Eger Csillaga – Bükki Házak 25 20
A hasonló esetekben szokott a beszámoló azzal a résszel kezdõdni, hogy már régóta várjuk, indulás, örülünk, de sajnos családi, okán, rövidebb táv, jó, hogy így is egyáltalán, öcsém nem tud jönni, húgom igen, meg ugye Repkény. És én. Reggel tétován készülõdünk, pakolászunk. Az ablakból mintát veszek az idõjárásról. Nekem már kell a hosszúujjú. Õsznyitó túra lesz a mai, hûvös hajnallal, napsütötte, csupakék éggel. Átautózunk Felsõtárkányba. Parkolóhelyet keresek, majd visszagurulok az idáig mögöttünk haladó, de jó helyet elcsípõ autó mellé. Itt már látom, Cam Mogó és lánya utaztak a jármûvel idáig a távoli Szegedrõl. És még én panaszkodtam a korai kelésrõl. Beszélünk kicsit, õk még készülõdnek, mi megyünk nevezni. Átsétálunk a tóparti pihenõnél kialakított kényszerrajthelyre – mint az itinerbõl kiderül, az utolsó pillanatban végrehajtott változtatás pár kilométerrel megvágta a túra hosszát. (Innen a címbéli rövidülés is, a tényleges táv 19,8 km lett.) Szerencsére a szintidõ nem módosult, a leírás is kiemeli, hogy a rendezõk szeretnének idõt adni a nézelõdésre, fényképezésre, ismerkedésre. Nekem tetszik. Benevezünk, kapunk itinert: az egylapos dokumentumon köszöntõt, néhány tudnivalót találunk, továbbá részletes táv- és szintadatokat, szintmetszetet, igazolásgyûjtõ négyszögeket és térképet. Indulunk.
Mai elsõ célpontunk a Barát-réten található õrház, a papírforma szerint itt lenne ellenõrzõpont, de a rajtban szóltak, hogy nincs, ne keressük. Nem fogjuk. Elindulunk a sárga jelzésen, ez egy tanösvénnyel együtt még a tópartról felkapaszkodik egy közepesen meredek csapáson megközelíthetõ magaslatra. A lillafüredi országút szorosa, a Kõ-köz felett haladunk, a fák lombján át idesejlik a szemközti sziklafal. A hupli túloldalán hosszan elnyúló lejtõn érünk le a Barát-völgybe. Lent még árnyék ül a réten, a hegyoldalak viszont élénken zöldellnek a napsütésben. Mellettünk balra vízmû kerítése látszik, azon túl, bent található a tárkányi buszok fordulóhelye. Széles dózerút érkezik mellénk a vízmû után, odébb pedig sárga kereszttel jelzett ösvény vág neki a mellettünk húzódó hegygerincre vezetõ kaptatónak. Elérjük a most nem ellenõrzõpontként mûködõ, szép állapotban lévõ õrházat, kicsit késõbb pedig az Oldal-völgyi elágazást. Ígéretünkhöz híven nem keressük az ellenõrzõpontot. Az út túloldalán a karthauzi kolostor emlékére emelt kereszt áll az erdõ határán. Táblát találunk, az egyik út a Völgyfõ-ház felé vezet, pár éve még ez a túra épp onnét érkezett le. Na, nekünk most nem az az út kell, hanem a sárga sávval jelzett Jubileumi Körtúra, kezdõdik a kapaszkodó a Szuszék-kõ oldalában. Feloldalgunk, kényelmesen. Mellettünk meredek vízmosások rohannak alá a gerinc felõl, mi köves-poros, az évek alatt kimélyült ösvényen battyogunk egyre fentebb. Szép lassan kisimul az emelkedõ, felérünk, lehet reggelizni, a táskám tartalma egy szendvicsnyivel csökken.
