Túrabeszámolók

A szeptemberi ex-BEAC Maxihoz hasonlóan a Less Nándorra is egy esti gépet sikerült lefoglalnom: menetrend szerint 22:05-re kellett volna Budapestre érkeznie. A szeptemberi jó 30 perces késés tapasztalatával a hátam mögött jó elõre legyártottam még Norvégiában a túrára a szendvicseket, és mindent összekészítettem, hogy maximalizáljam a minimálisnak ígérkezõ túra elõtti alvásidõt.

Félelmem beigazolódott. A Ryanair ismét hozza a formáját: jó 40 perces késéssel szállunk le feleségemmel Budapesten. Gyors találka apóssal, rohanás a Suzukiért, búcsú feleségemtõl, és rohanás tesómhoz. Idõközben még Bori is bejelentkezik, hogy másnap vigyem már le. Reggel 5:20-as árpád-hídi találkában, és szigorúan 0 perc késésben maradunk:)

Tesómnál gyors átpakolás és alvás a maradék 4 órában. Mint túra elõtt mindig, most is rosszul alszom, már várom a Bükk õszi lankáit:) Végül csak sikerül kb. 2 órányi lóbõrt húznom, mire kirántja alólam az ágyat a telefonom kolompolása. 15 perc múlva már a kocsiban ülök és megyek az Rendõrpalotához. Borival elég könnyen összeszinkronizálunk, autópályamatrica, és már meg is nyílik az út a Bükk felé.

Régen találkoztunk, van mit megbeszélni, így gyorsan repülnek a kilométerek. A terv  és megvalósítása tökéletes: 7 elõtt 10 perccel a startnál vagyunk. Laci és Sanyi, akit otthagytunk elõttem 20 méterre toppan be a suli udvarára. Gyorsan nevezek, leperkálom a lóvét, Bori betársul Pötyihez a 38-as távra. Laci megérkezik két betûs reggeli kitérõjérõl, startidõztetünk, és el is indul a 2013-as Less Nándi.

A startban összefutok ex-norvégiai, most már magyarországi házaspár barátainkkal (Zita és Hari), akiket sikerült meggyõznöm a 20-as helyett a 38-as távról. 20 kilométerre minek is megy ki az ember az erdõbe, nem?:) Sok idõ nincs, puszi-kézfogás, jó túrát, és húzunk is tovább.

Az idõ kiváló. Az elõzõ esti heves budapesti vihar errefelé nem is járt, csak keleten látszik egy messzi felhõvonulat. A hõmérséklet durva: épp kel a nap, de már a 17 fokot verdesi a higanyszál. Laci öltözéke tökéletes, én viszont a szokásos õszi aláöltözet+rövidnadrág kombómat már így a legelején kicsit soknak találom. Sebaj, menni kell. Most indultunk, nehogy már megálljunk vetkõzni!:)

Mûútat elhagyjuk, indul a szokásos kis reggeli torna elsõ felvonása. Idén az emelkedõ végén másfelé visznek le minket Cserépváraljára. Az emelkedõ tetei balost kihagyjuk, és egyenesen szántunk tovább az erdõben. Az út dallamra hasonló, csak a végén némileg több bitument kell leküzdenünk, míg becsatlakozunk a szokásos, klasszikus útvonalba. Útközben egy türelmes autóssal is találkozunk, aki szépen kikérdez minket a túráról, majd jó utat kívánva óvatosan elhajt mellettünk. Bár minden autósba ennyi türelem és figyelmesség szorulna gyalogos társaikkal szemben Magyarországon!

Megcsodáljuk a szombati kirakodóvásárt a faluközpontban. Bár ígéretes a bakancsfelhozatal, mégsem cseréljük le hû Meindl és Hanwaag társainkat:) Utoljára a Kaptárkövek túrán jártam itt. Akkoriban a Duna áradása miatt itthon maradtam segédkezni az árvíz ellen a Mátra 125 utáni hétvégén. Most sportolásra alkalmasabb a hõmérdéklet:), bár kezdek nagyon beleizzadni az aláöltözet nadrágba. Fõutca, és jobbos, fel a Római Katolikus templom felé. Kis mászás a mûútig, majd lazítás az elsõ EP-ig. Sanyi még sosem járt ezen a túrán, így számára az újdonság erejével hat az õszi színpompába burkolt vulkanikus Bükk-alja. Az elsõ EP-ben Sanyival megragadjuk az alkalmat, és megszabadulunk a fölös roházattól, míg Lacit elõre küldjük, hogy metronómként tartsa az ütemet és tempót:) A pontban közben azon viccelõdünk, hogy jövõre rendezhetnének nudista verziót is a túrán, annyira meleg van.:)

