Bakony 25
GPS-el mért távolság: 22,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 480 m. Ehhez jött még Herenden a buszállomástól a rajtig 1,19 km 10 m szinttel.
Városlõdön letettem a kocsit, s vártam a buszt. Bajban voltam az öltözködéssel, mivel jó idõ ígérkezett, viszont a kocsi hõmérõje, csak 2 fokot mutatott. Úgy d3öntöttem, inkább cipekszem, mint megfázzak a buszra várva. Ennek megfelelõen a túrán, két pulóvert hurcoltam végig a hátizsákban, és rajta. Meglepõen korán sikerült Herendre érnem. Menetrend szerint a busz 06.56-kor ér be, viszont GPS bekapcsolást is beleszámítva, 07.00-kor, már a vasútállomáson voltam. Márpedig nem vagyok én olyan gyors, hogy nem egészen 4 perc alatt megtegyem az 1200 m-t. Talán biciklivel. A lényeg, 07.03-ra be is neveztem. 1 túrázó volt elõttem. Még sosem értem ide ilyen jó passzban. A vastagabb dzsekit (A vékonyabb, de szintén valóban szélálló dzsekim, sajnos Pesten maradt. Már elõzõ nap is átkozódtam miatta.) és egy pulóvert a hátizsákba, s gyerünk. Elég sokan jöttek szembe. Az idõ gyönyörû, gyorsan melegszik. Kicsit merevek az izmaim, az elõzõ napi túrától, ahol azért volt egy-két meredekebb szakasz is, de kifejezetten jól esik a gyaloglás. Alig értem ki Herendrõl, már le is kéretõzött rólam a másik pulóver is. Az elsõ szakasz, kissé monoton az aszfalton, de már itt is éreztem a medvehagyma szagot. Elég sok a virág az út mentén, köztük az idén elõször láttam száras (tavaszi) kankalint. Balról erdõirtás. Nem értem miért kell egy egészséges, szép egyenes törzsû 50-60 év körüli fenyvest tarra vágni, ahol még csak a gyérítés indokolt. Végre letérhettem az aszfaltról, amivel egy meredekebb kaptató vette kezdetét. A túra legnagyobbja. A Hajagon sok a virág, s a medvehagyma mezõ folyamatos. A korai tavasznak köszönhetõen, már keresni kell a zsengébb leveleket, s megjelentek az elsõ bimbók is.
A Hajagon áthelyezték az ellenõrzõ pontot, mivel a régi helyét kezdi benõni a bozót. Pecsételés. Ittam egy teát, s már mentem is tovább. Egy darabig nagyjából szintben haladtunk, majd hosszú lejtõ következett. Ha már egyszer följöttünk a Hajagra, le is kell róla ballagni. Közben jót beszélgettem túratársakkal, medvehagymáról és egyéb virágokról, közte a madársóskáról, ami szintén a tavaszi gasztronómiai kedvenceim közé tartozik. Ahol csak lehetett, csippentettem is le pár levelet. Nevéhez illõen, kellemes savanykás íze van. Túl sokat nem célszerû enni belõle, s ha lehet, a zsengébb leveleket kell választani, mert az öregebbek enyhén mérgezõk. A szép idõben, az Öreghálásig vezetõ nyílt szakasz is kellemes. A fejünk fölött elég alacsonyan repült el egy Pápán bejöveteleket gyakorló WizzAir gép. A Rendkõ hátárról láttam már úgy C17-t, hogy alacsonyabban volt, mint én. Ezek magyarázatot adhatnak, a Rendkõ-hátán, illetve a Hajagon, található két, egy magyar, és egy szovjet pilóta emlékmûre. A korabeli rosszabb mûszerezettséggel, felhõben repülve, nem kellett túl sokat tévedni, s vége a dalnak.
Az öreghálási emelkedõn, felemlegettük, micsoda dagonya szokott itt leni, s de jó, hogy ez most elmaradt. Még nem értem el az ellenõrzõ pontot, már hallottam Viktor hangját. Egy darabig vele, és társaival ballagtam. Jót beszélgettünk. Egy nyelvi viccet is elmesélt, amit nem írok le ide, mivel igaz csak négy szóból és a de kötõszóból áll, de ebbõl TV-ben és rádióban csak a de-t nem sípolnák ki, viszont nagyon jó példa a magyar nyelv kifejezõképességére. A P+ jelzésen felemlegetjük, milyen hó szokott erre lenni, de már be is értünk Csehbányára. A vendéglátóhelyet meglátogattuk. Kellemes, kulturált hely, a falu méretéhez képest meg pláne. Az egyetlen baj vele, amit szóvá is tettünk, hogy nincs megfelelõen kitáblázva, így a túrázók zöme elmegy mellette. A májusi egyesületi túránkra már ki is néztem, hogy a K+P+ jelzésrõl 100 m-es kitérõvel „útba fogjuk ejteni”. Ittam egy alkoholmentes sört, mivel még vezettem aznap, s ballagtam tovább. Újra megelõztem, a munkatársaim csoportját, akik szóvá is tették. Õk sem vették észre a vendéglõt. A Torma-patak völgyébõl egy hegyen átkeltem a Torma-patak völgyébe (maga a völgy ezen a szakaszon alig járható), s már ott is voltam az utolsó ellenõrzõ ponton. Újabb pecsét, s gyerünk. Kellemes meglepetés! Vadonatúj gyaloghidakon keresztezhettem a Vámos- és Torma-patakot. Ez eddig, meglehetõs üggyel-bajjal volt csak lehetséges. Az emelkedõ végén, kiértünk az erdõbõl, s azt látom, jövõre lehet, hogy baj lesz az OKT ezen szakaszával, mert már leásták a villanypásztor oszlopait, s az út az elkerítendõ részen vezet. Most még azért jól lehet haladni. Az aszfalt helyett, amíg csak lehet, mellette megyek a legelõn. Egész jó idõben sikerült beérni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, lepecsételtettem a kupa lapot, s irány a kocsi. Elõtte, a Fenyves nem is tudom, büfé, vagy kocsmánál Pintér Józsiékba botlottam. Beszélgettünk egy kicsit. Ekkor derült ki, hogy öt óra egy perc alatt tettem meg a távot, a herendi buszállomástól, mert ott indítottam el az órámat, tudjam mennyi a szint a rajtig. Tehát ebbe az idõbe belefért a benevezés és a végén a leigazolás is. Látszik, milyen sokat számított a szép idõjárás és a száraz talaj, valamint az is, hogy csak kétszer-háromszor vettem elõ a fényképezõgépet.
Könnyû, kellemes túra ilyen szép idõben. Egy párszor már teljesítettem, de csak egy alkalomra emlékszem, amikor hasonlóan jó idõben volt részem.
Átballagtam a másik vendéglátóhelyre, ittam egy kávét és egy kólát (a kávé a hely ajándéka volt az elsõ 50 beérkezõnek) s hazafelé vettem az irányt.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot (saját térkép kell!) emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Középsõ-Hajagon citromos tea volt az ellátmány.
|
