Túrabeszámolók


Bieg 7 szczytów

DJ_RushBoyTúra éve: 20132013.09.02 18:40:06

Bieg 7 Szczytów 223 km - 7650 m szintkülönbség



Még csak nem is lehet mondani hogy egy hét pihenõ állt a rendelkezésemre az UKK 112 km-es túra után, ugyanis már csütörtök délután 18:00-kor rajtoltunk ezen a lengyelországi rendezvényen.

Barta Lacival utaztunk ki csütörtök kora reggel, én 4:30-kor keltem. Bánovce nad Bebravouig utaztunk Laci kocsijával, majd ott szlovák ismerõsünknek köszönhetõen az õ kocsijukkal haladtunk immár négyen tovább a rajtig.


Megérkezvén beneveztünk, rajszám, és angolul a fontos információkat közölték, majd elvonultunk készülõdni. Három depópont volt, 60 km-nél, 120-nál, és 188-nál. 60-hoz nem küldtem még semmit, a többihez igyekeztem nagyon megválogatni a fontos ételt-italt.

Bíztam a jó frissítõpontokban, hiszen a Salomon, és a Suunto volt a fõszponzor, és amerre elnéztem mindenhol az õ logójukat láttam. A rajtban is talpig Salomonban öltözött egyének várták a rajtot.

Végül 120-an indultunk el a hosszú távon. Jó lett volna ha Lacival tudok menni, mert még nem tudtam hogy mennyire lesz jelölve az útvonal. Egy szuper térképet kaptunk a rajtnál, de éjszaka azzal nem nagyon vagyok kisegítve.



Szóval elindultunk. Ez máris azt jelentette hogy 9 km aszfalttal kezdõdött a bemelegítés. Laci nagyon belekezdett, már az elején sejtettem hogy sok-sok magányos óra fog rám várni, mert ez a tempó brutál az elején. Na de azért az elsõ ellenõrzõpontot elértük 54 perc alatt :)

Innen Laci meg is lépett, nem tudtam fogom-e még látni egyáltalán. Kezdõdhetett a hosszú-hosszú gerincvándorlás. Ennek a versenynek nagyrészt 70 %-ban ez volt a lényege. Végig gerincen haladtunk, 600-800 m-es hegyek között. Nagyrészt toronyiránt föl, és toronyiránt le kellett jönni, jó kis köves meredek utakon.

Lacival találkoztam még párszor, de csak futólag mert akkor indult tovább általában.

Szóval a túrát végig totál egyedül tettem meg, ami azt jelentette hogy két nappal, és két éjszaka haladtam végig magányosan. A második éjszakám nagyon kemény volt, összesen 3 x feküdtem le fél órára különbözõ helyeken. Egy busz megálló, egy esõház, és egy pad az erdõ közepén lett a nyughelyem, de szerencsére nem a sírhelyem :) Többször totál összevissza pörgött az agyam, behalucináltam dolgokat, és nagyon nehezen mentek a km-ek. Hiába próbáltam kikapcsolni, nagyon nehezen vészeltem át az éjszakát. Egy szerencsém viszont volt. A tájékozódásra nem nagyon kellett figyelni, ugyanis az eddigi pályafutásom során a leges-legjobb szalagozást itt tapasztaltam. Brutális munka volt benne, ugyanis 50-60 m-enként nagy Salomonos narancsszínû szalagok segítették a tájékozódást. Párhuzamot vontam a Mátra 115-el. Ott a kaját nem fogja szerintem soha felülmúlni egy túra sem, itt pedig a szuper szalagozást. Egy kis mínuszt is írok ;) A frissítõpontok is jók voltak, csak mindig ugyanaz volt a kínálat, és nagyon minimális meleg kaja volt csak.



Amúgy egy gyönyörû túra volt, szuper panorámákkal, rengeteg gerincvándorlással, kedves szervezõkkel.



Végül 39 óra 36 perces teljesítés után hatodiknak értem a célba a 120 indulóból (és a kevés célbeérkezõkbõl)  reggel 09:36-kor. Nagyon komoly volt a fogadtatás, mondhatni még meg is hatódtam. Mivel elõttem Laci ért be, jó 3 és fél órával korábban, az emberek már "kiéhezetten" várták a következõt :)


Óriási taps várt, a szpíker hangosan mondta rólam az adatokat, a kamerások futottak mellettem, és ahogy átléptem a célkaput, a helyiek hatalmas üdvrivalgással fogadtak, és kattogtak a fényképezõk. Nagyon meghatódtam, borzasztóan jól esett ezeknek az ismeretlen embereknek a sport iránti szeretete.

Máris tették elém az enni-innivalót, két tv-nek rögtönzött interjút is adtam, majd jó fél óráig ott lavíroztam a célban. Nagyon boldog vagyok hogy sikerült ezt a célt is teljesítenem.



Az egyik legnehezebb versenyem volt ez, éjszaka borzasztóan nehéz volt átlendülni a sok holtponton, sokszor robot üzemmódban haladtam. De velem voltak az égiek, és õk segítettek végig utamon.



Végül itt lennének a sikeres és a sikertelen teljesítõk (50 en értek be a hivatalos 52 órás idõn belül)

 


http://bgtimesport.pl/online/dfbg/bieg/B7S