Visszakapaszkodunk a dózerútra, és hamarosan befogjuk Lacit. Mire a következõ elégazáshoz érünk, újra együtt a csapat. Becsatlakozunk a pirosba, és hamarosan a túra elsõ felének egyik legszebb részéhez érkezünk, a Felsõ-szoroshoz. Sanyinak külön fel is hívom a figyelmét, hogy tartsa nyitva a szemét, mert eléggé magávalragadó az õszi színkavalkádba búrkolódzó erdõ és a festõi szikla-formavilág összhangja. A társalgás épp a súlyemelés és súllyal guggolás témakörében forog, miközben benyel minket a festõi szurdok. A látvány - mint minden évben - megunhatatlan, és ismét hálát adok az égnek, hogy sikerült eljönnöm az idei rendezésre:)

A szorost hátrahagyva a Dobi-rét és a 2. EP következik. Gyors pecsét, és menet tovább. Sárga jelzés, majd be az igencsak megnõtt cserjésbe. Ha nem lenne kiszalagozva, bizony idén igencsak nehéz lenne megtalálni az utat. Hideg-kút-laposán egy szürkemarha csordába futunk. A tagok békésen legelésznek, és szemmel láthatólag ránk se hederítenek. A gulyás szintúgy, a TF mezõny kapcsán már valószínûleg megszokta a látványt:)

Mûút, majd újabb kaptató, ami Laci emlékezetébõl kiesett, de felfelé menetben bizonyára könyebben ment a rész felelevenítése:) Ökörfõ mindig gyönyörû tisztása következik, és már lent is vagyunk a Hór-völgyben. Itt pár futó kétségbeesetten tudakozza, hogy merre van Oszla, de csak sikerül elhinniük, hogy jó irányba megyünk:)

Oszlán - mint minden évben - terülj-terülj asztalkám vár ránk. Ivólé, zsíros- és vajaskenyér, uborka, savanyúság, és sok egyéb nyalánkság. A feltöltés után az Egres felé vesszük az irányt, hogy az Ódor-mászást kihagyva a jelzett úton kapaszkodjunk fel a várhoz. Ez a verzió némileg hosszabb, de cserében nagyságredekkel jobban járható. Ütközben összefutok egy nyomozó túratárssal, akivel egyik éven együtt harcoltuk végig a Tortúra esti részét a Völgyfõ-háztól. Itt még gyorsabbak nálunk, bár a srác túratársán már látszanak a fáradtság jelei. Sok lesz neki ez a tempó. A monoton kapaszkodásban Sanyit ismét kicsit otthagyjuk, de nem vészes a lemaradása. A fenti szintútról lemegyek a forráshoz vizet tölteni, és felfrissülni. A többiek picit elhúznak, de az újjászületéssel felérõ mosdás, és a friss forrásvíz bõven kárpótol az azt követõ szaporább léptekért.

A várban kiküldenek minket a szirt fokára, így megcsodálhatjuk az elõttünk álló kihívást, melynek méltó záróakkordja a távolban magasodó, tiszteletet parancsoló Tar-kõ sziklatömbje. Vissza, pecsét, és irány - a korábbi évekkel ellentétben - a KSH pihenõházhoz. Ezen az úton elõzõleg már többször jártam Andival, jólesõ érzéssel töle el a helyismeret. A házhoz némi rövidítéssel, egy enyhébb bozótharccal jutunk le. Itt újabb EP a biztonság kedvéért, és visszakötünk a Hór-völgybe. 

A völgy, mint minden évben eleinte elragadtatja az arra túrázót, majd a csodálat egyre inkább monotonításaba fordul, míg az ember Tebe-pusztáig ér. Az Ódor-várral ellentétben itt nem harapják le Laci fejét, kapunk kólát, és minden egyéb futócsemegét a pontõröktõl. A pont után újabb csapatdepó:), majd én fotózok picit, míg a többiek nyomják a távot. A nevét meghazudtoló Csúnya-vögyben érem utol õket, ahol hamarosan a túra legcsodálatosabb szakaszához érünk: az erdõben egy fiatalos következik, ahol az õsz sárgította levelek jó része még a lombkoronát dísziti csodálatosan kék égi háttérrel, ugyanakkor sokuk már a talajt varázsolja aranysárga színbe. A látvánnyal azt hiszem, lehetetlen betelni.

