Magyarországi Forrástúrák a Mátrában 17 forrás/kút 56km 2013.09.21
Péntek este tíz órakor kaptam a kezembe a Mátra térképet, s kezdtem nézegetni a Mátrai Forrástúrák útvonalát. A turistatérképen sajnos követhetetlennek bizonyult az útvonal, tekintve azt, hogy túlnyomórészt jelzetlen úton lehet megközelíteni a forrásokat, amelyek jó része messze esik az emberek által gyakran járt régióktól. Akkor nem kapcsoltam, hogy a honlapról letölthetõ a pontos térkép, így elkönyveltem magamban, hogy ez a szalagozástól függõen valamiféle tájékozódási túra lesz, ami egyelõre nem az én versenyszámom. Ezt és a heti hullámzó kondíciómat figyelembe véve a jó szerencsére bíztam az indulást. A szokásos menetrendem szerint éjfél után feküdtem le, úgy, hogy semmit nem pakoltam be a túrára, az ébresztõórát pedig nem állítottam be. Éjszaka még egy fél órás „nassra” is kisettenkedtem a konyhába, aztán mély álomba merültem. Pontban a tervezett hajnali 4h-kor kinyílt a szemem, és csodák-csodája teljesen frissen kiugrottam az ágyból. Tehát eldõlt, a tudatalattim döntött, megyek…
Szürdokpüspöki felé autózva átéltem még egy csodálatos hajnalt, amikor a hegyek mögül kiszivárgó, derengõ nap fénye elõbb aranyba öltöztette a hegycsúcsokat, és dekoratívan befestette a szakadozott felhõket, majd hirtelen egy tû éles vakító sugár, majd egy fényfolt jelent meg egy távoli nyereg felett. A szemkápráztató izzó-parázsló kicsiny foltocska perceken belül hízni kezdett, végül kikerekedett, és teljes erejével, pazarlóan kezdte ontani a fényét a mai túránk helyszínére, a Mátrára. Még útközben találkoztam egy érdekes, tömegével nyíló, ember-magasságú növénnyel, amelynek sárga virágai ezernyi napocskaként ragyogtak rám, amíg rövid kényszerpihenõmet tartottam az út mentén. Ez az, ez a nap a szépségrõl és a napsütésrõl fog szólni, mondtam magamban, és hála istennek ebben nem kellett csalódnom.
Érkezésemkor Attila és futótársa fogadnak az ajtóban. A motorok már felbõgetve, ugrásra készen várja a gépezet, hogy sebességbe kapcsolják. Még egy társukat várják. Nem sokat beszélgetünk, mert nálam is ez a helyzet, igyekszem gyorsan regisztrálni (nem tagadom, egy kis egészséges szorongással tekintettem a tájékozódás várható nehézségei miatt erre a túrára). Egy esélyem van csupán a tévelygés nélküli gyors teljesítésre, nálam tapasztaltabb társakra lelni, akik segítenek végigrepíteni az 56km-en, ami, mint késõbb láthatjuk sikerült is, sõt annál is több, úgy érzem nem csak társakra, barátokra is leltem az erdõben.
7:15-kor indulok el. Rövid séta után ér a nap elsõ meglepetése még a falu határában. Ki tudja hányszor jártam már Szurdökpüspökiben, de, mindig csak a hegyek kapcsán, így soha sem jutott eszembe, hogy a település honlapjára akár egyszer is rápillantsak. Így arról sem tudtam, hogy egy szépen kiépített Mária kegyhely található itt a Szent-Keresztkútnál, ami egyben az elsõ célállomásunk is. A néphit szerint hajdan itt pihent meg Szûz Mária (gondolom turistaúton járt ittJ), közben a forrás vizével oltotta a szomját. A forrás ettõl sokáig gyógyhatással bírt, míg egy gyermekpelenkát ki nem mostak benne. Ekkor elvesztette a gyógyhatását. Túratársnõim bizonyosan elolvasták ezt a szöveget, mert, erre a pelenka-sztorira gondolva, egy helyi lakos bíztatása ellenére sem mernek fogyasztani a vízbõl J Javaslom, hogy kérjenek fel egy szentet, igyon a vízbõl, attól visszatér a gyógyereje és teljesen megtisztul. Megkaptam közben a felkérést, de sajna most nem érek rá megtisztítani a vizet, mert elõttem áll még a maradék 55km-t. (A pelenka-sztori tényleg olvasható a táblán, a víz iható). A kút után meg kell mászni egy meredek sziklafalat, ami a Remete barlanghoz vezet. Ez egy mesterséges sziklaüreg, amelyben a 18.sz-ban Szokoll Simon ferences rendi remete éldegélt, akirõl késõbb egy szovjet világvevõ rádiót neveztek el J. 2 lapos elemet kellett a hátára forrasztani, mert az aksi hamar tönkrement, már ez is egy hangulatos családi program volt, mert a sikertelen próbálkozásoknál sok ízes magyar kifejezést tanultam meg az apámtól. Már a sziklafalon elkezdjük egymást kerülgetni egy sráccal, akivel egy idõre társakká válunk. Amolyan futó alkat, szép színes, fess futóruhában van. Futásra ingerlem, de a holnapi egri Barokk Futóparádéra tartalékol, bár így is nagyon dinamikusan halad.
