán nem tudtuk, jó úton járunk-e, de szerencsénk volt. Aztán ismét sikerült eltévedni, és egy erdõfolton át gázoltunk valamerre, s amikor meghallottuk a "Hõs torreádor, döfd le a bikát" - kezdetû dal egyénileg átalakított változatát (Hõs torreádor, b***d meg az anyád), tudtuk, hogy jó helyen járunk. A hangot követve kiértünk a Szob felé vezetõ turistaútra, majd egy nagyon fáradt fickótól kérdeztük, õ is Szob felé igyekszik-e. A válaszában érezhetõen benne volt a Koppány-nyereg, s kétszer: "Igen, arra. De már nagyon elegem van". Ami azt illeti, mi sem voltunk kifejezetten frissek, ezért is örültünk neki, amikor láttuk magunk elõtt beszállni egy fehér Golfba, annak meg különösen, hogy minket is megvártak - az utolsó egy kilométert így kocsival tettük meg, a gyümölcsfák között száguldva. Késõbb az is kiderült, hogy ha nem így történik, soha nem érjük el a vonatunk - végül azonban sikerült, s holtfáradtan, de elindultunk haza.