Már nyár óta járt az agyamban. Meg kellene próbálni. Némi számvetés, az év addigi részében megtett túrák, kilométerek, szintek, elég alapot adhatnak-e az optimizmushoz. Novemberig még behozható, gondoltam.
És eljött az a bizonyos reggel. A társakkal buszozás Bicskére, majd autóval Szárligetre. Gyors regisztráció, némi várakozás után indulás. Lassan húzódott szét a tömeg, de az elsõ komolyabb emelkedõ után már a saját tempónkban tudtunk menni. Somlyóvár 5 km/h-s átlaggal megvolt. Ezután belassultunk érthetetlen módon, de a megbeszéltek szerint nem várunk egymásra, elhúztam. Bányahegyre már 5 fölötti tempóval, jó erõben értem, nem is idõztem sokat itt. Néha már tavaszi idõjárásban, madárcsicsergés közepette kocoghattam, gondolom nemcsak az én, hanem az összes túrázó nagy örömére. Egyszer csak ismerõsök tûntek fel. A szentendrei Hõsök Vére túrán megismert Marcsi, Zoli, és élete elsõ százasát teljesíteni próbáló fiúk, Tomi személyében. Bár a rajtnál már találkoztunk, jó volt viszontlátni õket:-) Elég jó tempót toltunk, vidám hangulatban értük el Pusztamarótot. Itt fényképezés, a szervezet tartalékainak feltöltése volt a menü. Az 5-ös átlag megvolt, tippelgettük, hogy fél 6 elõtt be tudunk-e érni a Kakukk-ba. Indulás, kerítésmászás, völgyek, jött a hullámvasút, és egy nagyon jó hot-dog. 10 éve nem ettem, de ez iszonyatosan jó volt. És hajrá. Az emelkedõ combos volt, de tudtuk, hogy ez még csak bemelegítés a hátralevõ megpróbáltatásokhoz. 16 óra 36-kor Tomi fejlámpát kapcsolt, Marcsi 10 perccel késõbb. Gondolom megemlítem a történelmi hûség kedvéért, és hát meg is ígértem:-) Pélin láttuk, hogy jópáran elkevertek, de aztán mindenki megtalálta a kék keresztet. A táblácska szerint cirka 2 km Mogyorós. Belehúztunk, de nagyon nehezen akarta megadni magát az emelkedõ. Aztán végre felbukkant a falu, az elsõ házak egyikében éppen a disznóvágás áldozatát dolgozták fel (Dezsõt). Jó hangulatban estünk be a kocsmába.Végül is 6 perccel a tervezett idõ után, de akkor ez senkit sem zavart. Sör, cola, mindenki felfrissült. Indulás. A Kinizsin megismert Kõsziklás emelkedõt nagyon nem szeretem, de lefelé sem lett a kedvencem.... A Tokodi-pincéknél némi kavarás, de aztán elkezdõdött az igazi teljesítménytúra. Az aszfaltútról jobbra indultunk felfelé. Hegyeskõ sem az az egyszerû darab. Kétszer kellett megállnom, és már 3 Mg tablettát is felhasználtam. Kezdett a görcs elhatalmasodni a combomban. Marcsiék nagyon rendesek voltak, utólag is köszönet neki, hogy bíztattak. Felfelé-felfelé, majd nagy nehezen kisimult a táj, a szántóföldek. Az elõttünk járó csoport benézte a jelzést, vagy inkább nem nézte a fényvisszaverõket, és elindultunk lefelé a kéken.....Gyanús volt mindenkinek, míg rájöttünk, hogy bizony hátra arc. Végül is elértük a siratófalat a Horgásztónál. Innen közmegegyezés szerint mindenki úgy ér fel a Gete csúcsára, ahogy jólesik neki:-)) A kövesebb résznél már nem tudtam nagyon kontrollálni a combgörcseimet, nagy erõket kellett mozgósítani, hogy egyáltalán felérjek. Pecsét, indulás lefelé, sietni már nem tudtam sajnos. Már csak az volt a cél, hogy a Molnár sörözõt elérjem. Egy szlovákiai magyar sráccal be is értünk, õ erõsen sérült lábbal jött lefelé. Vak vezetett világtalant:-) Pecsételtünk,és részemrõl itt be is fejeztem a túrát. Közben Pistiék is beestek, õk sikeresen teljesítették a távot késõbb, hatalmas gratula nekik! Reggel csörgettem meg Marcsiékat. Zolival ketten be is fejezték szintidõn belül. Szép volt, jövõre remélem veletek örülhetek a célban:-)) Tominak is gratula élete eddigi leghosszabb távjához, remélem még sok túrán ütközünk.
Iszinik 100 Megtett táv 61,9 km. Idõ: 14 óra 45 perc
Egyelõre nagyon csalódott vagyok, de talán nagyobb elszántsággal készülök a 2014-es Iszinikre.
Mindenkinek elismerésem, aki elindult:-))
Sattel
|