Valamivel késõbb elérjük a gerzsényi elágazást, a zöld sávval jelzett Török út itt érkezik fel a Völgyfõ felõl. Az eddigi északnyugati irányt északira váltjuk, és újabb emelkedõt is kapunk a nyakunkba, pontosabban a lábaink alá. A sárga jelzés kicsatlakozik tõlünk és eltér Pazsag felé, mi pedig majdnem a megyehatárig felsétálunk. Elágazásban hagyjuk el a Bánkút felé tartó turistautat, meredek lejtõ áll elõttünk, elõttünk a Tar-kõ sziklatömbje látható a fák között felnézve. Sok lehetõségünk azonban nincs a felnézegetésre: a lejtõs út a rádõlt famennyiség hatására trükkös akadálypályává változott. Az ilyen helyzetek megoldására még emlékezõ Kerek repkény áll be a sor elejére, fatörzseken egyensúlyozunk végig, bozóton bújunk át, aztán hirtelen vége a mókának, újra komoly turisták leszünk. Szerencsére akad még egy keresztbedõlt fa, de ez már igazán nem jelent kihívást, letrappolunk a Tamás-kúti-menedékházig. Az ellenõrzõpontot négytagú család õrzi, igazolásként az Agria spec. mentõsök bélyegzõjét kapjuk, valamint egy aláírást, amelyet azóta is hiába próbálok megfejteni. Ellátmány is jár itt: zsíros kenyér, hagyma, só, inni pedig forrás- és ásványvíz. Itt az utóbbit választom, de amikor a rövid pihenõ után továbbállunk, és a Tamás-kútnál mégiscsak iszom egy kortyot. Lefotózom külön a forráshoz tartozó kódot is, mert valamikor a múltkor csak valami papírfecnire firkantottam, és ezt a fecnit sikeresen elvesztettem. Repkény lemossa a lábát, amelyre sikerült három hosszú karcolást szereznie az akadálypályán.
A forrástól visszalépünk az országútra, majd keresztezzük azt, és Eger felé indulunk a Bükki Kék névre hallgató úton, és Felsõtárkányig nem is hagyjuk el. Impozáns méretû sziklatömbök alatt sétálunk egyre ereszkedõ ösvényen, érintve a Fekete-len idõszakos forrást. Az itt található tájékoztató tábla tokjának a tetejére valami nagy és nehéz zuhanhatott, de maga a tábla szerencsére ép maradt. Leérünk a Lök-völgybe, annak is a felsõ végéhez, de alig teszünk meg itt pár métert, a követendõ út a Lambot oldalának megy neki. Ez újabb meredek emelkedõt jelent, a mai túránk során az utolsót a mûfajban. A hegygerincet elhagyva szépen lebattyogunk a Samassa-házhoz, itt újabb ellenõrzõpontot találunk, õszibarackkal kínál a szívélyes pontõr. Begyümölcsözve battyogunk tovább, párhuzamos utak haladnak lefelé a völgyben, egyik jelzett, a másik nem. Sikerül elmenni a nem jelzetten, birka módra, de rövidesen kijavítjuk magunkat. Futók érkeznek szembõl, ketten, a sorban másodikként marton4. Nagyon szalad, de lefékez néhány szóra, majd már csak a lábai nyomát látni. A következõ ellenõrzõpontot a Stimecz-háznál találjuk, itt is kapunk ellátmányt, egy-egy szelet csoki formájában. Pár lépéssel odébb az egykor kiterjedt hálózattal rendelkezõ felsõtárkányi kisvasút maradékának a felsõ végállomását találjuk. (Érdekesség: a mai nap a Barát-réten és a Samassa-háztól idáig is egykori kisvasúti nyomvonalon haladtunk. Sõt, Felnémet és Felsõtárkány között az országút menti kerékpárút szintén kisvasúti nyomvonalat követ. A hálózat megmaradt szakaszát Felsõtárkányig végigkövetjük. Méginkább sõt: a hosszútávosok az egykori Esztáz-kõi nyomvonal mentén indultak el a Pes-kõ-völgy felé.) Vonat várakozik a végállomáson, nagy létszámú gyerekcsoport egyik fele már elfoglalta a két kocsit, a másik fele pedig a peronon várakozik. Még le sem jutunk szinte a kitérõig, amikor jön a következõ vonat. Együttállás Stimecz-háznál, ilyen képért vissza kell menni – gondolom, és így is teszek. Készítek egy béna képet, a két, egymással szemben álló vonatról, és a lányok után sietek.
Az út hátralévõ szakaszán a fõ érdekességet a két, egymás után lehaladó vonat jelenti, a személyzetnek szinte csak a féket kell kezelnie a vasúti szempontból meredeknek számító pályaszakaszon, a motorzajt túlzsibongják a gyerekek. Vicces. A varróházi megállótól aszfaltúton ballagunk be a faluba, közben, hogy teljes legyen a boldogságom, még egy szerelvény jön. Lehet, hogy maradt még odafönt egy szerelvényre való gyerek. Beballagunk a célba, alig múlt dél, kapunk kitûzõt, és rövid várakozást követõen szép oklevelet, frissen a nyomdából. A célból a szokásos fröccs sem hiányzik, de Droid dönt, nem iszik, hanem vezet, mert marha kényelmetlen lenne hazáig tolni az autót. Köszönöm a túrát Köves Gyuláéknak – végül a célban vele is összefutunk – és köszönöm a társaságot Repkénynek és Pattinak.
-Kékdroid-
Képek |
