Túrabeszámolók


Kitörés

ZeteTúra éve: 20072007.02.06 13:11:44
Kitörés 60 - avagy

egy fantasztikus emléktúra története 2007-bõl

Fotóalbum a túráról itt tekinthetõ meg:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=42

Pontosan fél hatra már a városmajori rajtban voltam, azzal a hátsó szándékkal, ha ismerõsökkel futok össze, akkor megpróbálok csatlakozni hozzájuk. Bár a túra útvonalának egy részét bejártam, azért voltak fehér foltok rendesen. Fõleg a 60-as táv vége, a Perbál-Szomor szakasz volt az, amitõl tartottam, olvasva a tavalyi beszámolókat. Azonban szerencsém volt, BHG sporit mindjárt felfedeztem, épp a túra kitûzõit szállította le a rendezõknek egy hatalmas szatyorban. Már Itt a rajtban is egykori egyenruhában feszítõ rendezõk intézték az adminisztrációt, a 650 HUF-os nevezési díjért cserébe kaptunk itinert, és rövid várakozás után nekivágtunk. Kis csapatunk oszlopos tagjai "természtesen" a topikból kerültek ki: vándorcsillag, bakancsbogi, egy offtopik srác és természetesen Budai_hg.

Rövid egyeztetés után megegyeztünk, hogy az itinerben megadott útvonalat követjük, pedig idén a túra útvonala csak ajánlott volt. Ennek megfelelõen a Diós-árok útján kezdtünk el felfelé lépkedni, a János-kórháztól. Útközben jó sokat beszélgettünk, így szinte pillanatok alatt felértünk a Széchenyi-hegyre, ahol is "filctollas" ep. mûködött. Leigazolás után fotókkal kísérleteztünk, de itt még nem tudtam az optimális beállítást megtalálni, így ezek még nem lettek túl jók. Innen átmentünk Normafához, majd megtettük azt a teljesen ésszerûtlen kunkort a Csacsi-rét elõtt. Ott újabb filctollas ep. várt ránk, majd elkezdtünk felmászni a János-hegyre. Közben volt egy elég randa nehezítés: egy helyen egy csomó kidõlt kisebb-nagyobb fa nehezítette a haladást, amit mindenki összevissza máshol küzdött le. Itt sokan utólértek minket, de áthaladva ezen a ponton, hamarosan ismét összezártunk és együtt folytattuk tovább. Sõt még újabb ismerõs, Szilvi is csatlakozott hozzánk. Sajnos János-hegyre fel BHG spori torka kezdett rendetlenkedni, de annyira, hogy még a társalgást is teljesen beszüntette. A kilátó gyönyörû kivilágítása már messzirõl látszott, felérve pedig megtaláltuk az elsõ emberes pontot, ahol is több pohár teával melegítettünk. Közben újabb csapatok érkeztek, mindenki lelkesen fedezte fel az újabb és újabb ismerõsöket. Én Sétálóssal váltottam pár szót, majd fotóztam, ezek a képek már remekül sikerültek.

Innentõl is szigorúan az itinerben megadott útvonalat követtük, vagyis felmentünk a Nagy-Hárs-hegyre, majd leszerpentineztünk Hûvösvölgybe. Még a villamospálya elõtt találtuk az elsõ katonasírt, ahol is mécsest láttunk elhelyezve. Átvágva a mûúton, megkezdtük a kaptatót, majd a csapat, a javaslatomra megtett egy kb. 50 m-es kitérõt az egyik kanyarból, egy újabb sírhoz, ahol szintén láttunk egy nemrég kitett mécsest. Jött még egy kis kaptató, majd a Mátyás király emlékmûnél egy újabb katonasír. Hamarosan nekivágtunk az Újlaki-hegy megmászásának, ahová elsõnek értem fel. A tetõhöz egész közel két túrázó nézett körbe tanácstalanul, nem tudták, merre kell lemenni. Útbaigazítottam õket, majd a többiekkel együtt belehúztunk és csakhamar a Boróka büfé kényelmét és melegét élveztük. Bent nagy sürgés-forgás volt, egy egész rendezõi csapatot láttunk itt katonaruhában, lévén ez az egyik résztáv indítópontja, egy másiknak pedig a célja. Három különbözõ ital elfogyasztása után még beszélgettem egy sort két rendezõvel, majd folytattuk tovább.

