Túrabeszámolók


Komárom IVV Túranap

Brady85Túra éve: 20142014.05.03 22:36:02

 Komáromi IVV túra 6,5/10/20 km


 


Reggel 6-kor ébresztõ, megmosakodás, pakolás, 40 perc autózás és 7:45-kor már a rajtnál sorakoztam, akkor még éppen tartott az eligazítás. A rajtprocedúra kicsit hosszadalmasra sikeredett, ezt tetézte, hogy 30-40-en jelentek meg a rajt nyitásra. Ez csak azért volt hátrány nekem mivel több távon akartam indulni. 8:10-kor 20.-ként rajtoltam el. Így kapkodni kellett a lábaimat, elsõként is értem vissza a 6,5 km-es távról és irány a 10-es, amire volt a 1óra 45percem, hogy beérjek nevezési idõn belül. Két hölgy elég nagy tempót diktált és õket követtem az utolsó ellenõrzõpontig, majd õk megpihentek, én pedig összedobtam két zsíros kenyeret és azt is menet közben ettem meg. 1óra 43perc alatt értem be, így 2percem volt még nevezni, a leghosszabb 20km-es távra. Innentõl már nem kellett sietni, mert volt 5órám, hogy visszaérjek. Az elsõ 7km elég gyorsan lement, újabb zsíros kenyér és egy zokni csere, és irány tovább. Bevetettem magam az erdõbe, ami azt hittem soha nem ér véget. Az utolsó ellenõrzõpont után már fájt mindenem, deréktól lefele. Az utolsó 7km-en minden km után meg kellett állnom, pihenni. Majd, fájdalmak közepette 4óra 30perc alatt beértem a célba. Így én voltam az EGYETLEN, aki teljesítette mind a 3 távot (36,5km)! Mindezt 5 héttel az epekõ mûtétem után! Rögtön elsõ megrendezéskor, azt hiszem sikerült egy kis „történelmet írnom”! :) Amikor hazaérkeztem egy kisebb „mûtét” várt rám, két óriási vérhólyag kiszúrása a talpamon. Sajnos nem jól választottam meg a cipõmet és a zoknit. :/


Negatívumok:


-          Elhúzódó rajtprocedúra.


Pozitívumok:


-          Itinerként egy fénymásolt térképet kaptunk, ami 100x hasznosabb volt, mint bármelyik csicsás itiner.


-          Kedves, segítõkész rendezõk és segítõk.


-          Szinte eltévedhetetlen útvonal (azért néha nem volt „tiszta”)


-          Tetszetõs emléklap és kitûzõ


 


Csak ajánlani tudom mindenkinek, én jövõre is elmegyek, de remélem akkor jobb idõben lesz részünk.


Köszönöm a rendezõknek és a segítõknek ezt a napot!


Üdvözlettel: Szilágyi Szabolcs