Elkocogok, de még egy párszor beér, amire végleg kiúszik a képbõl mára. Remélem, még találkozunk egy másik túrán. Isten-fa-tetõ után elérjük a Delelõ-kutat. Ez a kút a legelõre kihajtott állatok déli pihenõideje alkalmával az állatok itatására szolgált, innen a neve. Bár még nincs dél, azért felelevenítem a kút eredeti funkcióját, megitatom magam, lehúzok egy jó „féllityit” belõle. „Marha jó” ez friss forrásvíz, elégedetten kérõdzök rajta. Bár sok kiszáradt forrást/kutat találunk majd útközben a mai napon még, egy biztos, szomjan nem halunk ezen a túrán. Itt találkozom Sanyival, aki hatalmas tempót diktál. Sokszor összefutunk még a túrán, végleg csak jóval Bagolyírtás után marad hátra. Az idõszakosan a Koncsúrok levét eregetõ Gúnár-kúthoz már együtt érkezünk Sanyival a hegy oldalába, 419m magasan. A „szent helyen” elmondunk egy Gá-Gá-t „libaistenhez” imádkozva, s a többi beérkezõ túratárs is folyamatosan gágogni kezd a megérkezés után, ugyanis ez a kód, amit az ellenõrzõlapunkra kell vésni. Már sokan összegyûlnek a kútnál, amiben legfeljebb porfürdõt lehet venni, amikor „elgágogunk” tõlük, tovább indulunk Sanyival a Koncsúrok oldalában futó széles erdei dózer-úton. Ekkor jövök rá beszélgetés közben, hogy milyen buta liba vagyok, hiszen ennél a kútnál „valszeg” most gágogtam utoljára, ugyanis a forrástúrákat minden alkalommal máshol és más útvonalon vezetik. Ez nem kõbe vésett túra tehát, ami jelentõsen emeli az értékét. Olyan helyekre vezényel, amelyek egy részére csak úgy önszántából soha nem juthat el az ember. Ráadásul van Magyarországon annyi forrás, hogy egy élet is kevés hozzá, ha mindet le szeretnénk járni. Csodaszép a reggel, az erdõbe beömlik a szeptemberi napfény, a lábam könnyû, erõlködés nélkül fut alattam, nagyon vidámnak érzem magam. Jó, hogy eljöttem. Nyoma sincs annak a ronda esõs idõnek, amirõl reggel a rádióban hallottam. Még a túra elején esett néhány csepp esõ. Akkor a túratársaim arról elmélkedtek, mi a különbség a zápor és az esõ között. Végül megegyeztek abban, ha fél óránál tovább tart egy zápor, az már esõ. És ezzel lezárták a témát, közben a zápor is elállt. Sanyi a hegyeket kémleli, biztosan tudja, hol vagyunk. A Kis-Cseri-kútnál már 627m magasan található. Aztán bejön a zöld háromszög, és megkezdjük a kapaszkodást a Múzsla-nyeregbe. Mindenki megvívja a kis egyéni csatáját a gravitációval. Nem könnyû 60-80kg súlyt 800m magasra felcipelni, még ha elég jó felszerelés áll is rendelkezésünkre a lábaink formájában. Felérünk, s itt kezdõdik a Nagy Nemzeti Totó, ugyanis az a kérdés a papíron, hány piros háromszöget látunk. Mivel további értelmezés nincs megadva, így egy hatalmas kupaktanács gyûlik össze, hogy megértekezze a komoly problémát. Van, aki a fa másik oldalán található háromszöget is beszámítja. Én a távolban is meglátok egyet, azt is beszámítom, bár már nem vagyok benne biztos, mi a beszámítható (és ki) 4+1-et írok a papíromra, de nem adom össze, mert túra közben, számológép nélkül ez kicsit nehézkes lenne.