Idáig néhol igen erõs szelet kaptunk, de a Z sáv mentén teljesen szélvédett úton lehetett haladni, nagyon élveztem ezt a részt. Kimondottan jól esett a gyaloglás is, pedig itt némileg csökkent a tempó, legalább is én így éreztem. Leértünk a Z és S sáv találkozójához, a kis réten, az Alsó-jegenye-völgy elején volt a következõ ep. Itt is katonaruhás rendezõk, hadifelszerelés, alkoholos üvegek, meleg tea, tábortûz szóval minden olyan, ami ezen a túrán jellemzõ volt. Itt hoszabb pihenõt tartottunk, bár BHG már nagyon ment volna, ugyanis kaja az csak a következõ pontra volt ígérve. Azért még elkészítettünk pár fegyveres fotót, egyúttal kicsit rápihentünk a következõ emelkedõre. A solymári utat gyorsan elértük, majd megállás nélkül elkezdtünk menni fölfelé. Ettõl kezdve végig vándorcsillag társaságában haladtam, általában mi mentünk kicsivel elõbb, mindenfélékrõl beszélgetve szinte repült az idõ, fogytak a km-ek. Még azt az idióta ék alakú levágást is bejártuk, ami a S sáv jelzést teszi röhejessé még a volt TH elõtt. Felérve a pontra, meglepõdtem, mert az egyik pontõr ismerõs volt a Boróka büfébõl, és tényleg. Igaz, most más ruhában feszített a hölgy, ezúttal eü-s szerelést öltött magára. Éppen a finom szendvicseket vettük magunkhoz, amikor egy jelentõsebb csapat futott be, mint kiderült, csupa topikos arc. Kezdõdött is nagy hülyéskedés, többen a hatástalanított fegyverekkel játszadoztak... A hangulatunk továbbra is remek volt, teljesen belemerülve a beszélgetésbe folytattuk tovább. Gondolom részben ennek hatására, de el is kavartunk egy cseppet, szerencsére utánunk szóltak. Nagy-Szénásra felfelé egy rövidebb részen egyedül mentem, a sóderút valósággal világított elõttem, fent a telihold segített be, és az ég sem volt felhõs. Lámpára egyáltalán nem volt szükség, sokszor még az erdõben sem. Számomra fantasztikus volt a túra ebben az évszakhoz képest remek idõben! Zsebredugott kézzel szinte sétatempóban szívtam be a friss hideg téli levegõt, és itt gondoltam elõször arra, milyen jól jött volna az egykori katonáknak, ha ilyen idõ lett volna anno 45-ben (akkor jó nagy hóban küzdötték magukat minél messzebb a várostól). Nagy-Szénáson az éjszakához képest ragyogó kilátási lehetõség volt, itt is fotóztam. Ezután megkezdtük a lejtmenetet. A Fenyõs-tisztáson ugyan nem találtunk pontot, de késõbb, a Malom-földek nevû ep-n ott volt mindkettõnek az adminisztrációja. Elõtte viszont még egy nagyon érdekes szakasz jött: elõször hosszú enyhe ereszkedõ, majd egy nyitott terep, ahonnan gondolom nappal biztos szuperül rá lehet látni a Gerecse vidékére, el is határoztam, ide egyszer mindeképp visszajövök. Nagyon tetszett ez a rész! Végleg elhagyva a hegyeket, arra gondoltam, azok a katonák, akik idáig megúszták, már biztos kezdtek örülni, hogy sikerült nekik a kitörés. (Pedig voltak akik elérték Perbált is, és ott estek fogságba.) A 8. ep-nél pihentünk egyet, majd bevártuk BHG-éket, akik itt kissé lemaradtak. Közben kekszet falatoztunk, s szokás szerint beszélgettünk a rendezõkkel. Egyiküktõl még egy extra kis páleszt is kaptam, amit ezúton is köszönök!

