Túrabeszámolók


Tündér

Siki89Túra éve: 20132013.11.05 22:55:56

Tündér 14 (2013)



30 perccel 8 után érkeztem, de a rajtszámom már a 300-hoz közelített. Meg is lepõdtem hogy ilyen sokan elindultak már. 8:40kor én is útnak indultam, és egybõl emelkedõvel kezdtünk, nem kicsivel. Elmentünk az Anna kápolna mellett, majd következett Virág-völgy, ahol az elsõ ep várt, nápolyival. Itt a 3 táv szétvált. Különösebb emelkedõ nélkül értünk a Végvári sziklához, ahol megkaptuk a második pecsétet. Innen Makkosmária érintésével értünk a harmadik ep-hez, a budakeszi kálváriához, itt szörppel és szõlõcukorral vártak. Innen célba vettük az utolsó ep-t. Könnyebb emelkedõn másztunk fel János hegyre, itt már sok ember volt kisgyerekkel. Az átjáróbarlangnál volt az ep, majd innen lefelé indultunk, átmentünk a libegõ alatt, majd a Tündér szikla felé fordultunk. Innen már tényleg nem volt messze a cél, hamar be is értem a suliba, ahol 2-3 perc múlva megkaptam a kitûzõt és a szép színes oklevelet, majd zsíros kenyér hagymával, csalamádéval és szörp várt. Buszhoz már kicsit nehezebb volt kijutni az iskolából, mert addigra hatalmas sor lett.


A túra nekem nagyon tetszett, semmire sem lehet panasz, remélem eljutok a 28-ra is majd.


Képek:


tunder.siki.fotoalbum.hu/