Túrabeszámolók


Téli teljesítménytúra

zomiTúra éve: 20072007.01.21 20:05:56
7:15-kor érkeztünk meg a HÉV állomáshoz. Mivel nem a Pest felöl érkezõ HÉV-vel érkeztünk, ezért csak tíz percet kellett várni és már induhattunk is. A többi túrázót követve, eltévedés nélkül jutottunk fel a Kevély-nyereghez. Elég nagy sár volt, de nem volt járhatatlan az út, és nem is ragadtunk mélyen bele, inkább csúszkáltunk rajta.

Itt ötperces pihenõt tartottunk és ezalatt sokan visszaelõztek, de ez persze nem baj. Nagyon jó érzés volt azon az útszakaszon menni, amit az összel a kéktúrából már teljesítettünk. Innen a remek (piros) szallagozást követve jutottunk el a Ziribár hegyhez. Itt mind a két oldalra szép volt a kilátás.

Leértünk Pilisszántóra, ahol ketten is kérdezték, hogy ez most valami verseny? Itt az esõ is elkezdett szakadni. Egy pillanatra felötlött bennünk a kocsma meglátogatása, de azután ellenáltunk a kísértésnek.

A túra befejezõ szakasza is szép volt, bár nem annyira, mint az elõzõ részek (és az esõ is megint esni kezdett).

Végül, 5 óra és 5 perces gyaloglás után, megérkeztünk a Liget sörözõben kijelölt célhoz, ahol emléklap, kitûzõ, gratuláció és meleg tea várt ránk. Mindegyiknek nagyon örültünk, a tea nagyon jól esett. A vonat is jött nemsokára. Köszönet illeti a szervezõket a remek szervezésért!