Jól esik a kimerítõ szellemi torna után egy kis futás, lehajrázom az egész mezõnyt, így a már jóval korábban elviharzott három futót követve élre kerülök. Ez a szokásos stílusom, általában innen már magányosan teljesítem a túrát, ha nem akad futótársam. Leszaladok a Múzsláról, nagyon jó megy a futás, visz lefelé a lendület az otthonos terepen. A piros keresztre fordulva gondolkodom el, mi lesz ezután. Felmerül bennem egy rémkép, hogyan fogok egyedül kóvályogni az erdõben jelzetlen utakon, szalagok után kutatva, amik nincsenek sehol, és lelassítok. Be kell várnom a többieket, nincs mese. Növényeket kezdek fényképezgetni. Gyönyörû szegfûk csokrai „piroslanak” itt a hegyi réten, rekettyelevelû gyújtoványfüvek sárgállva hánynak fittyet az õsznek, macskafarkú veronikák a béke kék zászlajaként integetnek felém a õszi kikericsek karéjában. Bár õszi nem õszi éjjel van, mégis izzanak a galagonyabokrok, a piros csipkebogyók pedig olyan tükörsimán fénylenek, mintha egyenként vikszolta volna ki õket valaki, és az ember talán meg is láthatná magát bennük, mint ezernyi kis tükröcskében megsokszorozódva. Szép ez a hegyi rét, ide még visszajövök a nagyobbik gépemmel. A Vidróczki-barlanghoz még egyedül érkezem, még az egyik futót is beérem, de itt már felgyûlik rám a mezõny eleje. Leereszkedünk a barlang alatt található elvarázsolt, meseszép helyre, ahol egy szép vízesés csobog, igaz nem a Niagara. Még egy megugrás a piros négyszögön Mátrakeresztesrõl, de újra bevárom a mezõnyt. Innentõl kezdve a túra végéig társaságban haladok. A kiugrási kísérleteknek véget vetek.
Egy barátságos csapatba kerülök, különösen az egyik sráccal sokat beszélgetünk. A Lench-forrás utáni Zoltán-forrást viszont majdnem elnézzük, valaki hátulról kiállt vissza minket. Nagy a tumultus a mocsaras réten. Itt már hosszabb szöveget kell leírni a kútról, némi nehézség után leírjuk. Az Ágasvári-turistaháznál megint sokan összegyûlünk, van, aki a hegy leve helyett valami komolyabb kiszáradás elleni anyagot vesz magához. Sanyi is itt terem, megint vele indulok tovább lefelé a Vándor-forrás felé. Aztán elválunk, de még találkozunk késõbb. A Csörgõ-patak völgyében haladunk a Böske-forrás irányába, közben egy a völgy felé magasodó sziklát sziklamászók készülõdnek meghódítani. Sajna nincs idõ bámészkodni, messzi még a messzi. Még a forrás elõtt leejti a lapját az egyik elõttem haladó túratársam, de olyan lendülettel rohan, alig bírom utolérni. Andrással, aki már nagypapa, és fiával, Andrással most már a túra végéig együtt haladunk, késõbb már társakként, kezd formálódni egy ötös csapat, ami az élre tör, ennek leszek tagja én is. A Böske-forrás után szalagozás van, de némileg elbizonytalanodik mindenki. Itt lép az élre egy igazi vezéregyéniség Áron és társa Péter, akik a késõbbi ötös csapat mozdonyai lesznek. Áron tövirõl-hegyire ismeri a Mátrát, az összes forrást és tisztást, csípõbõl megmondja bármelyik hegynek a nevét. Le is esik az állunk a nagy bámulattól, mindenesetre rábízzuk magunkat. Kikapaszkodunk a Csörgõ-patak völgyébõl, és tényleg mesebeli, hosszan elnyúló sziklaképzõdmény, a Báránykõ alatt haladunk el oldalazva. Mióta járok erre, de errõl sem tudtam, hogy létezik egyáltalán. Sûrûn kattannak a masinák, de haladni kell, mert a szûk ösvényen sokan nyomulnak elõre. Egy futó rövidíteni próbál, de beszorul a sziklák közé. Néhány