Végül megjöttek a többiek, együtt folytattuk, teljesen sík, nyitott terepen, egy tekergõ ösvényt követve, ami ki volt ugyan szalagozva, de azért nagyon kellett figyelni, merre is haladjunk. Ekkor is szuper volt még az idõ, sõt a szél ezen a részen egyáltalán nem fújt. Perbálon áthaladtunk, majd már azt hittük, minden OK, még a beérkezésre is tippeltem már idõt, amikor megtorpantunk. Elértük már az itinerben írt gombaüzemet, ott jobbra térünk, de gyanús volt, hogy szalagot egyet sem láttunk itt. Ekkor egy gazdasági épületnél voltunk, de mindeki utánunk jött, ez is megzavart kissé. Végül vissza is fordultunk, de a közben újra becsatlakozó BHG is azt állította, ez a jó út. De kiderült, mégse, csak már nem akart senki visszafordulni. Szerencsére egy jól járható szekérút volt az, amin idáig jöttünk, majd egy szántóföld széle jött, végül ismét szekérút. Ez kezdetben mindefelé kanyargott, de aztán felértünk egy fennsíkszerû részre, ahol is egy nagy elágazásban BHG aztán már mutatta a helyes utat Anyácsapusztára. Úgy saccoltuk, távban nem olyan sokat tettünk bele plusszba, inkább csak szintben. Itt nagyon úgy éreztem, hogy egymagamban piszokul megszorultam volna... Elég rossz minõségû, talpgyilkos úton nyomultuk le, megleltük az utolsó pontot, ami egyedüli volt abban, hogy egy buszmegállóban ücsörgött egy szemmel láthatóan kimerült civil fazon. Elég rosszul nézett ki, meg is sajnáltuk kissé. Azért a kitartása dícséretes, a házikós bélyegzõ meg jól mutatott a füzetben (bár ezt csak otthon vettem észre). Innen már csak aszfalt, igaz nem kevés volt hátra, beleadtunk mindent, ami még maradt az erõbõl, végül 7-negyed 8 körül értünk be. Ha nagyon sietek, még a 7-25-ös buszt is elértem volna, de akkor kimaradt volna a gulyás, meg még egy kevés a túra hangulatából. Mert abból még a Korona vendéglõben üldögélve is volt részünk, ugyanis a reggelizés közben jó sok rendezõ is befutott, olyan volt az egész, mintha egy helyõrségi klubban üldögéltünk volna.

Gyönyörû kitûzõt és emléklapot kaptunk, olyat, amely méltó ehhez a rendezvényhez.

Meg kell, hogy említsem, úgy éreztem, ezen a túrán a rendezõség különösen sok energiát fektetettt abba, hogy a résztvevõk számára minél hitelesebb legyen a hangulat. Rengeteg felszerelést hurcoltak ki magukkal a pontokra, mindenhol nagyon szívesen beszélgettek a túrázókkal. Látszott, hogy a rendezvényt a résztvevõkért csinálták, nem a saját maguk szórakoztatására. Én minden ponton beszélgettem a pontõrökkel, történelemrõl, katonai dolgokról, hagyományõrzõ rendezvényekrõl stb., s azt tapasztaltam, mindenhol örültek az érdeklõdésnek. Egyszerûen jó, hogy van ez a rendezvény. Így ebben a formában, ahogy most megcsinálták. Remélem, lesz máskor is.

(Csak egy dolgot sajnálok így utólag: azt, hogy a Konrád menet túrát kihagytam.)