Hó-Fejérke 35
GPS-el mért távolság: 36,42 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 845 m.
Végre megkezdõdött számomra is a 2007-i évi gyalogos teljesítménytúra szezon. A meteorológiai elõrejelzések, és az elõzõ este Pápán leesett 5 cm-es hóréteg nem túl sok jót jósolt. Majdnem végig gyengébb-erõsebb hóesésben vezettem Csákberényig. A nevezéseken (Hó-Fejérke; Észak-Dunántúl Kupa; Vértes Túrázója) társammal együtt gyorsan túlestünk. 07.10-kor már 343-as rajtszámot kaptam. Megérkeztek nagykanizsai túratársaim, s végül is 07.30-kor nekivágtunk a távnak. Az útvonalat már ismertük az elõzõ évekbõl, de anélkül sem kellett foglalkozni a tájékozódással, mivel a szalagozás és a feliratok szépen végig vezették az embert az útvonalon (no meg az elõttünk menõk talpnyomai, de az sok). Az útvonal nagy részén óvatosan kellett menni, mivel a friss hóréteg alatt jeges réteg volt. Ennek eredményeképpen, estére, meglepõ módon, hasizomlázat kaptam, pedig egyetlen felülést sem csináltam. A kezdetben meglévõ 1-2 cm hó csak arra elég, hogy csúszóssá tegye az utat, de arra nem, hogy tompítsa az eséseket. A Marburg-keresztig eseménytelen volt az út. Sajnos a kereszt a közelmúltban derékba tört. A meredekebb lejtõket leszámítva kellemes gyaloglás után értük el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés és fényképezés után, a vízszintes szakaszt kihasználva megettem egy szendvicset. A Szõlõ-hegyet jobb kéz felõl mellõzve, az addiginál változatosabb tájra értünk, viszont az Antal-árokban megkezdtük a túra legnagyobb szintkülönbségû mászását. 170 m-t tudtunk le egyben. Következett egy kis lejtõzés, majd aszfalton megérkeztünk a második ellenõrzõ ponthoz, ahol a pontõrökön kívül, kellemetlenül hideg szél fogadott bennünket. A kapott nápolyi szeletet gyorsan biztonságba helyeztük, s folytattuk utunkat. A fák ágai között helyenként igen szép látvány tárult elénk, amit nyáron a lombok eltakarnak. Körülbelül 5 km megtétele után, megkezdõdött a 25-ös kör szerintem legszebb része a Vár-völgy. Egy az út közepén magányosan álló hatalmas kõtömböt megkerülve, megláttuk a Csókakõi-várhoz vezetõ lépcsõt. Emlékezetem szerint, az elõzõ két évben sem volt egy pepsi-érzés felmenni, de az idei túl tett rajtuk. Már lentrõl láttam, amint 40-50 ember szorongott (a szó mindkét értelmében) a lépcsõ felsõ szakaszán. Nem okultam belõle, s 100 km-es életveszéllyel nekivágtam a felfelé vezetõ útnak. A lépcsõ derekáig a túrabotok sokat segítettek, de az igazán veszélyes részen csak útban voltak. Ettõl kezdve a többiekkel együtt, a lépcsõfokokat tartó karókba, majd a lépcsõfokok peremébe kapaszkodva, meg-megcsúszva négykézlábaztam felfelé. Mit meg nem adtam volna egy biztosító kötélért! Egy örökkévalóságnak tûnõ idõ (negyedóránál biztos több volt) után, végre felértem. Ebben bizony benne volt egy tömegbaleset veszélye. Az is lehetséges persze, hogy valakinek éppen ez mászás adta a túra sava-borsát. A túloldalon történõ lemenetel sem volt éppen piskóta, de az inkább csak a ruhánk tisztaságára volt veszélyes. Becslésem szerint a résztvevõk negyede a hegy lábát megkerülve jött fel a várba. Nekik volt igazuk. Ha jövõre is ilyen síkosak lesznek a lépcsõk, akkor vagy biztosító köteleket kellene alkalmazni, vagy pedig le kellene zárni ezt a feljutási útvonalat, s mindenkit a kerülõútra irányítani. Az EP-nél megkaptuk a pecsétünket, készítettem néhány fényképet, s folytattuk utunkat Csákberény felé. A faluban Tamás úgy döntött év eleji formájában neki elég a 25 km, tehát befejezi a túrát, mi pedig Lászlóval és Verával pecsételés, némi teázás, ismerõsökkel való beszélgetés után megkezdtük a kis kört. Számomra több szépséget tartogatott ez a kör, mint a nagy. Az Ugró-völgy szikla alakzatai, barlangnyílásai nagyon tetszettek. Nyáron valószínûleg visszajövök, s közelebbrõl is megnézem õket. A kató-hegyi EP után menetrendszerûen megjött a szél is, s barátságtalanabbra fordult az idõjárás. Szerencsére a szél jobbára a fák felsõ ágait cibálta, s nem a mi ruhánkat. A „túljelzett” fát természetesen lefotóztuk. Ettõl kezdve utunk zömmel lefelé tartott. Nemsokára kiértünk a hegység Dél-Nyugati peremére, ahonnan szép látványban volt részünk. Rövid idõre megálltunk a Piroska-emléknél, majd végül 16.25-kör célba értünk. Megkaptuk az okleveleket, a kitûzõket, bekebeleztük a borsólevest és a gesztenyepürét, s kellemesen elfáradva hazafelé vettük az irányt.
|