hét fogyókúra után biztosan szabaddá válik majd. J Komoly fakitermelésen haladunk át, Áron már-már a favágókkal egyezkedne, hagy csusszanjon le a völgybe a kiépített drótkötélpályán, de ha nem, legalább abból a sültszalonnából kínáljanak meg, aminek illata olyan ellenállhatatlanul facsarja a kiéhezett túrázók orrát. Egyik sem jön be, helyette egy pár száz méterrel odébb önkiszolgáló automatát találunk az erdei út mentén. Van, aki kiszolgálja magát egy sörrel(Áron!), bár nem értjük, hogyan kerülhetett oda, a földre egy nylon-zacskóba 3 dobozos sör. Eistand papuskám és kész. Csak reménykedhet, hogy nem injekciózta tele valami fickósítóval valaki (állítólag dobozos sörnél meg lehet tenni), mert az fölöttébb kellemetlen lenne. Valami speed biztos volt benne, annyi bizonyos.
A Holtner-forrás már a zöldön van, azután elkezdjük a kaptatót Fallóskút felé. Szembe jön egy fura társaság, több hullámban érkeznek. Mindenkinek a fejére egy szót/nevet kötöztek, az is lehet, hogy egy értelmes mondatot lehet kirakni belõle. A két lábon járó szavak láthatólag nem repesnek a boldogságtól, és attól sem, ahogy olvasgatjuk õket. Próbálok rendet tenni a szavak közt, de úgy néz ki, ez egy befejezetlen mondat marad örökre. A sör is hozzájuk tartozhat, a játék része talán. Valami vállalati túlélõ túra lehet. Aki túléli hétfõn elõléptetik. Aztán elérjük Fallóskutat, ahol szent hely, a Mária kápolna található. Sûrû látogatottságára már a „bóvli”-árusok számából is lehet következtetni. Legjobban a 3D-szentképek tetszenek nekünk. Boldog lehet, aki egy ilyet megvesz, térhatású, Jézus-Mária. Aztán irtóan rohanni kezdünk Bagolyirtás felé, ahonnan már érezzük, kajaszagot sodor a szél, etetõpont következik. Mivel ez a túra egyetlen etetõpontja, és van kaja és kínálgatás bõséggel, mindenki tankol rendesen. A választék is nagy, vajas kenyér, zsíros kenyér, májkrémes kenyér, hagyma, csalamádé, fokhagyma, 3 féle házilekvár, 3 féle édes házi süti és egy remekbe sikerült szezámmagos sós süti. A ponton megint sokan összegyûlünk, befutnak Moiwa-ék is. Mielõtt üdvözölhetném, Áron megugrik, én meg utána, az élcsapatot nem hagyom el semmi kincsért. Itt még Sanyi is velünk tart. Nagyképûen fitogtatom a „hatalmas” geológiai ismereteimet, és a Dél felé, az Alföldre kinyíló hatalmas Gallya-kráterre mutatok, ami egy óriás vulkán maradványa, bár, mivel a hegység a miocénban dél felé kibillent, így azt az oldalt már régen lepusztította az erózió, a többi része elég jól látszik, óriási a térélmény. Sanyi is tovább gondolja a dolgot, nézve a hatalmas lyukat, szerinte akkorát köpött ez a vulkán, hogy abból lett a Cserhát J Na, szóval így túra közben sok mindenre rájön az ember. Aztán megindulunk a 2 Andrással rohamtempóban, de a nagy futásban lefelé a rázóköveken oda sem hederítünk a Csederjes-forrásra, úgy elszaladunk mellette. Kisebb tanakodás támad, még a térképet is elõkapom, mintha értenék hozzá, fussunk-e Károlytáró felé, ami nagyon jól esne, vagy esetleg folytassuk tovább a Magyarországi Forrástúrák Mátrai Szakaszát. Ez utóbbi mellett döntünk. Közben a szokásos térugrással befut Sanyi, akibõl kemény kínvallatással kiszedjük a Csederjes-forrás kódját, Cseber, sõt, további kínzásra a Dudás-forráshoz vezetõ ösvényre is rejtett ösvényre is rámutat. Csak remélhetjük, hogy a nagy szaladásban nem jutunk majd cseberbõl, vederbe.