Az erdõbõl kikapaszkodva hangos iskolás csapatba futunk, akik kis útbaigazítást kérnek, majd spuri tovább részünkrõl - õk csak lõdörögnek:). Ismét utolérjük az Oszlánál látott volt túratársamat, azonban barátja már igencsak küzd a versenyben maradással. Lehagyjuk õket, és a túra hátralevõ részén már nem találkozunk újra. Remélem, azért mindketten beértek!

A Pénz-pataki víznyelõnél megjön a vadmotorosok erdõt õrjítõ hangorkánja. Kiváncsi volnék, hogy a 2000 túrista, vagy a sok száguldozó barom okoz-e nagyobb kárt az élõvilágnak, dehát ugye a túristákat könnyebb korlátozni:)

Rövid fel-le Répásra, Laci majdnem visszamegy a Hór-völgybe (Tebe-pusztán túl jó volt a koszt!:)), majd végül csak elérjük a falu feletti ösvényt, ami a Pénz-patakhoz visz fel minket.

Az EP-ben újabb ellátmány hegyek. Szokásomhoz híven betolom az egyik sokat látott szendvicsemet (nem sok norvég élemiszernek jut ilyen kalandos végzet:) Repülés, autózás, gyaloglás, majd bendõ). Isostart is keverek, majd indulunk fel a Nagy-Fennsíkra. Útközben Sanyinak végig mesélem, hol járunk - bár olyan érzésem van, mintha szegény kissé telítõdött volna a nevek tengerétõl:)

Többször harántoljuk a mûutat, majd meggyõzõdünk róla, hogy Laci nagy kedvence, a 48-as táv tényleg nem került megrendezésre idén - az elágazásban nincs erre utaló tábla.

Hamarosan a zöld háromszögre térünk, és a globális felmelegedésrõl folyik a diszkurzus egy közösen olvasott könyv kapcsán. Telik a táv, bár ezen a csodálatos részen beszélgetés nélkül is repülne az idõ. Három-kõre érve varázslatos panoráma tárul elénk. Belátható innen minden - amerre jártunk, és amerre még járni fogunk. Sanyit újabb névtengerrel árasztjuk el, de azért kb. fogja, hogy merrõl jöttünk, és merre tartunk:) Szegény órajele kicsit kisebb, mint a mienk, így a mai nap kiváló edzés számára: mindig, mikor lemarad, utánunk kell futnia picit, de hõsiesen teszi a dolgát.

A Büszkés-hegy felé gyorsan átvágunk Tar-kõre, ahol a pontban régi ismerõsöm, Gabi vár. Öröm újra látni, legutoljára a Mátra 125-ön, a Hevesen találkoztunk. Míg mi beszélgetünk, Laciék elvonulnak élvezni a panorámát. Bizony szakbarbárság lenne Tar-kövön nem megállmi:) A csúcsról - immáron sokadszorra - újra próbálom hívni Harit és Zitát, de nem elérhetõek. Csak remélem, hogy anyukám nem csuklik sokat amiért rábeszéltem õket a hosszabb távra.

Nagy kedvencem, a Toldi-Bükk hozza szokásos formáját. A Hereg-vágáson régi sztorik, amikor még állt itt az erdõ. Volt már vagy 20 éve, de máig elõttem van, mennyivel másképpen is nézett ki e rész a (pár)százéves bükkfákkal megspékelve… Hatalmas, nyugalma tárasztó erdõség volt ez, míg az erdészet láncfõrészei szét nem szaggatták az idillt.

