Túrabeszámolók


Vértesi barangolások / Vértesi kerekezés

GeldarTúra éve: 20122013.08.29 02:52:34

Vértesi barangolások 25


Nincs mese, nincs torna, nincs híradó - énekelte a megboldogult logójú TV2 egyik munkatársa egy rég (és méltán) elfeledett CD-n. Az én szempontomból ez azt jelenti, hogy a vértesi kalandozások nem állhattak le, s az Oroszlány 50 rokkant sikere után ismét túrázásra adtam a fejem, ezúttal is Lacával megerõsítve. Eredetileg az ötvenes távra akartunk nevezni, de ez a túra reggelére módosult. Kiderült ugyanis, hogy régi társunk-cimboránk Attila aznap nem tud minket átfurikázni Gántra, így a Vértesen való átkelésen döntöttem, a túra elõestéjén. Így is történt, kiváló ütemérzékkel saruban indultam az útnak, egy kifejezetten alkalmas délutáni órán. László így átélhette elsõ éjszakai túráját, vaddisznók csörgésével, és vélhetõen muflonok zajaival a sûrûben - én pedig átélhettem azt, hogy a sarum fokozatosan feltöri a lábam, míg a táskámban lapul a surranóm. Este sátrat vertünk Gánt határában, abban bízva, másnapra elillan a fájdalom.

Nem illant el, csak mérséklõdött. Mindenesetre teljes harci díszben a rendezõk elé járultam, és beneveztünk a 25-re. Készségesek voltak, útbaigazítottak és felhívták a figyelmem az esetlegesen megtévesztõ szakaszokra. Ezúton is köszönet nekik, nagy segítséget nyújtottak. Az útvonalról halvány fogalmam volt már, lévén egyszer itt táboroztunk egy iskola által rendezett õszi (vagy tavaszi) túrán; a halvány fogalmaim hamarosan átalakultak, amikor rájöttem, hogy ezen a részén a Vértesnek még sosem jártam. Nem az ismerõs bauxit- (ismertebb nevén: Mars-) gödrökre gondolok, hanem arra a szakaszra, ami a Fecskepalota után következett - tökéletes ismeretlenben nyomultunk elõre, vértesi mércével mérve egyáltalán nem egyszerû úton. Jött aztán a Mária-fa, amit szintén elõször láttam, majd a már ismerõsebb Juh-völgy, és a Géza-pihenõ, ahol ezúttal nem csak Géza, hanem Bence és László is pihent egy sort. Eddigre tökéletesen biztos voltam benne, hogy elég a 25 kilométer - a Pátrácosnál már éreztem is, ekkorra ismét dörzsölõdni kezdett a lábam, és a surranó sem éppen a lábat kímélõ tulajdonságairól ismert. Mindszentpusztán ittunk a kútból (aminek a vize valóban iható), pihentünk, majd a tegnap este megtett úton igyekeztünk vissza Gánt fele, egy hölgy társunkkal megerõsítve. Õ elmesélte nekünk az IVV mibenlétét, ami régóta foglalkoztatott. A célban megkaptuk a kimondottan szép jelvényt, s a fotópapírra (!) nyomott emléklapot, utóbbiért-elõbbiért egyaránt masszívan le a kalappal a rendezõség elõtt. Legközelebb is jövünk.