Ezután kikristályosodik egy ötös csapat, az élboly, Áron, Péter, a két András, apa és fia és jómagam. Így a célig együtt haladunk, egy kis szakaszt leszámítva az Eszter-forrás után, amikor mi hárman az Andrásokkal megtáltosodva berohanunk a célba. De most még a Babik-kút, Nádas-kút, Puskaporos-forrás útvonalon haladunk hol jelzésen, hol szalagozva, hogy már magam sem tudom, mikor jelzés, mikor szalag. Áron kíméletlenül vontat minket, egy gyengébb kocogásnak megfelelõ ütemben. Ennyit nem szeretek gyalogolni, mert jobban elfáradok benne, mint a futásban, de leválni nem nagyon akaródzik. Közben még egy kötéllel is segítik az utunkat, hogy könnyebben lejuthassunk egy mély völgybe. Utoljára érek a kötélhez, egy darabig lógok a végén tehetetlenül, nézve hová ugorjak. Ez alatt a pár másodperc alatt eszembe jutnak az általános iskolai tornaórák. A kötélmászás nekem azt jelentette, hogy max. lógtam a kötél végén, és az iskola mennyezete a 8 év alatt elérhetetlen maradt számomra. Fogalmam nincs a szintidõrõl, de érzem, ez nem lehet egy rossz teljesítés. A Puskaporos-forrás után egy vadászház mellett haladunk el, amit éppen renoválnak. Itt nem örülnek túlzottan a turistáknak, ez egy magánterület kiáltanak ránk, miközben szabályosan a turistaúton haladunk. Mindegy, Õ van itthon, szép csendben elhordjuk az irhánkat. Ilyet mondjuk, még nem pipáltam. Az egyik helyen látunk egy vagon görögdinnyét leömlesztve egy hatalmas kupacba. Kicsit furdal a lelkiismeret, mert a nyáron egyetlenegy görögdinnyét sem vásároltam, ezzel láthatólag komoly válságot okoztam a dinnyepiacon. Sajna sörhasam nõ a dinnyétõl, és az én koromban már vigyázni kell a vonalaimra. Azért jövõre majd veszek, nehogy végleg csõdbe menjenek szegény termelõk. Közben jól összeáll a csapatunk, most már kétségtelen egymáshoz tartozunk, egymás energiáiból táplálkozunk. Ma sok vetületbõl csodálkozunk rá a Mátra szépségére, Áron pedig, akiben állítólag beépített GPS van (tanúsíthatom) kapásból lazán sorolja a csúcsok és nyergek neveit. Sõt, azt is látja, mi van a látható hegyek mögött, mintha üveghegyek lennének. Én, aki már régóta járom a Mátrát, bámulattal nézek rá. Tanulság: sok-sok teljesítménytúra során lehet igazán megismerni a hegy minden zugát.