Imó-kõ felé vesszük az irányt, majd a forrást elhagyva az EP-ben újra összefutunk Az Év Teljesítménytúrázója emberünkkel. Lacival egész túrán heccelik egymást, akárhányszor csak találkozunk. A Lambot-lápa kedves kis felkapaszkodása következik, majd megkezdjük monoton utunkat Bujdosó-kõ felé. A szokásosnál jobban megy ez a rész. Ehhez az a csodálatos, szokatlanul intenzív színkavalkád is hozzájárul, ami az egész Bükkrõl visszaköszön. A Bujdosó-kõ zeg-zugos sziklatömbje varászlatosan szép az õszi, sárga falevelek ruhájába öltöztetve. Völgy, buszmegálló, mûút, majd újabb EP. Töltõállomás az Ódor-hegy megmászásához:) Mint minden évben, most is kihasználjuk a lehetõséget.

Uncsi rövidebb bitumenes szakasz, és lemenõfélben lévõ nap következik. Azért még messze a lámpakapcsolás, de látszik, hogy a táv hosszabb, mint a korábbi évek bármelyikén. A Völgyfõ-házhoz kapaszkodva Lacit kifaggatom az izület-védelmi kúrákról:) A háztól Attillával, Év Teljesítménytúrázója emberünkkel haladunk tovább. Téli kintalvásokról és erdélyi teljesítménytúrákról megy a beszélgetés - már amennyire bírjuk tüdõvel a kaptatón:)

Végre elérjük a túristaút következõ lokális maximumát, majd ledöngetünk az Ódor-várhoz. A pontban közlik velünk, hogy mehetünk a régi, kalsszikus úton. Mi kapva kapunk az alkalmon - Lacival midketten utáljuk a Mákszemes verziót. A pontból elindulva viszont a sötét már nem kegyelmez: lámpakacsolás. Az utolsó 8 km-en az éjszaka az úr.

A terep ismert, de szokatlan éjszaka. Itt eddig még sosem kellett fejlámpáznunk. Érdekes, a sötétben mennyive unalmasabb az egyénbként csodálatos klasszikus Less Nándi befejezõ út. Leérünk a vadetetõ erõs balosához. Csörög a telehon: Hari az. Jól sikerült a túra, 9:51 alatt beértek, és már otthon dõzsölnek. No, csak nem csuklott akkor anyukám:) Hamarosan kutyák hangjára leszünk figyelmesek, ami a nyaralók közeledtét jelzi. A nyaralóövezeten átvágunk, sikán, és már a mûúton is vagyunk. Itt összefutunk pár fejlámpás alakkal, akikkel Laci szerint egy kicsit marconán beszélgetek, dehát így van ez már a 63. km felé közeledve:)

A mezõ idén eléggé bokatörõ, de csak elérjük végre a Nyomó-hegy alját, és leküzdhetjük az utolsó szintek egyikét. Idén nincs troll, se atomvillanás. Úgy tûnik, nem a viccesebbik fajta pontõrök várnak ránk:)

A pontból kilépek, kicsit húzom a többieket, akik ennek hangot is adnak, de azért jönnek becsületesen. Pötyi jelentkezik be Lacinál, elénk jön a faluba. Kedves tõle. Az utolsó dobon összevárjuk magunkat, és kollektíven robogunk be a faluba pár meglehetõsen ittas, de jókedvû, rövidebb távon induló túratárssal. Õk már koradélután beértek, majd a kezüket is erõsítették a borospoharakkal.

A közvilágítással együtt Pötyi is megérkezik. A célba így, négyesben battyogunk be 12:55 perccel reggeli indulásunk után. Odabent gyors regisztráció, amit Sanyi meg sem bírt várni, mert rohamtempóban benyelte egy WC. Míg Lacial átvettük a 7. teljesítésért járó érmet kiderült, hogy nincs bableves. Én nem is rendeltem, Laci pedig letett róla, miután megtudta, hogy közel fél órát kellne várnia. 

-Rendben, akkor induljunk!-, majd fordult, és már a kijárat felé is vette az irányt, amikor szóltam neki:

-Laci, a botod!

-Ja, tényleg, a botom! - majd begyûjtötte, és indult volna újra, mire én:

-Sanyit nem viszitek?

-Ja, tényleg, Sanyi, akit otthagytunk!:)

Így történt hát, hogy szerencsére Sanyi, akit otthagytunk nem lett Kétszeresen Sanyi, akit otthagytunk:)

Köszönjük szépen a szervezést és a csodálatos õszi Bükköt! Emberfeletti munka lehetett azt a rengeteg levelet leszedni, sárgára-vörösre festeni, és egy részét még vissza is aggatni!

Jövõre újra!