János vára elõtt egy mély völgybõl szarvasbõgésre leszünk figyelmesek. Persze a szarvasok messze vannak, és bent valahol az erdõ mélyén, így megpillantani reménytelen õket, csak késõbb látunk egy izgatottan csellengõ szarvas-hölgyikét. A hang betölti az egész völgyet, de nem ül el, hanem körbejár a hegyek alatt, minden zugba behatol, újra és újra megérint mindent, hirdetve az evolúció tökéletes teremtményének a diadalát. Egy öreg bika olyan szenvedéllyel hangoztatja önnön tökéletességét, ha nem tudnánk, hogy számunkra ártalmatlan állatok lakoznak erdõben, talán meg is ijedhetnénk, azt gondolván, hogy félelmetes szörnyek tanyáznak arrafelé. De nem félünk, hanem öröm és megelégedettség tölt el mindnyájunkat, miközben hallgatjuk az erdõnek ezt az õsi, megunhatatlan szimfóniáját, ami titkos csatornákon keresztül boldogsághormont szintetizál idegrendszerünkben. Míg a szarvasbikák a tesztoszterontól eltelve vetélkednek egymással, mi friss dopaminnal feldúsulva érünk János várára. Az alattunk a mélyben húzódó szûk völgy fölött átpillantva hihetetlen panoráma tárul elénk a szemközti hegyek irányában. Egy rövid idõre elmélázunk rajta, majd Áron vágtázni kezd lefelé, és öngyilkos módon mi is levetjük magunkat a mélybe, a majd függõleges meredeken. Épségben leérünk, csak id. András billen ki egy kicsit leérkezéskor, hangos kurjongatással nyugtázva a dolgot, ami túltesz minden szarvasbõgésen. Aztán az utolsó nagy emelkedõ következik a zöld jelzésen, én le-lemaradok a színesedõ bokrokat fényképezgetni. Egy vadrózsa faj termését keresem, amit évekkel ezelõtt pillantottam itt meg valahol. A gömb alakú, piros csipke-termésekbõl tüskék meredeznek ki, nem láttam még azelõtt ilyet, de a Facebook Növényhatározó Csoportban sem ismeri senki. Nem találom sajna, de látok egy kiszáradt bokrot. A rendkívüli száraz idõszakok végezhettek vele, valami havasi faj lehetett.
Gyorsan beérem a társaságot, de a gyaloglás kicsit kezd megviselni. If. Andrással néha lelassítunk, aztán vágtázunk egy jót, így jobban fekszik a dolog. Közben sokat beszélgetünk, remélem nem fárasztottam le nagyon. Kapok tõle egy gyümölcsszeletet, ami isteni finom, jól jön, mert mostanában, hogy fogyózom, hamarabb eléhezem. Végre leérünk a Köszvény-kúthoz, ami így 53km felé járva elég beszédes név lehet. Innen egy ugrás a patai mûúton az Eszter-forrás. Még jó 3km Szurdokpüspöki. A két Andrással megugrunk egy Nemzeti Vágtára a célig. Jó jel számomra, hogy még így a vége felé is nagyon jól esik a futás, talán fellépcsõzhetek végre a százasok felé. A célban szívélyesen fogadnak, és az oklevél mellé egy gyönyörû, fa formájú kitûzõt is kapunk. Igazán otthonos itt a hangulat ezen a Mátrai Forrástúrán, egész nap ezt éreztem. Kiülünk egy hideg kólával a kertbe, nagyon jó itt ejtõzni. Fáradt nem vagyok, az ízületeim is jól állták a sarat, nem tiltakoztak egész nap, sõt egy picit több futkározást szerettek volna. De ez nem egy olyan futós, inkább tájékozódós túra volt. Közben megérkeznek Áronék is, elégedetten telepszenek mellénk. Áronon kívül megismerek még egy nagy teljesítménytúrázó ikont, Istvánt, aki a Zörejek túrára invitál a Budai-hegységbe, és nem mondom, hogy nem. Azt hiszem jó húzás volt erre a túrára eljönnöm, olyan sok élménnyel gazdagodtam. Közben nagyszerû társak vettek körül, akikre felnézhetek. Köszönöm!!!
Szegedi József
Pétervására
-marton4-
A forrástúrán készült fotók erre a linkre kattintva tekinthetõk meg:
https://picasaweb.google.com/102760545299824334787/MagyarorszagiForrasturakAMatraban56kmEsTav20130921?authuser=0&authkey=Gv1sRgCMm4i7D9oLS6XQ&feat=directlink
2013.06.30-án, 55 éves koromban, születésnapi ajándékként egyénileg teljesítettem a Mátrabérc túra 55km-es útvonalát. A túrámon készült fotókat a linkre kattintva láthatjátok Jhttps://picasaweb.google.com/102760545299824334787/MatrabercTura20130630?authuser=0&authkey=Gv1sRgCMzJj_ytjdGrNg&feat=directlink
|
